Az utolsó pillanatig
A város vezetése gratulál Kecskemétnek, hogy elnyerte a Mercedes magyarországi beruházásának helyszínét. Az autógyár letelepítése Zalaegerszeg számára is nagy jelentőségű lett volna – fogalmazott sajtótájékoztatóján dr. Gyimesi Endre polgármester. Hozzátette: azért tartották titokban a tárgyalásokat, mert ez kifejezett kérése volt a Mercedes gyárnak.
Miért utólag fizetnek?
„A költségvetési finanszírozás matematikája, avagy hogy lesz a pályáztatás során a 100 százalékból 26 százalék?” címmel kérdést nyújtott be a parlamentben dr. Gyimesi Endre polgármester Hiller István oktatási miniszterhez. Az alábbiakban idézünk Zalaegerszeg polgármesterének felvetéséből, valamint az írásban megküldött miniszteri válaszból.
Nyáresti muzsika
Nyáresti muzsika a Canterina Kamarakórus évzáró koncertjével.
Amerikai bedobó a Zalakerámia ZTE-nél
A Zalakerámia ZTE kosárlabdacsapata megállapodott a 2-3-as poszton bevethető, 198 centiméter magas, 98 kilós amerikai Calvin Watsonnal, aki az előző szezonban az osztrák Klosterneuburg együttesében mérkőzésenként átlagosan 18,1 pontot és 3,2 lepattanót szerzett.
Nyit a Kvártélyház
Öt-hétezer nézőre számítanak a Kvártélyház 2008 szervezői. A tavalyi nagy sikerű nyári színházi évad után, idén is megnyitja kapuit a levéltár belső udvara, hogy június 19. és szeptember 7-e között színházzal, tánccal és zenével várja az érdeklődőket.
Emléknap az ’56-os mártírokért
Az ötvenhatos vértanúk napja alakalmából a zalaegerszegi ’56-os hagyományőrzők, a ma is élő szemtanúk, a megye, a város és a történelmi egyházak vezetőinek részvétel tartottak megemlékezést Zalaegerszegen az Ady utcai emlékműnél. Az ünnepség bevezetőjében Simon Dezső elmondta, kötelessége lett volna, és még mai kötelessége lenne a politikának, a médiának és az oktatásnak megismertetni minden magyar állampolgárral, kivált a felnövekvő nemzedékkel, hogy a kegyetlen holokauszt, a kegyetlen nyilas uralom és a kommunista diktatúra alatt mi történt Magyarországon és a világban.
Pályázati felhívás
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt árverés útján kívánja értékesíteni a Kaszaháza városrészben a Kenyérgyár feletti területen (Gólya-domb) a Széchenyi Terv segítségével kialakított összközműves építési telkeit.
Diákok jutalmazása
Országos tanulmányi versenyeken 1 – 3. helyezést elért 6 – 8. osztályos diákokat köszöntött és jutalmazott a tanév végén dr. Gyimesi Endre polgármester és Balaicz Zoltán, az okatatási és ifjúsági bizottság elnöke. Míg ez az elismerés korábban csak az érettségi előtt álló kimagaslóan teljesítő tanulókat érintette, a város vezetése a fiatalabb korosztály esetében is szokást kíván kialakítani az effajta méltatásból, hiszen a tanulók kiemelkedő teljesítményükkel a város hírnevét is öregbítik.
Templomi kiállítás
A kertvárosi templomban a napokban nyílt egy gyermekrajzokból álló kiállítás. Az Eötvös József Székhelyiskola alsós diákjai a biblia évéhez kapcsolódóan készítettek illusztrációkat a szentírás legismertebb jeleneteihez.
Elballagtak
Búcsúzó nyolcadikasok tiszteletére öltöttek ünneplőt a pedagógusok, szülők, rokonok, barátok, borultak virágba az évekig koptatott padok az ismerős tantermekben. Hevesen kalapáló szívvel léptek be utoljára az iskola, az eddigi második otthon küszöbén a véndiákok, hogy utoljára együtt legyenek az egykori bájos kisgyermekekből nagykamaszokká nőtt társakkal.

