Kádár a Newcastle-nál
Hosszasabb tárgyalássorozat végén pont került Kádár Tamásnak, a ZTE labdarúgójának az átigazolási ügyére.
Az elmúlt év legjobbjai
A megyei kosárlabda-szövetség vezetése megválasztotta az elmúlt év legjobb kosárlabdázóit és edzőjét. A 2007. év legjobb edzője címet Nikola Lazics, a Zalakerámia ZTE szakvezetője kapta.
Kultúra Napja
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezendő városi programokra.
Vizitdíj visszatérítés
Tájékoztatom Zalaegerszeg városban lakóhellyel, vagy ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező lakosokat, hogy a többször módosított 217/1997. (XII. 1.) Kormány rendelet értelmében a 20 alkalom feletti ellátások után befizetett – nem emelt összegű – vizitdíjak összegét a biztosított visszaigényelheti. (A 20 alkalmat háziorvosi ellátások [ideértve a fogászati alapellátást is), járóbeteg-szakellátások [ideértve a fogászati szakellátást is] tekintetében külön-külön kell figyelembe venni.)
Közmeghallgatás
A Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint I. fokú környezetvédelmi hatóság Szombathely, Vörösmarty u. 2. értesíti az érintetteket, hogy az AQUAPLUS Kft. (6762 Sándorfalva, Sövényházi út 1.) által tervezett, Zalaegerszegi komplex termálközműrendszer (termelő ZE-6, visszasajtoló ZG-5 és ZG-7 jelű kutak) megvalósítására irányuló környezeti hatásvizsgálati eljárás keretében 2008. február 6-án (szerdán) 10.00 órai kezdettel közmeghallgatás tart.
Ötszáz diák énekeli a Himnuszt
„Reggeli teltház” bejegyzés kerülhet január 17-én a Hevesi Sándor Színház krónikájába. Tompagábor Kornél rendező és Velkey Péter, a polgármesteri hivatal kulturális osztályvezetőjének ötlete nyomán létrejött Zalaegerszegen az Egyesített Gyermek-Ifjúsági Kórus.
Bemutatkozik az egyetem
2008. január elsején egyesült a Sopron székhelyű Nyugat-Magyarországi Egyetem és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola. Ezzel létrejött a régió legnagyobb felsőoktatási intézménye, az új Nyugat-Magyarországi Egyetem 10 karral és 22 ezer fős hallgatói létszámmal.
Készülhet az integrált játszótér
Egy integrált játszótér annyival nyújt többet egy korszerű, de hagyományoshoz képest, hogy megteremti a feltételeket az eltérő fejlődésű, fogyatékkal élő és az ép gyermekek esetleges közös játékához. A kerekes székben élő, mozgásukban, vagy egyéb képességeikben korlátozott gyerekeknek is biztosítani kell lehetőséget a játékra, a találkozásra társaikkal. Biztosítani a képességeik, készségeik fejlesztését és az esélyegyenlőséget.
Veszélyes vírus
Zalaegerszegen is megjelent az influenza. A múlt hét végéig 33 influenzagyanús beteget regisztráltak a figyelőszolgálatok a megyében. Az elsődleges vizsgálatok a Salamon-szigetekről származó A-vírust mutatták ki a levett mintákból.
Egy fecske nem csinál nyarat
Marso-Vagép NYKK – Zalakerámia ZTE 87-80(21-13, 22-21, 27-24, 17-22)Nyíregyháza, 1.000 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Vígh, Pozsonyi, Gál.Zalakerámia ZTE: Miskovics (28/6), Kámán (13/6), Gáspár (8/6), Gay (13), Bassette (4). Csere: Simon (3/3), Hoffmann, Baki (5/3), Tóth Á. (4), Keresztes (2). Vezetőedző: Nikola Lazics.

