Sikeresen pályáztak a kölcseysek
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város a közelmúltban pályázatot írt ki a fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények számára a környezeti nevelés támogatására. Három kategóriában (3-7 évesek, 7-14 évesek, 14-18 évesek) lehetett nevezni az életkornak megfelelő szintű feladatokat teljesítésével, melyek a természeti értékek megóvását, ezen irányú érzékenységet segítik elő.
Felújított utak Andráshidán
Nem tudni, van-e olyan település, melynek a jelképes karácsonyfája alá ekkora ajándék került – utalt köszöntő beszédében Gyimesi Endre polgármester Andráshidán arra a most felújított két útszakaszra – a Szentmártoni és a Berek utcákra -, melynek összköltségvetése 46,4 millió forint volt.
Újévi jókívánság
Ünnepi viseletű kéményseprő látogatott el dr. Gyimesi Endre polgármesterhez, hogy neki és rajta keresztül a város minden lakójának boldog, sikeres újévet kívánjon. A hiedelmek szerint a puszta megjelenésével (melyhez biztos, ami biztos egy kis gombfogás is társuljon) is szerencsét hozó ember, a Lángőr 94 Kft munkatársa. A cég ügyvezetője, Havasi Zoltán, aki a köszöntő során szintén jelen volt elmondta, múlt század eleji hagyományt elevenítenek fel ezzel a gesztussal, melyet immár 14. alkalommal tesznek meg nagy örömmel.
Győzelem, szerződésbontás
Kanizsai Vadmacskák – Zala Volán ZTE 64-77 (18-26, 9-20, 21-12, 16-19) Nagykanizsa, 150 néző. Női kosárlabda-mérkőzés, Magyar Kupa nyolcaddöntő Játékvezető: dr. Páli, Téczely. Kanizsai Vadmacskák: Purics (10), Fekete (17/6), Fitos (5/3), Horváth (6), Varga. (20). Cs: Tálosi (3), Bencze (3). Vezetőedző: Sztevan Csupics ZTE: Pungor (6/6), Creamer (14/9), Szélesy (13/3), Turóczi (7), Milkova (22). Cs: Hersics (7/3), Ambrus (4), Horváth Zs. (4). Vezetőedző: Bencze Tamás.
Elismerésekről is döntöttek
Zárt ülésen döntött a város képviselőtestülete a Zalaegerszeg Innovációs Díja és a Kultúra Mecénása Díj odaítéléséről. Mint dr. Gyimesi Endre polgármester a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján elmondta, az innovációs díjra négy jelölés érkezett, közülük a Mould-Tech Mérnöki Iroda Kft., és a Zalaszám Informatikai Kft., veheti át az elismerést a január 4.-én megrendezésre kerülő újévi városi fogadáson. A Kultúra Mecénása Díjat a Flextronics International Kft. kapta.
Új iskolaigazgató a belvárosban
Zalaegerszeg közgyűlése 2008. január 1-jétől Makovecz Tamást nevezte ki a Belvárosi Általános Iskola igazgatójának. Elődje Lukács Márton nyugdíjba vonult. Munkája elismeréseképpen a decemberi ünnepi közgyűlésen Zalaegerszegért Díjban részesült.
Sikeres évzárás
Sikeres évet tudhat maga mögött a Landorhegyi iskola, tájékoztatta lapunkat Mátai Ferenc igazgató. Az 1980-tól testnevelés tagozatot is működtető intézmény az idei tanévtől egy sikeres pályázatnak köszönhetően sportosztállyal bővült. A szigorú kiírás (feltételrendszer, szakember ellátottság, elért eredmények) miatt a városból csak a Landorhegyi iskola indulhatott a Nemzeti Utánpótlás Intézet által meghirdetett pályázaton. A feltételek megléte alapján országosan is extra kategóriába tartozik az intézmény tornacsarnokkal, tornateremmel, úszómedencével, zárt, műfüves, kivilágított futballpályáival.
Csapatszellem erősítés
Hagyományos évzáró ülést tartott a Csuti SK tagsága. A csapatszellem erősítésére a profi játékosok az utánpótlás kerettel együtt ünnepelték az év végét. Csiszár Zoltán, ez utóbbi szakág vezetője érdeklődésünkre szólt az eredményekről. Elmondta, sok munkát tudnak maguk mögött és az ifjúsági sakkozók száma (140 fő) is megfelelő.
Garma távozik
Mint várható volt, Josko Garma, a Zalakerámia ZTE kosárlabdacsapatának szlovén légiósa távozik Zalaegerszegről.
„Tőlünk ezt a dalt kapod”
Diákok ajánlották fel a szereplést, így volt mód karácsonyi műsorral kedveskedni a Tevékeny Szeretet Közössége szolgáltató kliensei számára – tájékoztatta lapunkat Bjelic’ Katalin Szandra közösségi koordinátor. A TESZ székházban másfél éve működő szolgáltatás közel 140 szenvedély -és pszihiátriai beteg számára nyújt támaszt, hogy minél nagyobb esélyük legyen sorsuk jó irányba fordítására.

