Tanulni jöttek
Boszniából érkező küldöttséget fogadott a közelmúltban a város önkormányzata, hogy az EU-s támogatással megvalósuló szennyvízprogram tapasztalatait megosszák velük Tombi Lajos alpolgármester köszöntőjében elmondta, Zalaegerszeg a saját kárán tanulta meg az EU-s feltételrendszerek alkalmazását, melyre szeretnék felhívni a figyelmet.
Százszorszépek zseblámpafényben
Őskori idolokból nyílt impozáns kiállítás az egervári várkastélyban, három megye – Győr- Moson- Sopron, Vas, Zala – önkormányzatainak és múzeumainak összefogásával. A „Százszorszépek” című tárlat az őskori Nyugat-Magyarország emberábrázolásaiba enged bepillantást.
Új játszótér a parkerdőben
A Park Center üzletlánc kialakításakor született a döntés, hogy az erdészet közreműködésével, (az Állami Erdészeti Szolgálattól kellett kérni a parkerdő termelésből való kivonását) a régi játszótér elbontásával, egy új, az uniós szabványoknak megfelelő játszóteret alakítanak ki, mellette egy korszerű, minden igényt kielégítő sportterülettel. Az erdei tornapálya masszív és sportolásra alkalmas.
Felújították az Immaculata szobrot
Fennállásának 80. évfordulójára megújult a templom, a rendház, megszépült a környezet, és eredeti szépségében látható az ugyancsak 1927-ben emelt Immaculata (a szeplőtelenül fogant szűz szobra) a Jézus Szíve Ferences Plébániában.
Nem várt vereség
Hódmezővásárhely – Zalakerámia ZTE 92-84 (27-19, 18-24, 29-24, 18-17)Hódmezővásárhely, 600 néző. Jv.: Harsányi, Csősz, Jakab. NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés.ZTE: Hoffmann (13/6), Miskovics (10), Kámán (27/15), Walters (13/9), Garma (4). Csere: Keresztes (7), Gáspár (7/3), Simon (3). Vezetőedző: Nikola Lazics.
Szép volt, Titánok!
Ezen a hétvégén újabb rangos nemzetközi tornára (U12-es csapatok) került sor a zalaegerszegi jégcsarnokban, ahol a Zalaegerszegi Titánok csapatának a következő nagy nevű ellenfelei voltak: Capitals Vienna, KHL Mladost Zagreb, HSO Ljubljana, HK Beostar Beograd, EC Bulls Weiz. A tornát a múlt heti összecsapáshoz hasonlóan a Zalaegerszegi Titánok csapata nyerte meg 52-1-es gólaránnyal.
Az első idegenbeli győzelem
REAC – ZTE 1-2 (1-1)Budapest, 400 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Játékvezető: Fábián. Asszisztensek: dr. Vári, Szalai. Góllövők: Pusztai (8.), ill. Tóth Z. (18.), Meyé (77.). Sárga lap: Rása (27.), ill. Dudics (90+1′).REAC: Szántai – Dinka, Cseri, Pusztai, Horváth G. (Kovács B. 68.) – Sallai, Rása, Erős G., Polonkai – Virág A. (Madar 54.), Torma (Nyerges 75.). Vezetőedző: Aczél Zoltán. ZTE: Babalj – Máté, Botis, Polgar, Dudics – Tóth Z., Molnár B., Davidov (Balázs 78.), Kádár – Meyé (Pekics 86.), Koplárovics (Tóth N. 65.). Vezetőedző: Szlavko Petrovics.
Nem sok hiányzott a meglepetéshez
Zala Volán ZTE – Mizo Pécs 63-67(15-14, 11-17, 24-17, 13-19)Zalaegerszeg, 200 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Király, Farkas. Zala Volán ZTE: Kubatova (7/3), Creamer (12), Hersics, Turóczy (10/3), Milkova (22). Csere: Ambrus, Szélesy (5/3), Horváth Zs. (7), Czukor. Vezetőedző: Bencze Tamás.
Segítség a hajléktalanoknak
A megyei Vöröskereszt hajléktalanok átmeneti gondozási központja 2007. november 1.-től új szolgáltatást indít, amely a nyugat-dunántúli régió területén segíti a hajléktalanok minél magasabb színvonalú és összehangolt ellátását.
Drogfelmérés a középiskolások között
Szakmai konferencián számolt be a Zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a 2006-2007.-ben végzett drogfelméréséről. A főleg pedagógusoknak, gyermek- és ifjúságvédelmi szakembereknek, rendőröknek, mentálhigiénés dolgozóknak és köztisztviselőknek rendezett előadás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a zalaegerszegi önkormányzat támogatásával jött létre.

