Emlékezés a roma holocaust áldozataira
Négy éve hívja fel a figyelmet a roma holocaust áldozatainak sorsára egy emléktábla a vasútállomásnál, az egykori deportálások kiindulási pontjánál. Azóta minden évben emlékeznek az ember ellenes cselekmény elszenvedőiről, az évtizedekig csak tabuként kezelt tényekről. Pintér László, a megyei közgyűlés alelnöke a szomorú statisztika mellett beszélt azokról a kislányokról, akik nem lehettek anyává, szülőkről, akik nem láthatták felnőni gyermekeiket, emberekről, akiknek nem valósulhattak meg az álmaik.
Elszalasztott lehetőség
Zala Volán ZTE – BSE 56-61(11-18, 18-18, 12-19, 15-6)Zalaegerszeg, 100 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés. Játékvezető: Pálla, Gorka.Zala Volán ZTE: Creamer (6), Szélesy (3), Kubatova, Túróczy (11), Horváth Zs.(5). Csere: Czukor (2), Hersics (9/3), Milkova (20). Vezetőedző: Bencze Tamás.
Sovány előny
ZTE – Fehérvár 2-1 (0-1).Zalaegerszeg, 800 néző. Labdarúgó Liga Kupa elődöntő, első mérkőzés. Játékvezető: Kassai. Asszisztensek: Vámos, Varga. Góllövők: Meye (53., 11-es), Botis (70.) ill. Sitku (39.). Sárga lap: Dajics (60.), Horváth G. (64.), Vulin (71.).ZTE: Babalj – Dudics, Botis, Vulin, Kádár T. (Polgár, 46.) – Tóth Z., Molnár B. (Máté, 46.), Davidov, Koplárovics – Meye, Pekics. Vezetőedző: Szlavko Petrovics.Fehérvár: Sebők Zs. – Vadász, Koller, Horváth G., Mohl – Dvéri, Farkas B., Bozics, Csobánki – Sitku, Dajics. Vezetőedző: Marijan Vlak.
Pályázat tűzoltóság parancsnoki beosztásának betöltésére
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
pályázatot hirdet
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága
parancsnoki beosztásának betöltésére.
pályázatot hirdet
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága
parancsnoki beosztásának betöltésére.
Parkolóhelyek a kertvárosban
Összesen 55 gépkocsi beállására alakítottak ki parkolót a Hegyalja út 54-60 és az Apáczai ÁMK között, de gondoltak a Nyitott Ház Gyógypedagógia és Módszertani Intézetre is. A fogyatékkal élő látogatók részére 8 darab mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhely áll rendelkezésre.
Kinek kell fizetni?
Az utóbbi időben panaszok érkeztek Szűcsné Dóczi Zsuzsanna betegjogi képviselőhöz a gyermekfogászati ellátással kapcsolatban. Pontosabban a térítvényesség és az ingyenesség kérdésének tisztázatlansága miatt fordultak hozzá. Ezért a képviselő a közelmúltban szakmai egyeztető értekezletet hívott össze, az iskolafogászatok, a társadalombiztosítás, az ÁNTSZ és a népjóléti osztály megbízottjainak részvételével.
Ünnepeltek Botfán
Több mint 150 meghívót küldött szét Olasz Gyuláné 1997. július 19-ére Botfán azzal a szándékkal, hogy megalakítsák a nyugdíjasklubot. A meghívottak közül 84-en fogadták el az invitálást, 43-an pedig rögtön csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A kultúra zászlóshajója
Mintegy 250 produkció: klasszikusok, vígjátékok, musicalek és operettek országos hírű és saját nevelésű színészek tolmácsolásában. Az ifjúságnak beavató színház, a kicsiknek mesejátékok. Számos országos elismerés, köztük a legjobb társulat, a legjobb rendezés, a legjobb előadás díja. És természetesen megannyi felejthetetlen alakítás, maradandó élmény. Dióhéjban így foglalható össze a 25 évvel ezelőtt indult Hevesi Sándor Színház története.
Öveges-hét Andráshidán
1984-ben vette fel az Andárshidai Általános Iskola (1998 óta ÁMK) Öveges József professzor nevét. Évek óta szokás ősszel, amikorra a születésének és a halálának az évfordulója esik, emlékhét keretében tisztelegni a neves pedagógus előtt.
Hétvége Kuselben
„A magyar-német barátság a hétvégén még egy fontos mérföldkővel erősödött. Ebben minden hozzászóló egyetértett, aki a vasárnap délelőtti városházi polgármesteri fogadáson szót kért. A fogadás apropója a Balaton közeli város küldöttségének érkezése volt. És az ünneplés oka: pontosan tíz éve annak, hogy a testvérvárosi kapcsolat dokumentumát hivatalosan is aláírták.

