„Zalaegerszeg Innovációs Díja” kitüntetésben részesültek

Zalaegerszeg címer

Dóra János – Forest Hungary Kft.

Dóra Jánost legtöbben, mint a Forest Hungary Kft. egyik tulajdonosát, ügyvezetőjét ismerték.

A céget üzlettársaival 1991-ben alapította. A bútoralkatrész kereskedelemmel foglalkozó cég mára Magyarország piacvezető vállalata, és a sikeres leányvállalatokat és képviseleteket tudhat maga mellett a szomszédos országokban is.

Ezzel a – egyébként több milliárdos – teljesítménnyel a Forest Zalaegerszeg egyik meghatározó vállalata.

Dóra János azonban nem csak az üzleti életben alkotott maradandót. A cég ügyvezetőjeként, illetve magánemberként a kultúra, azon belül is a zalai művészet, a zalaegerszegi művészek nagylelkű támogatójaként számtalan alkalommal járult hozzá a művészet sikereihez.

A Forest Hungary Kft. hosszú évek óta kiemelt mecénása a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, de úgyszintén a budapesti Madách Színháznak is. A cég a képzőművészetet is patronálja: Németh János szobrász és keramikus, Munkácsy-díjas, érdemes művész impozáns alkotása díszíti a vállalat bejáratát, illetve a magánember Dóra János lakását is.

Dóra János évek óta támogatója volt Buday Mihály festőművésznek, illetve a nevével fémjelzett zalaszentgyörgyi művésztelep munkáját is segítette.

A Zalai Príma Díj mecénásaként szintén segítő kezet nyújtott a lokális kultúra értékeinek felmutatásában és megőrzésében.

A zene és a tánc is szívügyei közé tartozott: a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben rendszeresen megrendezésre kerülő Jazz Szerda rendezvénysorozatot a kezdetektől fogva támogatja. Anyagi eszközökkel és a vállalkozásánál dolgozó tagok rugalmas munkabeosztásának elősegítésével hozzájárult a Kutyakölykök Táncegyüttes országos sikeréhez.

Ugyanakkor az XXL Tánccsoport támogatásával egy másik táncműfaj eredményeinek is többször részese lehetett.

Mindezek mellett Dóra János életében fontos szerepet játszott a református egyház. Életében folyamatosan segítette egyházának helyi életét, beleértve a kultúrát is. Tevékeny szervező és anyagi patrónus volt a zalaegerszegi református templom új orgonájának megvalósulásában, amely 2013 márciusában szólalhatott meg először a hívek előtt. Ezzel párhuzamosan a régi orgona Becsvölgyére történő átszállításával szülőfalujának egyházi és kulturális életét is igyekezett fellendíteni, ahol is ezen kívül a faluház életének és a falu kultúrájának egyik jelentős támogatója volt.

Dóra János mindezek alapján méltó módon kapta meg 2004-ben a kultúra mecénása díjat.

 

Dóra János 2021 májusában, életének 65. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

 

Devecz Miklós – Flextronics International Kft.

Devecz Miklós villamosmérnöki diplomával rendelkezik, melyet 1983-ban szerzett a Lengyelországban található wroclawi műszaki egyetemen.

Angol és lengyel nyelvből felsőfokú, német és orosz nyelvből társalgási szintű nyelvtudással rendelkezik.

1983 és 1986 között a MOM Magyar Optikai Művek zalaegerszegi egységében a hajlékonylemez meghajtó gyártásáért felelős technológusként, termelési felügyelőként és termelési területvezetőként dolgozott.

1986 és 1989 között Líbiában vállalt munkát, a misuratai VERTESZ Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalatnál, ahol ő vezette azt a magyar csoportot, amelyik sikeresen kivitelezte egy beépített acélolvasztó üzem létrehozását.

1989 és 1991 között szintén Líbiában dolgozott a misuratai Korf Engineering GmbH-nál, ahol ő vezette azt a gyáregységet, amelyben a nemzetközi csoport és a líbiai alkalmazottak együtt dolgoztak.

1991 és 1994 között Indiában és Nigériában dolgozott a Voest Alpine Industrial Services-nél. Feladata a helyi alkalmazottak képzése volt, hogy biztonságosan és jövedelmezően működtessék és üzemeltessék az acélolvasztó üzemet.

1995-ben került a Flextronics Internationalhoz (FI). A szingapúri székhelyű Flextronics vezető szerepet játszik az elektronikai gyártási szolgáltatások (EMS) területén, elsősorban a technológiai eljárásokkal foglalkozó cégek számára biztosít üzemeltetési szolgáltatásokat.

A 2004. pénzügyi évben teljesített 14,5 milliárd USD bevételével az egyik legnagyobb világszinten működő cég, 5 kontinens és 29 országában van jelen kiemelkedő szolgáltatási ágazataival: tervezés, technika, gyártás-termelés és logisztikai.

Devecz Miklós az évek során különféle beosztásokban dolgozott a cégnél.
1995 és 2000 között a Flextronics zalaegerszegi gyáregységének termelési igazgatója. 2000 és 2001 között a zalalövői gyáregység igazgatója. 2001 és 2003 között a magyarországi ipari parkok fejlesztési igazgatója volt.
Ezzel párhuzamosan 2002-től ő volt a Stratégiai Fejlesztések és Kormányzati Kapcsolatok Igazgatója Magyarországon. 2003-tól ő az Ipari Parkok (IP) európai fejlesztési igazgatója lett.
2004-től pedig a Flextronics európai stratégiai igazgatója, egyben az Európai Stratégiai Tervező Vezetőség (SSPG) tagja. Fő feladata a kínai stratégia vezetése volt világszinten.
A Flextronics Magyarországnak ugyanis sikerült szerződést kötnie olyan kínai cégekkel, akik az EU piacára termelnek hazákban.

A SSPG tagjaként feladata az együttműködés az európai vállalati és logisztikai csoporttal a különböző stratégiai ügyekben, különösen hangsúlyt fektetve az Corridor V  (TEN) és a kínai stratégia logisztikai előnyeire.

Devecz Miklós tevékenyégével igen sokat tett a város foglalkoztatási arányának javításáért és a multinacionális cég zalaegerszegi letelepítéséért és fejlesztéséért. Ugyanakkor a cég fejlesztésén túl elévülhetetlen érdemei vannak a város hírnevének öregbítésében, más városokkal és cégekkel való kapcsolatának fejlesztésében és a zalaegerszegi műszaki felsőoktatás meghonosításában is.

Ezen ismérvek alapján Devecz Miklós méltán kapta meg 2004-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

Bóbics Antal – Anton Szerszámkészítő Kft.

Bóbics Antal az Anton Kft ügyvezető igazgatója, 1974-1976-ig Budapesten a Tungsram Vákuumtechnikai Gépgyárában dolgozott, mint szerszámkészítő.

Párhuzamosan esti tagozaton szerszámkészítő szakra járt a „21”-es Szerszámkészítő Szakközépiskolába.

Az 1976-1978-ig tartó katonai évek után 1978 szeptemberétől 1987 áprilisáig a Tungsram Rt. Zalaegerszegi alkatrészgyárában dolgozott különböző munkakörökben.
Ezen időszak alatt számos országban volt kiküldetés alatt, mint például Lengyelországban, Bulgáriában, Irakban és az akkori Csehszlovákiában.

1990. január 1-jén kezdte jelenlegi vállalkozását, mely 1992. december 15-ig, mint az Univerzal Ipari Szövetkezet „54”-es számú általány-elszámolásos részlegeként működött.

1992. december 15-én alakult a jelenlegi társasági forma, az Anton Szerszámgyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., melynek jelenleg 200 fő dolgozói létszáma van.

A Kft   fő tevékenysége a szerszámkészítés, műanyag alkatrészek gyártása fröccsöntő gépeken, illetve széria szikraforgácsoló megmunkálás.
Mivel a szerszámterveket szintén házon belül készítik, a darabtól-darabig elv érvényesül, azaz a megrendelő biztosítja a mintadarabot, vagy rajzot, esetleg a 3D-s modellt, és a már szériaképes szerszámot kapja meg, amit felszerelve a fröccsöntő gépre gyárthatja a műanyag alkatrészt.

A cég indulása az alábbi körülmények között történt: A rendszerváltást követően a szerszámkészítő nagyvállalatok megszűntek, a piacon kialakult hiány, és gyártói bizonytalanság állapotában az Anton Kft. a bonyolult, egyedi tervezésű, speciális szerszámok gyártására vállalkozott, főleg azon termékekkel, amelyek készítését más cégek – műszaki hiányosságok miatt – nem vállalták. Ez a szakterület az autó, háztartási és elektromos gépalkatrészgyártó szerszámok, nagy precizitású műanyag-fröccsöntő és hidegalakító szerszámok gyártása volt.

1995-től kezdték fejleszteni a műanyag fröccsöntést külön üzletágban, egy külön üzemcsarnokban, ahol jelenleg 12 gép dolgozik folyamatosan.

2002-ben kezdődött el a harmadik üzletág kiépítése, mely széria-szikraforgácsoló megmunkálással foglalkozik az energiaszektor számára. Az üzem kezdetben egy bérelt garázsban, majd a tulajdonos saját házának alsó szintjén, ezt követően pedig a ház mögött felépített 220 négyzetméteres műhelyben indult el.

Jelenleg a vállalat egy ipari területen felépített épületegyüttest mondhat magáénak összesen 7000 m2 gyártóterülettel.

A folyamatos fejlődésnek köszönhetően a cég jelenleg közel 200 embernek biztosít munkát, árbevétele 2004-ben megközelítette a 2 milliárd forintot.
Nem igényel különösebb indoklást, hogy ez mekkora fejlődés az induláskori 4 fővel szemben.

Az Anton Kft. az indulást követően szinte azonnal exportra kezdett el dolgozni. A kezdeti nehézségeket segítette, hogy a külföldi vevők részéről – a szakmai hozzáértést és megbízhatóságot tapasztalva – nagyfokú bizalom alakult ki a cég iránt.

Fröccsöntő szerszámaik által gyártott alkatrészekkel találkozhatunk többet között a BMW, a Mercedes, a Volkswagen, a Ford, a FIAT, az Audi személygépkocsikban, illetve közvetlenül szállított szerszámot, illetve fröccsöntött alkatrészt olyan világhírű cégeknek mint a HILTI, a BOSCH és az Electrolux.

Az Anton Kft. 2000-ben eljutott arra a szintre, hogy olyan cégóriásnak is a beszállítója lett, mint a Valeo, mely az egyik legnagyobb autóipari beszállító a világon. A Valeo az autóiparban a legnagyobbak, köztük a Mercedes, BMW, GM, VW beszállítója, több országban, így Olaszországban, Németországban, Franciaországban  is vannak vállalatai. A Valeonak csak olyan cégek szállíthatnak szerszámot, amelyek megfelelnek a Valeo belső minősítési rendszerének. Ez nemzetközileg elfogadott minőséget biztosít, mivel egységes rendszert alkalmaznak, függetlenül attól, hogy a Valeo vállalata mely ország területén működik. Ez  a minősítés „A” kategóriájú az Anton Kft. vonatkozásában, melyet 2000-ben szerzett meg.

A minőség iránti elkötelezettség eredménye az EN ISO 9001:2001 Minőségbiztosítási Rendszer és az MSZ EN ISO 1400:1997 Szabványrendszer sikeres bevezetése és gyakorlati alkalmazása. 2006-ban kerül bevezetésre az ISO TS 16949 Autóipari Minőségbiztosítási Rendszer.

A folyamatos innovációra való törekvése alapján az Anton Kft. méltán kapta meg 2005-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

Kámán János – Pylon-94 Kft.

Kámán János a Pylon-94 Gép és Acélszerkezetgyártó Kft ügyvezetője, aki a megszűnt ALUGÉP egy részén új vállalkozást szervezett, azt azóta új csarnokokkal bővítette és modern technológiával jórészt exportra termel.

Fejlesztették a forgácsoló kapacitásukat. Vásároltak egy új horizont vízszintes fúrómaróművet, egy meglévőt pedig felújítottak. Ezen túlmenően beszereztek Németországból egy CNC megmunkáló- központot, amelyet a felújítást követően helyeztek üzembe. Ez a berendezés 7500 milliméter állvány-elmozdulásra képes, melynek következtében rendkívül igényes, és nagy méretű részegységeket is meg tudnak  munkálni segítségével.

Az említett eszközök beszerzésének költsége meghaladta a 100 millió forintot.
Előbbre jutottak  a vállalatirányítás területén is. Bevezettek egy  integrált vállalatirányítási rendszert amely az ajánlatkérés beérkezésétől a mérleg elkészítéséig terjedő valamennyi munkafolyamatot magába foglalja.

Ezen felül működtetnek  egy olyan vezetői információs rendszert, ami a cég pillanatnyi kondícióit naprakészen biztosítja.

Cég egészen alulról építkezett, néhány főről indult 1994-ben. Az eltelt évek során túllépték a milliárdos forgalmat, a foglalkoztatottak létszáma pedig meghaladja a 100 főt. Elértek egy olyan nagyságot, amikor más módszerekkel már nem lehet átlátni a cég működését. Alternatív lehetőségként kínálkozott az adminisztratív létszám bővítése, ám a naprakészséget ily módon sem lehet biztosítani. Ebből az okból nyúltak az integrált vállalatirányítási rendszerhez.
A jövőre nézve – egyebek mellett – a cég rugalmasságának további növelését, a technikai, technológiai színvonal emelését, a munkatársak elkötelezettségének, illetve a vevők megelégedettségének fokozását tűzte célul a társaság vezetése.

Régi partnerük a svéd SSAB cég, amely finomszemcsés, nagy szilárdságú, nagy kopás állóságú anyagok gyártásában jeleskedik. Régóta használják termékeik köréből a nagy szilárdságú szerkezeti acélokat. Minősítéssel rendelkeznek az általuk gyártott legmagasabb szakítószilárdságú anyagra, Magyarországon egyedüli cégként. Másik ugyancsak különleges termékük a nagy kopás állóságú anyag. Ennek gyártására nem volt eddig minősített partnere a svéd cégnek hazánkban. Ezért is rendkívül nagy siker számukra, hogy hivatalos partnerüknek, tekintik  a céget.

Rendkívül körültekintő feldolgozást igényel ez az anyag. Amennyiben ugyanis a kelleténél nagyobb hő bevitel éri, kilágyul, elveszíti azokat a tulajdonságait, amelyek biztosítják a nagy kopásállóságot. Vásároltak olyan berendezéseket, például a vágáshoz víz alatti plazmavágót, vagy a mechanikai megmunkáláshoz olyan szerszámokat, amelyek a 400-500-600-as jelű hardox anyagok fúrását, gépi megmunkálását is biztosítja.
A jövőben ezekkel a nagy kopásállóságú anyagokkal kerestek  piacot belföldön elsősorban a tartalék alkatrészek gyártása területén.

Bevezettek egy új terméket, amelyet mindössze néhány cég képes gyártani Európában. Autódarugémről van szó, amely 1100 Newton/négyzetmilliméter szakítószilárdsággal rendelkező anyagból készül. Németországba szállítják majd a terméket. Az üzemben dolgozó szakembereknek rendkívül nagy kihívást jelent az új termék gyártása. Mind az anyag, mind a termék nagy követelményeket támaszt.

Kámán János ügyvezetői tevékenysége mellett  1998-2002 között önkormányzati képviselői feladatokat is ellátott Zalaegerszegen.

Ezen ismérvek és a folyamatos innovációra való törekvése alapján a Pylon-94 Gép és Acélszerkezetgyártó Kft. méltán kapta meg 2006-ban Zalaegerszeg Innovációs Díját.

 

Czirkl György – Zalai Nyomda Zrt.

1977-ben érettségizett a pécsi Vegyipari Szakközépiskolában, majd 1992-ben a budapesti Könnyűipari Műszaki Főiskolán papíripari üzemmérnök diplomát szerzett.

1995-ben szerezte meg második – külkereskedelmi közgazdász – diplomáját a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán.

Nyomdaipari pályafutását a Dunaújvárosi Papírgyárban (Dunapack Rt .) kezdte, ahol 1977- 1993-ig különböző beosztásokban dolgozott (a Cellulóz- Vegyi Gyárrészlegben gépkezelőként, csoportvezetőként, műszakvezetőként, majd 1987-től főművezetőként).

1993 és 1997 között a COFINEC Petőfi Nyomda Rt-nél dolgozott Kecskeméten szintén több munkakörben.

1998. februárjában a Zalai Nyomda Rt. főrészvényesének, a Hungarian Capital Fundnak felkérésére elvállalta a vezérigazgatói tisztséget.

Az volt a kitűzött feladat, hogy egy kis közepes regionális nyomdából országosan ismert, multinacionális vállalatoknak beszállító csomagolóanyag gyártó cég váljék.

Ezen célt számos újítással, átszervezéssel, fejlesztéssel sikerült megvalósítania, melynek eredményeként a Zalai Nyomda mára az ország egyik vezető csomagolóanyag-gyártó társaságává fejlődött.

Jelentős gépi beruházást a Zalai Nyomda 2004-ben valósított meg utoljára, mely során nyomókapacitását címke- és doboz vonalon egyaránt 1-1 db Heidelberg nyomógéppel bővítette. Az 1 milliárdos fejlesztésbe beletartozott ezen kívül még egy Bobst hajtogató-ragasztógép, illetve egy Bobst stancológép beszerzése is.

A károsanyag-kibocsátást minimalizálta a – szintén a nevezett beruházás során megvásárolt – utánégető berendezés.

Az egykori Zalai Nyomda Zrt. jelenleg Edelmann Hungary Packaging Zrt. néven működik.

A folyamatos innovációra való törekvése alapján a Zalai Nyomda Zrt. méltán kapta meg 2006-ban Zalaegerszeg Innovációs Díját.

 

 

 

ZALASZÁM Informatika Kft.

Zalaszám Informatika Kft. dinamikusan fejlődő, figyelemreméltó tudásbázissal és több mint 3 évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalat.

Pénzügyi és szakmai erőforrásai garantálják, hogy a legkorszerűbb informatikai szolgáltatásokat nyújtsa és minőségi termékeket szállítson.

A Zalaszám több mint 90 magasan képzett szakembert foglalkoztat.

A cég sikereit és elismertségét elsősorban a közigazgatás és vállalatok speciális feladatainak informatikai támogatásában nyújtott ügyviteli tanácsadási, projektmenedzselési, minőségbiztosítási, alkalmazásfejlesztési szakértelmével alapozta meg.

Mottójuk: „A mai szolgáltatásokkal a holnapit kell megalapozni.”

Ők fejlesztették ki az önkormányzat által is használt Irka iratkezelő rendszert, az OrganP integrált kistérségi önkormányzati gazdálkodási rendszert, kidolgoztak beléptető, automatizáló rendszereket. Fejezeti előirányzat kezelési információs rendszere kialakítása és kapcsolódó szolgáltatások (FENYIR) is az innovatív munkájukat dicséri.
További fejlesztéseik: az „STB” okmányirodai logisztikai és pénzügyi rendszer, a rendszámtábla-igazgatási és -logisztikai rendszer, az Országos választások, népszavazások Választási Pénzügyi- logisztikai Információs Rendszere (VPIR), a Közigazgatási Elektronikus Pénztár (KEP) kidolgozása.
Az alkalmazások fejlesztése kapcsán végeznek projektmenedzselési, vezetői tanácsadási, igazgatás- és ügyvitelszervezési, rendszertervezési, oktatási és bevezetési szolgáltatásokat.
A lokális vagy országos hálózatban üzemelő alkalmazások éles indítását követően szolgáltatásaik igény szerint kiterjednek on-line rendszerfelügyeletre, supportra, helpdesk-re, és rendszerkövetésre.

Egyedi rendszereik technológiájukat tekintve az Internetes kommunikáció lehetőségeinek kiaknázására épülnek, így működnek helyi (LAN), nagy kiterjedésű privát (WAN) és Internet hálózaton is.

Az Internet technológia jelen van mind a fejlesztőeszközökben, mind az üzemeltetéshez szükséges infrastruktúrában. A rugalmas rendszerépítés követelményeinek megfelelő J2EE szabványra épülő, háromrétegű, komponens alapú, objektumorientált, platform független alkalmazásokat fejlesztenek.

A fejlesztéseik során a nyílt rendszerépítés, a szabványos platformok (hardver, operációs rendszer, adatbáziskezelő függetlenség) támogatásának elve érvényesült.

A cég több évtizedes innovatív fejlesztői munkájának, eredményeinek és minőség iránti elkötelezettségének elismerése jeléül első díjat nyert a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Minőségi Díj 2003. évi pályázatán.

A folyamatos innovációra való törekvése alapján a Zalaszám Informatika Kft. méltán kapta meg 2007-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját is.

Mould Tech Mérnöki Iroda Kft.

A céget 2001 augusztusában alapították.

Fő tevékenysége a szerszámgyártás, de e köré tudatos fejlesztéssel kiszolgáló mérnöki tevékenységeket is építettek: automatizálás, gyártócellák tervezése, terméktervezés, folyamatoptimalizálás, prototípusgyártás.

A rendkívül dinamikusan fejlődő vállalkozás célja, hogy ne csak a termelőszerszámok leszállításában illetve azok módosításában váljanak vevőik kulcspartnerévé, hanem a kapcsolódó, magas műszaki tudást igénylő területeken is kiemelkedő szolgáltatást tudjanak nyújtani.

A cég jelene a folyamatos technológiai és tudásbeli fejlesztések és a növekedés jegyében zajlik.

A kutatás-fejlesztési terület folyamatos erősítésében látják a jövőbeni fejlődés zálogát.

Ennek jegyében számos világszínvonalú nemzetközi céggel már a termékfejlesztési folyamatban kooperálnak.

Ezen ismérvek és a folyamatos innovációra való törekvése alapján a Mould-Tech Kft. méltán kapta meg 2007-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

3B Hungária Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A vállalkozás 1992-ben alakult, 100%-os magyar tulajdonnal.

A több évtizedes szakmai múltra visszatekintő cég professzionális megoldásokat kínál az anyagmozgató és anyagfeldolgozó berendezések gyártása területén.

Főbb termékeik: ömlesztett anyagot mozgató szállítószalagok, osztályozógépek, rezgőadagolók, mobil törőgépek, feladótartályok, homokmosók, kavicsmosók, vaskiválasztó mágnesszalagok, darabárú-mozgató, görgős-pályák, szállítószalagok.

A cég innovációs képességét jól tükrözi az önálló termékfejlesztési tevékenység, valamint a legmodernebb technológiák alkalmazása.

A magas színvonalú géppark lehetővé teszi a folyamatos és gyors vevőkiszolgálást a ma elvárható legmagasabb műszaki tartalommal.

Ezen ismérvek alapján a 3B Hungária Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. méltán kapta meg 2008-ban Zalaegerszeg Innovációs Díját.

Dömők József – ZELKA Zrt.

Dömők József 1962. végétől tevékenykedett Zalaegerszegen.
Életútja egy igazi magyar, szűkebben zalaegerszegi sikertörténet.

Sikereit a folyamatos tudásfejlesztésének, hatalmas munkabírásának, kiváló tárgyalóképességének köszönhette.
Egy egyszemélyes szerviztől indulva az ország egyik legnagyobb és legkiválóbb minőséget, digitális Full HD technológiát is biztosító szolgáltatójává vált.
Magas műszaki és innovatív képességének köszönhetően az országban mindig az elsők között kerültek alkalmazásra Zalaegerszegen a műsorszórás legmodernebb eszközei, technológiái.

Emellett a lakosság kiszolgálása érdekében egy kiterjedt szerviz is működött. Önálló Rádió-TV Stúdiót működtettek, önálló műsorral, Göcsej média néven, melyet mostanra már a Zrt-hez tartozó kábelhálózaton egész Zala megye területén nézhettek.

Dömők József vezérigazgató irányításával működő egykori nevén ZELKA Zrt. Zalaegerszeg sportjának, kultúrájának, egyesületeinek, közintézményeinek, egészségügyi és oktatási intézményeinek egyik fő támogatója volt.

Zalaegerszeg városban mindig a szélesebb körű, a lakosságot kiszolgáló szolgáltatás volt a cél, így a kábel TV szakmában a csillagpontos átépítés volt a harmadik rekonstrukció 300 MHz-es sávban 30 TV programmal. Az utolsó években optikával építették át a kábel TV rendszereket a negyedik rekonstrukciós lépésként 860 MHz-es sávszélességben és visszaúttal az Internet és IP telefon, valamint a digitális programcsomagok részére.

A Zalaegerszegi KTV fejállomáson nagyobbrészt a Cable Wold nagyfrekvenciás berendezések mellett Motorola berendezések irányították a szélessávú Internet és IP telefon forgalmat, melyet Teleste hálózati felügyelet ellenőrzött folyamatosan.

2007-ben az országban elsők között valósították meg a digitális TV fejállomást 9 db digitális TV csomaggal.

2008-tól már több mint 60 településen volt vehető a Zalaegerszegi fejállomás 4 féle szolgáltatása (analóg TV műsor elosztás 65 TV műsorral, digitális TV műsor elosztás 65 + 24 TV műsorral – rádióműsorokkal, szélessávú Internet, IP telefon).
Ezeket a fejlesztéseket a sikeres IHM, ORTT és GVOP  pályázatokkal lehetett végrehajtani.

A zalai kistelepüléseken (50-400 lakás) a nagy távközlési cégeknek nem gazdaságos a szélessávú Internet kiépítése ADSL technológiával, viszont a hátrányos helyzetet meg kell szüntetni. Ebben segítség az ORTT pályázatokon túl még nagyobb mértékben a GVOP-2005-4.4.1. pályázat, melynek segítségével 2006-ban 18 településre juttatták el optikai hálózattal a 3 szolgáltatást.

2010 januárjában zalaegerszegi központú Zelka Zrt. közel 35 ezer előfizetőjét a Tarr Kft. integrálta a hálózatába.

 Ezen ismérvek és a folyamatos innovációra való törekvése alapján az egykori ZELKA Zrt. méltán kapta meg 2008-ban Zalaegerszeg Innovációs Díját.

 

 

ZALACO Sütőipari Zrt.

A társaság fő tevékenységi köre sütőipari termékgyártás és forgalmazás, valamint ezek nagy és kiskereskedelme.

A sütőipari profilon belül a hagyományos kenyér és péksütemény mellett a tartós csomagolt és fagyasztott termékeket is gyártja.

A termékek elsődleges értékesítési körzete Zala és Vas megye.

A hosszabb szavatosságú idejű termékek vonatkozásában országos disztribúciót működtet budapesti székhelyű központi raktárral.

Ma már a Nyugat-dunántúli területet teljesen behálózóan 36 egységes arculatú, nagyon színvonalas szaküzletet (látványpékséget) működtet leányvállalatán keresztül.

A részvénytársaság jogelődei az elmúlt közel 60 évben, különböző formában működtek Zalaegerszeg város területén.

Az új többségi tulajdonos kivásárlással hamarosan kizárólagossá vált.
Üzleti célja, hogy a hagyományos sütőipari tevékenység mellett, majd később annak megszüntetésével egy Magyarországon ismeretlen termékkategóriát, a tartós sütőipari csomagolt termékek (panettone, pandoro, croissanok) gyártását és forgalmazását honosítson meg.

Ennek érdekében egy veronai céggel hosszú távú együttműködési szerződést kötött. A mediterrán országok termelési és étkezési kultúrájára jellemző termékek gyártása jó színvonalon megkezdődött, az értékesítés azonban itt nem részletezett okok következtében kudarcot vallott.

A cégre rendkívüli kötelezettségeket rovó új divízió a hagyományos divízió mindennapi működésének tarthatatlan akadályává nőtte ki magát, így aztán a tulajdonos szándékából, az értékesíthetőség céljából a két divízió tevékenységi körét alapul véve szétválásos átalakításra került sor.

A 2000. augusztus 31-én szétválással létrejövő Zalaco Sütőipari Rt. és a Montecchi Kft okiratban rögzített feltételekkel, egyetemleges jogutódja lett a Zalaco Sütő-és Édesipari Rt-nek.

2001. március 1-én a Zalaco Rt. részvényeit 100%-ban a GRÓTI PÉKSÉG Kft. vásárolta meg, immáron szakmai befektetőként a hagyományos sütőipari tevékenység folytatásának korszerűsített működési feltételek megteremtésének, a piaci kihívásoknak történő megfelelés szándékával.

A társaság az elmúlt években, mintegy félmilliárdos, világszínvonalú technológiai fejlesztést valósított meg, ehhez korszerűsítette vállalatirányítási integrált számítógépes rendszerét; mindkét fejlesztési területen – pályázat útján – jelentős végleges állami támogatáshoz jutva.

A ZALACO Rt. 2003-ban megszerezte a soproni székhelyű LŐVÉR Sütő Rt. részvényeinek 100%-át is, majd a 2005-ben a Dunántúli ZM ZRt. néven saját alapítással hozott létre egy leányvállalatot. A tisztán hazai, szakmai befektetés révén immár 4 Nyugat-Dunántúli sütőipari cég tartozik egy cégcsoportba, mely a cégek erejét feltétlenül növeli ezzel is választ adva a piaci kihívásokra.

Ezen ismérvek alapján a ZALACO Sütőipari Zrt. méltán kapta meg 2009-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.