„Zalaegerszeg Innovációs Díja” kitüntetésben részesültek

Zalaegerszeg címer

Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt.

Az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vagyis a Zalavíz Zrt.) Zala megye északi és középső részének 124 településén végez víziközmű szolgáltatást.

Alaptevékenységei a víztermelés, -kezelés és -elosztás, valamint a szennyvízelvezetés és tisztítás.
Emellett végez, csatornatisztítást, kútjavítást, feltárás nélküli hibahely meghatározást, valamint vállalja akkreditált laboratóriumában különféle vízminták mintavételét, fizikai, kémiai, bakteriológiai vizsgálatát.

A Zalavíz Zrt. mind az ivóvízminőség, mind a korszerű műszaki technológia tekintetében arra törekszik, hogy a területén élő embereknek és az itt működő vállalkozásoknak európai színvonalú szolgáltatást tudjon nyújtani.

Ezen feladatok megvalósítása közben a Zalavíz Zrt. olyan környezettudatos technológia-fejlesztéseket végzett, amely példamutató minden vállalkozás számára.
Többek között, a szennyvíz tisztítása során klór helyett UV-fényt használnak, így ivóvíz minőségű víz kerül a tisztítóműből a Zalába, az iszaprothasztó tornyokban képződő biogázt pedig üzemanyagként is hasznosítják.

A környezetünk védelmét tudatosan szem előtt tartó technológiai fejlesztések elismeréseként a Zalavíz Zrt. 2010-ben méltán kapta meg Zalaegerszeg Innovációs Díját.

 

Göcsej Nyomda Kft.

A Göcsej Nyomda Kft. 1989-es megalapítása óta igyekszik kielégíteni a nyomdaipari termékek iránt felmerülő piaci igényeket.

Dinamikusan követik a piac változásait, lépést tartva a technológiai fejlődéssel, a folyamatosan növekvő vevői elvárásokkal.

A kezdeti 3 fős vállalkozásból indulva ma már közel negyven főt foglalkoztatnak és elkötelezettek a folyamatos bővítés irányában.

A nyomdai termékek szerkesztésén, CTP lemezek és polymer-formák készítésén keresztül a késztermékekig mindent egy helyen állítanak elő.
A hagyományos ügyviteli nyomtatványoktól kezdve gyártanak plakátokat, könyveket, prospektusokat, újságokat, öntapadós címkéket kis- és nagy példányszámban.

Tevékenységük során a nyomtatásban ismeretes technikákat folyamatos fejlesztéssel alkalmazzák (ofszet, digitális és flexo nyomtatás).

Európai Uniós pályázatnak köszönhetően új B2-es ofszet nyomógéppel, Mark Andy típusú flexo nyomógéppel, CTP rendszerrel, digitális technikával, modern kötészeti összehordó gépekkel, precíziós vágógéppel is rendelkeznek.

Innovatív szemléletük megnyilvánul gépparkjuk folyamatos bővítésében, korszerűsítésében is.

Termékeik használati utasítások formájában a világ minden táján megtalálhatóak.
Címkéik például az ország szinte minden bevásárló központjának polcairól visszaköszönnek.

A vállalkozás filozófiájának alapja a minőség magas szinten tartása, mely a szervezeti és termelési változásokat folyamatosan követi.

Ezen ismérvek alapján a Göcsej Nyomda Kft. méltán kapta meg 2010-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

Binax C C. Kft.

A vállalat egy cégcsoport része, mely országosan mintegy 1400 főt foglalkoztat.

A Binax C. C. Kft. 2006 óta tevékenykedik Zalaegerszegen, emellett Budapesten, Miskolcon, Pécsett és Nagykanizsán is vannak irodáik.

A cég a telefonos ügyfélszolgálatok működtetése mellett, piac- és közvélemény-kutatással, Back Office tevékenységgel, adatrögzítéssel, továbbá telefonos értékesítéssel és direkt marketing kampányok lebonyolításával foglalkozik.

Városunkban központjukat a Kosztolányi utcai régi villasor két épületében alakították ki, melyek utcaképi jellegének, régies stílusának megóvására és korszerű berendezésekkel való ellátására több száz millió forintot fordítottak.

A két irodaházban 230 dolgozót – főként hölgyeket – foglalkoztatnak. Ennek megfelelően nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy családbarát munkahelyeket teremtsenek és ezt megpróbálják különböző eszközökkel elősegíteni, mint például a részmunkaidős vagy egyműszakos foglalkoztatás.

A folyamatos fejlesztés igénye a foglalkoztatottság növelésével együtt az elmúlt években a vállalat egyik legfontosabb törekvése.

Ügyfeleik között elsősorban információtechnológiai és telekommunikációs cégek találhatók – az ő számukra internetes, elektronikus és informatikai szoftverek, rendszerek, szolgáltatások értékesítését, valamint ügyfélszolgálati tevékenységet végeznek.

Emellett egyre több nagyvállalat szervezte ki Contact centerét magas fokú integráltságot és fokozott biztonsági követelményeket igénylő feladatokkal, így a Binax C. C. Kft. jelentős szolgáltatók, multinacionális cégek komoly stratégiai partnerévé vált.

Mindezek alapján a Binax C. C. Kft méltán kapta meg 2011-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

 

Kozma Kft.

A Kozma Kft. 2006. június 30-án alakult, a Konstruktív Kft. jogutódaként, és a korábbi évek tapasztalatait felhasználva, rögtön növekedési pályára állt.

Az indulásra a szakmai elemzők is felfigyeltek, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy az ügyvezető, Kozma Tibor 2007 októberében a Parlamentben a „Legdinamikusabban fejlődő magyar cég” kitüntetést vehette át.

A Kft. fő tevékenységi köre kazánházak, ipari csarnokok, áruházak épületgépészeti tervezése és kivitelezése a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával, valamint Grundfos szivattyúk, Gázgép és Geberit termékek szakkereskedése.

A minőségi színvonalat az ISO 9001:2009 minőségirányítási és az ISO 14001:2005 környezettudatos irányítási rendszer tanúsítványa is igazolja. Ezek érvényességének megújítása soha nem jelentett gondot a cégnek.

A Kozma Kft. tevékenységét szakképzett szakemberekkel látja el, emellett az évek során jól összeszokott, pontos munkát végző, nagy gyakorlattal rendelkező alvállalkozóval dolgoznak.

A cég szaktudását dicsérik a megyében többek közt a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fűtése és a Hévíz Vasútegészségügy rekonstrukciós, valamint a hévízi gyógyfürdő C-D épülete, a türjei általános iskola, a csesztregi Hoffmann Carbon gyártócsarnok és a megújult zalaegerszegi K&H bankfiók épületgépészeti munkái.

Országos viszonylatban pedig Szentgotthárdon, Kőszegen, Tolnán, Nagyatádon, Kaposváron, Szombathelyen, Marcaliban, Körmenden, Nyergesújfaluban és Budapesten egyaránt jelentős gépészeti munkák fűződnek a nevükhöz.

A folytonos előrelépésre törekvő vállalkozás az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében 2008-ban önjáró kosaras emelőt szerzett be, míg a tavalyi évben információs-technológiai fejlesztést hajtott végre.

Mindezek alapján a Kozma Kft. méltán kapta meg 2011-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

 

Gartner Intertrans Hungária Kft.

A Gartner Intertrans Hungária Kft. 1991-ben alakult a több évtizedes szakmai múlttal rendelkező Zala Volán Árufuvarozási Igazgatóságból.
A társaság állami tulajdonrészét 1993-ban megvásárolta Ausztria egyik legjelentősebb fuvarozási vállalkozása, a GARTNER KG. Ettől az időponttól 100%-ban magántulajdonban lévő, többségi osztrák tulajdonú gazdasági társaságként működik.
A tőkeerős tulajdonos segítségével végzett céltudatos és folyamatos fejlesztések eredményeként a vállalat a piacon ismert, jóhírű közúti szolgáltatóvá vált.

A cég a GARTNER Holding tagja. Szolgáltatásaiban a cégcsoport sokrétű szolgáltatásait, a hálózati rendszer előnyeit, valamint a cégcsoporthoz tartozó ezer darabot meghaladó járműkapacitást is kínálja.
Az anyacég 1200 kamionjából a zalaegerszegi vállalat 2011-ig  750 kamiont üzemeltett. Városunk nevét mára 840 db kamion reklámozza Európa útjain.
A cég fuvarozási, illetve szállítmányozási informatikai szervezése a világ élvonalában van. Árbevétele 2010-ben 25,4 milliárd forint volt, 2011-ben pedig elérte a 30,5 milliárd forintot.

A cég kapacitásait a világ legnagyobb multinacionális cégei határidő nélkül, vagy hosszú távú szerződésekkel kötik le /pl: Mann csoport, Lidl, BMW, osztrák papírgyártó cégek/.
Az amerikai hadsereg afganisztáni egységei számára kizárólagos szállító egy meghatározott ázsiai övezetig.

A vállalat Zalaegerszeg egyik legnagyobb foglalkoztatója, a foglalkoztatotti létszám 1136 főről 1477 főre nőtt.

Köves László irányításával egy kiválóan menedzselt, jól szervezett cége városunknak. Stabil partnere a városban működő más cégeknek.
Megbízható, korrekt fuvarozó középvállalat szimbólumává vált Magyarországon. A rendelkezésére álló járműkapacitások, a rugalmas, megbízócentrikus cégfilozófia révén képes sokfajta megbízói igény színvonalas, hosszútávon is pontos kielégítésére, tisztességes piacképes díjtételek mellett. A vállalat a gazdasági válságot követő három évben érte el legnagyobb bevételeit.

A Gartner Intertrans Hungária Kft méltán kapta meg 2012-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

 

Pernix Pharma Gyógyszergyártó Kft Zalaegerszeg

 

A vállalkozás 2000 november 1-jén alakult a helyes gyógyszergyártási gyakorlat (EU GMP) keretében történő gyógyszergyártás iránt megnövekedett igények kielégítése érdekében, elsődlegesen bérmunka szolgáltatásra.
A társaság tulajdonosai magyar magánszemélyek, ügyvezetője és egyik tulajdonosa Dr. Bakos Gábor szakgyógyszerész.

A gyógyszeriparra jellemző, hogy a nagy gyógyszergyárak számára a kis tételszámú gyártások nem kifizetődők, ezért azokat nem vállalják. Elsődlegesen ebben a piaci résben találta meg a helyét a vállalkozás.
A Kft. dinamikusan fejlődik, jelenleg 14 európai országba, valamint Ausztráliába jutnak el gyártott termékeik. A gyógyszergyártáson felül gyógyszertechnológiai kutatásokat, fejlesztéseket, validálásokat, analitikai módszer fejlesztést és validálást, valamint törzskönyvi dokumentációk készítését végzik partnereik számára.

Tevékenységüket 2000-ben, bérelt ingatlanban Zalaegerszegen, a Bíró Márton utcában kezdték el 470 négyzetméter alapterületen, 8 fővel (1 fő diplomás, 7 fő középfokú végzettségű).
A megnövekedett igények és partnereik számának folyamatos emelkedése, valamint nagyobb gyártó berendezéseik miatt 2009 novemberében Zalaegerszeg Északi Iparterületen saját ingatlan-beruházásba fogtak.

A mintegy 500 millió forint beruházási értékű – Zalaegerszeg város részvételével és pályázati támogatással megvalósult – 1500 négyzetméter alapterületű új – a kor színvonalának megfelelő „tiszta-tér” technológiával ellátott – üzemüket 2010. novemberében avatták fel.
Itt a tiszta terű helyiségekben a megfelelő hőmérséklet, túlnyomás, légcsereszám és páratartalom folyamatos – külső levegő paraméterektől független – automatikus biztosítását két légkezelő rendszer biztosítja. Az üzembe állított gépek és berendezések, valamint a készítmények vizsgálatához használt analitikai műszerek megfelelnek az EU-s gyógyszerügyi hatóság által támasztott magas követelményeknek, teljesítik a gyógyszeriparban kötelezően alkalmazott szabvány, a GMP előírásait. Minden berendezés kvalifikált, verifikált, az alkalmazott folyamatok validáltak. Gyártási folyamataik, gyártott termékeik minősége megfelel az EU GMP előírásoknak, alkalmazott minőségszabályozási rendszerük magába foglalja az ellenőrzési műveletek hézag-mentes láncolatát a felhasznált anyagok beszerzésétől a végtermék felszabadításig, illetve raktározásáig.
Új telephelyükön lehetőségük van folyékony, lágy (kenőcs, emulzió, szuszpenzió, oldat, etc.) és szilárd (tabletta, granulátum, etc.) gyógyszerformák előállítására, valamint aerosol termékek gyártására, fejlesztésére, új analitikai mérő-berendezéseiknek (HPLC/MS/MS) köszönhetően gyógyszeripari kutatások végzésére.

Az alapanyagok beszállítására, valamint a késztermékek elszállítására zalaegerszegi vállalkozókat alkalmaznak.

A vállalkozás 2011-ben már 30 főt alkalmazott, akik közül 6 fő diplomás, 24 fő pedig középfokú végzettséggel rendelkezik.

Legfontosabb céljuk, hogy partnereik számára olyan szolgáltatást nyújtsanak, ami lehetővé teszi számukra, hogy minden figyelmüket a fő üzleti területeikre tudják összpontosítani.
A társaság jó érzékkel ismerte fel azt a gyártási rést, amire sikeres és bővíthető vállalkozást lehet alapítani.
Ebben a körben eredményes tevékenységet honosított meg Zalaegerszegen, jól prosperál, folyamatosan fejleszt, és ez utóbbinak köszönhetően már számottevő munkavállalót tud foglalkoztatni.

Mindezek alapján a cég példaadó a város vállalkozásai előtt, és méltán kaphatta meg 2012-ben Zalaegerszeg város innovációs díját.

Zala Volán Zrt

A Zala Volán Zrt. elődje – a Zalaegerszegi Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat – 1950. október 1-jén alakult. A vállalat 1970-től vált ismertté Volán 16. sz. vállalat néven.

Az üzemnagyság maximumát 1988-ban érte el, amikor a teljes munkaidős dolgozói létszám meghaladta a 3600 főt.

1990-1991 között közel 30 db gazdasági társaság alapításával – a nem személyszállítást szolgáló tevékenységek leválasztásával – a vállalat tisztaprofilú, tömegközlekedésre szakosodott gazdálkodó szervezetté vált.

1992. december 31-én az állami vállalat részvénytársasággá alakult. Az átalakulás után a túl nagy műszaki tevékenység egy részének társaságba vitelével a cég tevékenységi struktúrája és üzemnagysága újból összhangba került.

Elsődleges feladatuk a Zala megyei helyi és helyközi személyszállítási igények kielégítése, valamint az ország fővárosával és nagyobb városaival való összeköttetés biztosítása a távolsági autóbuszjáratok révén.

2013-ban mintegy 64 millió utast szállítottak 24 millió kilométert megtéve. Ezen túlmenően négy városban működő utazási irodával jelen vannak az utaztatási piacon, ahol a széles választékú, elfogadható áron kínált útjaikkal, korszerű luxusautóbuszaikkal egyre több utas bizalmát élvezik.

Fő tevékenységük mellett a legnagyobb volument a személyszállítás hátterét biztosító járműkarbantartó és szervizszolgáltatás képezi.

Saját járműparkjuk javításán felül széles szolgáltatási palettával hét telephelyen, tapasztalt szakembergárdával, korszerű diagnosztikai eszközökkel állnak a külső ügyfelek rendelkezésére. Több gépjármű típusra márkaszerviz képviseleti joggal rendelkeznek.

Célkitűzéseik között elsődleges feladat az autóbuszpark folyamatos korszerűsítése. E mellett nagy hangsúlyt fektetnek az autóbusz-állomások felújítására, modernizálására, a megfelelő információszolgáltatásra, utastájékoztatásra, autóbuszaik műszaki, esztétikai állapotára. Munkatársaikkal, gépkocsivezetőikkel szemben elvárásuk az udvarias, kifogástalan magatartás. A társaság létszáma 2013-ban 1200 fő volt.

Zala Volán üzleti filozófiája: „A társaság megőrzi vezető pozícióját működési területének tömegközlekedésében és erre törekszik más utazási szolgáltatások terén is, miközben műszaki infrastruktúrája és más erőforrásai jobb kihasználása érdekében – a minőségjavítás szakadatlan követelményével – magas színvonalú és mind szélesebb körű szolgáltatásokat kíván nyújtani a gépjármű-közlekedési szakmában. Lehetőségein belül elkötelezetten támogatja a sportot, a kultúrát és az oktatást.”

Zalavíz Zrt – ZalaVolán Zrt.

Mindkét társaság sikeresen kapcsolódott be a város meghirdetett Ökováros programjába.
A Zalavíz Zrt. megteremtette a szennyvízből való gázkitermelés lehetőségét és hasznosítását, olyannyira, hogy saját üzemi autóit is biogázzal tudja tankolni.
A ZalaVolán Zrt. pedig erre az energiaforrásra alapozva 2012-ben biogázüzemű autóbuszt állított üzembe és működtet a városi tömegközlekedésben.
A csuklós járat a város utcáit járva hirdeti a biogáz, mint alternatív energiaforrás felhasználás hatékonyságát.

A kezdeményezés a szó valódi értelmében innovatív és így megérdemlten kapta meg 2013-ban a város megosztva adott Innovációs díját.

 

Technológiai Centrum

A Technológiai Centrum ipari igényekre alapozva, hasonló nemzetközi szervezetek tapasztalatainak felhasználásával jött létre 2010-ben.

A centrum saját humán- és eszközháttérrel, valamint kiterjedt szakmai együttműködő körrel rendelkező szolgáltató és kutatóhely.

Speciális szervezeti struktúrája és működési modellje révén a rugalmasság, a szakmai teljesítmény, és tudományos érték együttesét kínálja erőteljes üzemi jelenlét mellett az ipari fejlesztés projekt során.

A Technológiai Centrum aktív szerepet vállal a műszaki tudás humán bázisának erősítése és fejlesztése terén, valamint az érintettek közötti tudástranszfer előmozdítása terén is.

A Technológia Centrum küldetése, hogy komplex műszaki kutatás-fejlesztési szolgáltatásokkal hozzájáruljon az ipari, és kiemelten a gépipari vállalkozások fejlődéséhez, versenyképességének erősítéséhez.

A Technológiai Centrum értékalapú tevékenységgel, és az erre épülő szolgáltatásokkal kíván elismert gépipari kutatóközponttá válni.

Összetett, elgondolkodtató, innovatív ötleteket, széleskörű kitekintést, gyakran átfogó elemzést igénylő ipari feladatokat keres, és ezekre szállítja a fizikai megoldást.

Erőforrásai értékarányos műszaki és kutatás-fejlesztési szolgáltatást kínálnak ipari partnereinek.

Értékei közé tartoznak az ipari igényekből kiinduló, materiális kimenetben végződő fejlesztési megközelítés, a műszaki- és kutatási érték maximalizálása az ügyfél számára, valamint a bizalmi alapú együttműködések.

Ezen érdemek alapján a Technológiai Centrum méltán kapta meg 2013-ban Zalaegerszeg Innovációs Díját.

Zala-Depo Kft

A Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. 2001-ben alakult, jogutódként kiválva a Városgazdálkodási Kft-ből.

A cég fő tevékenységi területe a hulladékgazdálkodást öleli fel, környezetvédelmi szempontokat előtérbe helyezve. A hulladékok elhelyezése a Kft. üzemeltetésében lévő regionális, Zalaegerszeg-Búslakpusztán elhelyezkedő hulladéklerakón valósul meg. A társaság folyamatosan fejleszteni kívánja a hulladékfeldolgozás és hasznosítás arányát, így a hulladéklerakó élettartama a feldolgozás növelésével kitolódik.
Ezért is tartotta a társaság rendkívül fontosnak, hogy a zalaegerszegi lakosság bekapcsolódjon az újrahasznosítható hulladékok szelektív gyűjtésébe, melynek eredményeképpen 2003-ban Zalaegerszegen elindult a szelektív gyűjtőszigetes hulladékgyűjtés. Mára a gyűjtőszigetek száma eléri a 147-et.
Szintén 2003-ban indult el Zalaegerszegen a házhoz menő sárga zsákos műanyaggyűjtés, majd 2008-ban bevezetésre került a házhoz menő papírhulladék gyűjtés is. 2009-ben a társaság átalakította a lomtalanítási akció működését Zalaegerszegen, amely során azóta is a városrészekben előre meghirdetett időpontokban, bejelentés alapján történik a lomtalanítás.

2010-ben bevezették Zalaegerszeg családi házas övezeteiben a házhoz menő rendszeres biohulladék gyűjtést. A kihelyezett edények száma már meghaladja a 4000-et. A külön gyűjtött biohulladékot így sikerült eltéríteni az évek alatt folyamatosan növekvő hulladéklerakótól.

Az Alkotmány úti telephely területén 2004-től a hasznosítható hulladékok előkezelését végezik.
Környezettudatos működésük újabb állomása egy faapríték tüzelésű kazán beüzemelése volt. A fűtéshez felhasznált alapanyagot a helyszínen, saját fadarálóval állítják elő az összegyűjtött fahulladékból.
A telephelyen 2010-ben a habosított műanyagok (PP,PE,PS) feldolgozására alkalmas Plastcompactort helyeztünk üzembe, ugyanebben az évben, szennyezett műanyag darálékok megtisztítására alkalmas PET mosó berendezés üzemelését is elkezdtük.
Nagy előrelépést jelentett a társaság életében a kompakt újrahasznosító törőgépsor beüzemelése 2006-ban, mellyel építési és bontási hulladékok feldolgozását végzik. Az így keletkezett zúzalék megfelelő laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után útépítéseknél és útjavításoknál hasznosítható.

A meglévő rendszerünket az ISPA programban megvalósult Hulladékkezelő Központ és Komposztálómű, valamint a hozzá tartozó hulladékudvarok teszik teljessé. 2008-ban nyíltak meg Zalaegerszegen a hulladékudvarok, valamint megkezdődött a Hulladékkezelő Központ és nyílt téri komposztálómű üzemelése is. 2004 óta, a feleslegessé vált veszélyes és elektronikai hulladékokat hulladékudvarokban fogadjuk.

A társaság nagyon komoly megbízást kapott, a zalaegerszegi régi, már bezárt hulladéklerakó komplett rekultivációját végeztük el, mely példaértékű munka az egész országban. Levegőtisztaság-védelmi előírások szerint 2010. július 1-től a lerakón keletkező gázok hőtartalmát gázmotorok működtetésével, kapcsolt villamos-és hőenergia termeléssel kell hasznosítani. A hulladéklerakóban elhelyezett hulladékból termelődött depóniagáz átalakítása a gázmotorban történik, energia termelési teljesítménye 250 KW, a hulladékhőt a Hulladékkezelő Központ fűtésére használjuk fel.

A fenti tevékenységek mellett a Kft. végzi Zalaegerszeg, és az állami útfenntartó szervekkel együttműködve a környék útjain a téli hó- és síkosságmentesítési munkálatokat.

A fentiekben részletezett tevékenységeink egyik elkerülhetetlen feltétele a komoly logisztikai háttér és irányítás. 2007 óta gépjárműparkjuk műholdas nyomkövetőkkel felszerelt, a folyamatos kapcsolattartást gépkocsivezetőikkel telefonon keresztül biztosítják.

A Kft. szerepet vállal a környezeti problémák társadalmi megismertetésében, a környezettudatos szemléletformálásban, játszóházak, üzemlátogatások, előadások megszervezésével.

2014 nyarán átalakulás következett a Kft. életében. A 2013 januárjától hatályban lévő, közszolgáltatást érintő törvény hatására egy új cég alakult, amely átvette a közszolgáltatási tevékenység végzését a Zala-Depo Kft.-től. A Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. és a Zala-Depo Kft., két különálló cégként működik tovább, utóbbi továbbra is végzi alvállalkozóként a hulladékgazdálkodási közszolgáltatáson kívül eső, korábban folytatott tevékenységeit.

2013-ban tárgyalásokat kezdtek, 2014 júliusában tulajdonukba került a Müllex-Körmend Kft., ez jelentős piacbővülést jelenthet a továbbiakban.
A jövőben várható további változásokra is igyekeznek felkészülni úgy, hogy a lakosság ezekből a lehető legkevesebbet érzékelje.

A cég méltán érdemelte ki 2014-ben Zalaegerszeg Innovációs Díját.

EuropTec Kft.

A társaság svájci anyavállalata, több mint 100 éves múltra tekinthet vissza.
Az 1905-ben alapított egykori családi vállalkozás ma EuropTec Group néven jegyzett, nemzetközi mércével mérve közepes méretű vállalat csoport egyik tagja.

 

A jogelőd, Geka Ipartechnika Kft néven alakult 1991-ben egyszemélyes társaságként, 100%-os külföldi részesedéssel.

A zalaegerszegi beruházás egy új terület, a műanyagforgácsolás területét célozta meg. A gyár meghatározó szereplő ezen a területen, termékei az orvostechnikában és speciális iparágakban (pl: a repülőgépipar és a komputertechnológia számára is készít alkatrészeket) kerülnek felhasználásra, nagy pontosságot és kiemelkedő minőséget igénylő berendezésekkel.
A termelés először bérelt létesítményben, majd 1995-től új telephelyen lényegesen modernebb körülmények között folyt. A vállalkozás finommechanikai alkatrészek gyártásával foglalkozott.
A gyártáshoz szükséges alapanyag 98%-a importból származik, az előállított alkatrészek kizárólag exportra készülnek.

A Geka Ipartechnika Kft. dinamikus fejlődését a 2000-es évben egy belső szervezeti átalakulás követte. Ekkor állt fel a szervezet jelenlegi menedzsmentje.
A 2003. évben a Geka Ipartechnika Kft. névváltozáson esett át és a cég neve EuropTec Kft. lett.

A EuropTec vállalatcsoport zalaegerszegi egysége jelentős mértékben járult és járul hozzá a helyi műszaki oktatás erősítéséhez, fiatal szakemberek gyakorlatorientált képzéséhez.
A vállalatnál alkalmazott világszínvonalú technológia és a munkatársak kiemelkedő szakmai tudása alapozza meg a magas szintű, folyamatos innovációra épülő termelési kultúrát.

A Kft. több, mint 3 évtizede sikeresen működik Zalaegerszegen, hozzájárulva a térség és a város gazdasági fejlődéséhez.
A EuropTec Kft. a profitorientált működés mellett olyan munkahelyet kíván teremteni, ahol dolgozói számára lehetőség nyílik a számos technikai innováció előnyeinek megismerésére.

A cég méltán kapta meg 2014-ben Zalaegerszeg Innovációs díját.

Sok tanúsítványt szerzett az utóbbi években, amelyek igazolják, hogy a cég magas színvonalon termel magas minőséget.
A Kft. hosszú ideje fő támogatója a Zalaegerszegi Úszó Klubnak.