keresés a weboldalon

Nyári programjaim

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nyári programjaim

2013 november 05 - kedd
Ezen a nyáron a nagymamámnál töltöttem a legtöbb időmet. Segítettem neki a kertben, megetettem a csirkéket, és a kutyával sokat játszottam. Számítógépeztem, tévéztem, fociztam, kosaraztam.

Anyáékkal július közepén két hétre elmentünk a Balatonra nyaralni. Az első napokban még hideg volt a víz, de ahogy a levegő melegedett, úgy a víz is egyre kellemesebb lett. Egy év után újra találkoztam a legjobb barátommal, akivel szinte minden nap fociztunk, sokat fürödtünk. A biciklizés minden este és reggel jó program volt. A fagyizást sem lehet kihagyni, mert vagy 20-féle fagyiból lehetett választani minden este a legjobb fagyizónál, amelynek a neve Florida fagyizó.

A balatonboglári borfesztiválra is ellátogattunk, ahol igen nagy volt a nyüzsgés. Rengeteg ember vett részt az eseményen, mindenki várta a soron következő fellépő vendégeket. Köztük volt Gyurcsik Tibor és Fenyő Miklós is. Ez utóbbi nagyon jó koncertet adott, a Made in Hungária-t felelevenítve, amelyet a színházban is láthattunk az osztállyal.

Augusztusban kétszer is elmentünk a papámmal horgászni. Először a Zalacsányi-tónál voltunk. Sajnos rossz időt fogtunk ki, egész nap szinte esett az eső. Halat is alig fogtam. A másik helyszín a Zalaszentmihályi-tó volt. Itt gyönyörűen sütött a nap. Csónakkal mentünk arra a helyre, ahol az ismerősünkkel a saját helyén horgászhattunk. 7 db törpeharcsát fogtam ki. Az ebédet bográcsban főztük, ami nagyon finomra sikeredett. Ez a nap nagyon jól végződött, sok hallal tértünk haza. Nemcsak én fogtam halat, hanem a papáméknak több pontyot is sikerült horogra akasztani. Hazavittük az összes halat, segítettem megpucolni őket.

Az utolsó héten már készültem a suli kezdésre. Végülis én már vártam, hogy elkezdődjön, mivel vártam az osztálytársaimat. Nekem ez volt az eddigi legjobb nyaralásom.

Turkovics Bence (7.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: