keresés a weboldalon

ÖKO-nap

Zalaegerszeg címer
Hírek

ÖKO-nap

2013 november 07 - csütörtök
Idén ismét megrendezésre került az ÖKO-nap, melyen az iskolánk mellett több óvoda is részt vett. Természetesen készültek a diákok különböző műsorszámokkal is, mellyel megnyitották a rendezvényt.

Először táncos produkciókat láthattunk, szerencsére mi is felléptünk így mozgás közben legalább kicsit kimelegedtünk, mert elég hűvös volt az idő.

A műsorok és beszédek után különböző helyszíneken folytak a környezetvédelemmel, környezettudatos élettel kapcsolatos foglalkozások. Volt, amiből sokat lehetett tanulni, de akadt olyan is, ami egyszerűen csak szórakoztató volt.

Az osztályok virágot is ültethettek az összetartozás és a természetszeretet jelképeként. Úgy gondolom, hogy tanárok és diákok egyaránt jól érezték magukat ezen a napon, hiszen egy tartalmas programon lehettünk együtt.

Szili Napsugár 4.a
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: