keresés a weboldalon

A Belvárosi Szüret harmadik napja

Zalaegerszeg címer
Hírek

A Belvárosi Szüret harmadik napja

2013 november 18 - hétfő
A testvéremmel és az egyik nagyon jó barátnőmmel mentem el a Belvárosi Szüret harmadik és egyben utolsó napjára, ahol három koncerten vettünk részt. A rendezvények helyszíne a Kossuth utcai nagyszínpad volt. A Dísztéren felállítottak egy kisebb színpadot, ahol táncoltak és népies zene szólt. Rengeteg bódé volt kipakolva végig a sétálóutcán. Mindenféle étel és ital várta az érdeklődőket, a szürethez kapcsolódó sok-sok finomság és különlegesség.

Délután kettő körül már a nagyszínpad előtt voltunk. Az első koncertet a Boja nevű együttes adta, mi nem tudtuk, hogy kik ők, mert nem az ő koncertjükre indultunk. Eltelt egy óra, amit végigbeszélgettünk, mivel nem tetszett az előadás. Szerintem nem csak nekünk nem kötötte le a figyelmünket, mert igazából kevesen tekintették meg az együttes fellépését. Az első koncert után volt egy félórás szünet, mialatt a Boja nevű együttes lepakolt a színpadról, és a következő koncertre előkészítették a hangszereket.

A második fellépő ByeAlex volt. Ezen a koncerten már lényegesen többen voltak, mint azt előzőn, és a hangulat is sokkal jobb volt. Ez a koncert is egy órán át tartott, és nagyon jól éreztük magunkat.

A harmadik és egyben a legjobb koncertet a Hősök adták, ezen rengetegen voltak. Az első sorban álltunk, így nagyon jól ráláttunk a színpadra. Már a mikrofonpróbán is nevettünk, a koncert folyamán Eckü egyszer leugrott a színpadról, és pont oda érkezett, ahol mi voltunk. Nagyon meglepődtünk, de szuper volt, és örök élmény maradt.  A koncert után dedikálás következett, és fényképeket is lehetett készíteni. A dedikáláson kaptunk nagyon sok matricát, és a barátnőmmel Eckü-től és Brash-tól aláírást is beszereztünk 1-1 matricára és a karunkra is. Ezután lehetett a bandával közös képet készíteni a McDonald’s-sal szemben. Rengetegen voltak ott is, mi hamar rákerültünk, negyedikek voltunk, ha jól emlékszem.

Hazafelé megbeszéltük, hogy mennyire jó napunk volt, és hogy legközelebb is eljövünk.

Gerencsér Klaudia (7.b)
Mindszenty József Általános iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: