keresés a weboldalon

Karácsonyi műsor

Zalaegerszeg címer
Hírek

Karácsonyi műsor

2014 január 06 - hétfő
Az iskolánkban minden évben gyönyörű műsorral szoktak készülni a diákok a közös karácsonyi ünnepségre. Éppen ezért nagyon izgatottak lettünk, amikor megtudtuk az osztályfőnökünktől, hogy idén mi fogjuk előadni a karácsonyi műsort.

Már december elején elkezdtük a felkészülést, először még csak a versekkel, prózákkal, később pedig már a táncokkal. Azért szeretjük ezeket a műsorokat, mert itt kicsik és nagyok, alsósok és felsősök együtt készülhetnek. Kicsit közelebb hoz minket egymáshoz, jobban megismerhetjük egymást.

Rengeteget készültünk, kemény munka, tanulás, szorgalom van mögötte. A tanárnők segítsége nélkül persze ez nem sikerülhetett volna. A sok együttlét alatt szinte már egy család is lettünk. Így belengte a találkozásainkat a szeretet. Úgy gondolom, hogy ennél jobb adventi időszak nem is kell.

Bízunk abban, hogy az iskola összes diákja és tanára megérezte az előadás alatt a feléjük irányuló szeretetet!

Vlasics Loretta, Pecsics Anett 6.a
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: