keresés a weboldalon

Miért éppen a Mindszenty?

Zalaegerszeg címer
Hírek

Miért éppen a Mindszenty?

2014 január 13 - hétfő
Kedves továbbtanulás előtt álló nyolcadikos diákok! Életetek azon szakaszához értetek, amikor fel kell tennetek magatoknak azt a kérdést: „Hogyan legyen tovább?”. Úgy érzitek, hogy sorsdöntő lesz ez a választás, és megalapozza a jövőtöket. Ez valóban így van, de ne keseredjetek el.

Emlékszem, nekem sem volt könnyű a döntés. Sokat gondolkodtam, hogy hova menjek gimnáziumba. Legelsőként éppen a Mindszentyt zártam ki, mert mindenki csak úgy mesélt róla, hogy „pap- és apácaképző”, mivel ez egy katolikus gimnázium. Így egyből örültem a hírnek, hogy eggyel kevesebb gimnáziumot kell áttanulmányoznom. Majd amikor a pályaválasztási nyílt napra került sor a Sportcsarnokban, elmentem anyukámmal és apukámmal a rendezvényre. Egyfolytában csak nyaggattak, hogy döntsem el végre, mely iskolák nyerték el a tetszésemet, mert lassan bezárnak. Miközben indultunk kifelé az épületből, összefutottunk apukám egyik ismerősével, aki itt tanított a Mindszenty gimnáziumban. Elkezdtek beszélgetni, miközben a két kísérő diák megkérdezte, hogy hova szeretnék menni továbbtanulni. Felsoroltam azt a két gimnáziumot, amiket első két helyre tettem, és megkérdezték, hogy ide miért nem adom be a jelentkezésem. Erre én nem tudtam válaszolni, mert az igazat nem akartam megmondani. A két lány elkezdett mesélni, hogy milyen jó az iskola, és hogy milyen nagyszerű lehetőségeket tud nyújtani a diákok számára. Soha nem hallottam még senkit sem úgy beszélni az iskolájáról, mint ahogy ők ketten tették. Így felkeltették bennem az érdeklődést, hogy milyen is lehet ott. Majd az apukám ismerőse meghívott minket egy esti rendezvényre, amit az iskola francia tagozata állított össze, és amely olyan színvonalas volt, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megváltoztassam az álláspontom.

Ne tévesszen meg titeket az, hogy katolikus gimnáziumról van szó. Ma már én is a Mindszenty gimnázium végzős diákja vagyok, és a döntésemet, amelyet akkor hoztam, egyáltalán nem bántam meg. Az iskolai közösség, melyet akkor a két lány bemutatott, tényleg olyan. Összetartók és segítőkészek vagyunk egymással szemben. A Mindszenty keretein belül nyugalomra tehet szert a tanuló, mert nincsenek bandázások, olyanok, akik zaklathatnák és fenyegetnék a másikat, ahogy több iskolában is lenni szokott. Itt a tanuló a tanáraihoz bizalommal és teljes megértéssel fordulhat, és mindig segítenek problémáinkra megoldást találni.

Iskolánk tagja a Comenius-programnak, melynek keretein belül eljuthatunk és eljuthattok majd ti is különböző országokba, hogy megismerkedhessetek az ottani kultúrával és nyelvvel. Hogy mindez megvalósítható legyen, példaértékű nyelvtanításban részesültök. (Engem is a nulláról zárkóztatott fel a tanárom angolból.) Mindezek mellett vannak kulturális estek, amikor mi diákok előadunk különböző nyelveken dalokat, színdarabokat és részleteket, melyek nagyon viccesek és poénosak. Ebben a gimnáziumban lehetőség adódik nemcsak angolul és németül tanulni, hanem franciául is. Az odáig vezető út, a közös próbák, míg gyakorlunk a francia estekre, azok is mindig jó hangulatúak és felejthetetlenek. No meg ott vannak az emlékezetesebbnél emlékezetesebb kirándulások, melyekre nem csak belföldön kerítünk sort.

Nyolcadikosként, ha még nem tudjátok, hogy mi is szeretnétek lenni igazán, ahogy én sem tudtam korábban, úgy olyan iskolát válasszatok, mely számotokra a legszimpatikusabb, és amelyben az örömötöket lelhetitek életetek következő éveiben. Ha mégis úgy döntenétek, hogy a nyugodt, ámde izgalmakkal teli Mindszenty iskolát választjátok, tárt karokkal várunk Titeket ide, ahol még a tanulás is játszva megy.

Alotti Meriem (13.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: