keresés a weboldalon

Itt a farsang

Zalaegerszeg címer
Hírek

Itt a farsang

2014 március 07 - péntek
Idén februárban ismét megrendezésre került az alsós farsang, aminek a része volt a felvonulás, amely nekünk, negyedikeseknek fél négykor kezdődött.

Előtte az osztályunkban tombolát húztunk, majd átöltöztünk a jelmezünkbe. A maradék időben elmehettünk a büfébe is, ahol fánkot, pizzát és üdítőt árultak. Amikor visszaértünk az osztályba már indulhattunk is a farsangi felvonulásra. Az osztályunkban az összes lány, meg a tanár nénik is ördögnek öltöztek. A fiúknak is sokféle ötletes jelmeze volt.

A jelmezversenyben az osztályunk tanulója, Sifter Olivér, második helyezést ért el. Ő cápának öltözött.

A felvonulás után visszatértünk az osztálytermünkbe, ahol diszkót rendeztünk. A padokat és székeket elhúzkodtuk. Aki szeretett volna, az énekelhetett és akár táncolhatott is. Matyi, az osztálytársunk lufi bohócnak öltözött, és hajtogatott különféle figurákat, például kardot, kutyát és virágot. Hárman énekeltek, eközben mi jól szórakoztunk. Ahogy közeledett a buli vége, mindenki átöltözött és az osztálytermet is visszarendeztük.

Mindenki boldogan tért haza. Nagyon jó volt a farsang és azt reméljük, hogy lesz még több ilyen csodálatos napunk!

Tóth Nikolett, Magna Zsuzsa 4.a
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: