keresés a weboldalon

A három királyfi

Zalaegerszeg címer
Hírek

A három királyfi

2014 március 19 - szerda
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, mielőtt elérnénk a világ végét, ott élt egy király három fiával.

A király nagyon szerette volna, hogy a fiaik megtalálják a magukhoz illő feleséget. Ezért, úgy döntött, hogy elküldi őket szerencsét próbálni. Először a legnagyobb fiú indult útnak. A fiú hét napig vándorolt, amikor egy kunyhót pillantott meg. Odament, bekopogott és egy öregasszony nyitott ajtót. Tőle kért útbaigazítást. Az anyóka elmondta neki, hogy három hegyen kell átmennie és odaér egy kastélyhoz, ott találja meg a párját. A fiú megköszönte és útnak indult. Átment a három hegyen és tényleg odaért ahhoz a gyönyörű kastélyhoz. Ahogy egyre közelebb ment egy sárkányt pillantott meg az ajtó előtt. Ő őrizte a hercegnőt. A sárkány észrevette, megkérdezte, hogy mit akar.

A fiú elmondta, hogy az apja miért küldte. A sárkány erre azt mondta :

 – Teljesítened kell egy próbát ahhoz, hogy tiéd legyen a hercegnő!
 – Mondd csak bátran, állok elébe! – felelte a fiú.
 – Na ki mersz- e ellenem állni? – kérdezte a sárkány.
    
 – Persze, hogy ki! – felelte nagyképűen a fiú. Alighogy ezt kimondta, el is kezdték a párbajt. A királykisasszony az ablakból nézte és szurkolt a fiúnak, de sajnos nem sikerült legyőznie a sárkányt. Ezért bezárta őket a tömlöcbe. Az apja otthon nagyon izgult, ezért elküldte a középső fiát, hogy nézze meg, mi történt a bátyjával. Ő is ugyanúgy járt, csak az öregasszony őt nem három hegyen küldte át, hanem hét hegyen keresztül. A középső fiú is odaért, de itt a kastélyt egy háromfejű sárkány őrizte. A középső fiút egy még szebb lány figyelte és szurkolt neki az ablakból, mivel neki is meg kellett küzdenie a sárkánnyal, de ő sem nyert. Ezért őket is bezárta a testvére mellé a börtönbe. A testvérek nagyon örültek egymásnak. Hosszú ideig várt az öreg király a fiaira, de hiába. Ezért elküldte a legkisebb fiát is, de mielőtt elengedte volna, azt mondta neki:

– Vigyázz magadra, gyere haza ne úgy, mint a bátyáid, és ha tudod, hozzad őket haza!
Ő is ugyanúgy tett, mint a testvérei, de őt az öregasszony nem három, – nem is hét, hanem tizenkét hegyen átküldte. Ő is odaért a kastélyhoz, de ezt a kastélyt és a legszebb királylányt egy hétfejű sárkány őrizte. Őt is nézte a királykisasszony, és neki sikerült legyőznie a sárkányt és így kiszabadította a hercegnőket, valamint a testvéreit. Hazamentek az apjukhoz, aki nagyon örült nekik, és hogy mind a három fia talált magának feleséget. A legidősebb fiú a legidősebb lányt, a középső fiú a középső lányt és a legkisebb fiú a legkisebb lányt vette el. Világra szóló lakodalmat csaptak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Besenyei Lili 5.a
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: