keresés a weboldalon

Osztálykiránduláson a 4.a

Zalaegerszeg címer
Hírek

Osztálykiránduláson a 4.a

2014 május 22 - csütörtök
Az idei osztálykiránduláson Kaposvár mellé, Patcára mentünk, a Katica tanyára.

Az iskola előtt gyülekeztünk hét óra előtt tíz perccel. Maga az út, két és fél órás volt, tehát már fél tízre oda is értünk. Amikor kinéztünk a buszból, gokart pályát, és egy tavat láttunk.
 
Egy helybeli ember fogadott minket s tájékoztatott a szabályokról. Elsőként megreggelizünk, majd Erika nénivel és Melinda nénivel körbejártuk az egész tanyát. Volt egy nagy vár, ahova létrán lehetett felmenni, valamint egy olyan hely is, ahol IFA, traktor és még egy kombájn is parkolt. Ezekbe be is lehetett ülni, amit nem minden nap tapasztalhatunk meg.

Később megnéztük az állatokat, és a játszóházba is ellátogattunk. Itt a legjobban a csúszdák tetszettek, ezek közül is a szivárványos, ahol zsákkal lehetett lecsúszni. Ezután bementünk az óriás játszóházba is, ahol volt egy billenős rámpa és boksz zsák, meg még sok más is.
 
Már alig vártuk a következő programot, amikor is, elmentünk gokartozni. Volt egyszemélyes és kétszemélyes is. Nagyon éveztük, olyan volt, mintha a Forma 1-ben lettünk volna.

Délután elmentünk a tópartra, ahol volt egy labirintus és egy kézi komp. A pontonhíd nehézséget okozott nekünk, mert nagyon billegett, ezért át se mentünk rajta. Nagyon élvezetesek voltak a parton lévő trambulinok, ahol sokat ugráltunk.

A nap végére igencsak elfáradtunk, de minden annyira jó volt, hogy bajban lennék, ha egy dolgot ki kellene emelnem, ami a legjobban tetszett.

Sifter Olivér 4.a
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola,
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: