keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

„Nefélj”-ország (mese)

Zalaegerszeg címer
Hírek

„Nefélj”-ország (mese)

2014 május 26 - hétfő
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amelynek neve „Nefélj”-ország volt.

Ebben az országban nem ismerték a félelmet. Senki sem félt senkitől és semmitől. Félelem nélküli életük azonban nem azt jelentette, hogy bátrak voltak, hanem inkább csak vakmerőek. Ez annyit jelentett, hogy a józan eszükre ritkán vagy nem is hallgattak, ennek köszönhetően az országban egyre elviselhetetlenebb lett az élet. Virágzott a bűnözés és az erkölcstelenség. A király eleinte még nem bánta a dolgot, de mikor látta, hogy az országa lassan tönkremegy, nagyon elszomorodott. Elhatározta hát, hogy alattvalóit megismerteti a félelemmel. Kihirdette ország – világ előtt, hogy annak adja lányát és vele együtt királyságát, akinek sikerül „Nefélj”-országot kihúznia a bűnözés rabságából.

Jöttek a világ minden tájáról fiatalok és idősek egyaránt szerencsét próbálni. Mindenféle ötlettel próbálták az embereket megfélemlíteni. A sok próbálkozás meghozta a várt sikert, sőt az emberek olyan félelemben kezdtek élni, hogy lassan az utcára sem mertek kimenni.
Sajnos a rettegés miatt az ország megint rossz állapotba került, hisz a nép még dolgozni sem mert elmenni, és így lassan éhezni kezdtek. Az országot már a „Félelem” országának is lehetett volna hívni.

Mindezt látva az új király rájött, hogy félelemben sem lehet élni, meg kell tehát találniuk a helyes utat. Ez pedig nem volt egyszerű. Összehívta hát az ország legokosabb embereit, hogy kikérje tanácsukat. Egy héten át éjjel-nappal folyt a vita arról, hogy mi helyes és mi nem. Törvényeket hoztak és elmagyarázták az embereknek, hogy ezek betartása esetén nem kell félniük semmitől.

Az alaptörvénynek nevet is adtak: „Ne félj!” Ettől kezdve az emberek nyugalomban éltek és boldogok voltak.

Bottló Balázs (9.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: