Reményteljes szerelem

Mély csend,
Reggel van,
Busz megy,
hallgatunk.

Kora ez a reggel,
Mint mindegyik.
Busz zöreje…
Más nem hallatszik.

Hogy mit lehet?
Gondolkodni.
S hogy minek?
Ki tudhatja.

Sötétbe ablakon át
Nézünk, csak nézünk,
Olykor meg-megzavarva,
Megtört csendben is.

Mintha minden indulás
Egy újrakezdés volna.
Remélni, hogy ma is vár,
Aki nem utazik már.

Aki a mi szívünkből
Ki soha nem megy tovább,
S eszébe se jutna.
Számára szívem az otthona.

Mi utazunk. Mindannyian.
Szívünkben ott a fájdalom,
Megyünk, mert itt a mi helyünk,
Sajnos ez a mi életünk.

Néha fel-felpillantva az égre,
Szívem szerelmének az arcképe
Ragyog rám messzi távolból most is,
S kiáltja: „Jöjj már haza, drága!”

Ilyenkor összeszorul a szívem,
Megremeg az egész testem, lelkem,
s akkor könnyes lesz mindkét szemem,
Mert tudom, hogy én csak őt szeretem.

Buszon hánykolódva,
Sötétben bámulva,
Csak azt remélem, hogy
te vagy, te voltál, s csak te leszel!

Bedő Dzsenifer (12.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg