Amikor megtudtuk ezt a hírt, az osztály két táborra szakadt. Voltak, akik örültek, és persze voltak, akiknek egyből kiült az arcára a világfájdalom. Én örültem ennek a lehetőségnek, és vártam az első alkalmat.

Péntek hajnalban, amikor már harmadszorra jött be a szobámba anya, hogy fel kéne kelni, picit megváltozott az álláspontom. A korai órák miatt lassan készülődtem el, de végre valahára odaértem a helyszínre. A kapuban a többiekkel együtt latolgattuk, hogy mi fog ránk várni. Mivel nekem volt saját korcsolyám, a bérlésre várakozók sorát kikerülve megcéloztam az öltözőt. Tizenöt perccel később korcsolyával a lábamon álldogáltam a jég előtt arra az utasításra várva, hogy megtehessem első csúszásomat a befagyott vízrétegen. Az engedélyt követően elözönlötték a pályát a gyerekek. Attól a naptól kezdve áldom apának azt az ötletét, amit hat évvel ezelőtt mondott nekem, hogy megtanít korizni. Az első pár bizonytalan csúszást követően egyre magabiztosabban siklottam a jégen. A fagyos levegő csípni kezdte az arcomat, de nem törődtem vele. Jó érzés volt újra összetalálkozni evvel az érzéssel. Miután mindenki megérkezett, egy közös bemelegítést követően feladatokkal szembesültünk. Három csoportba rendeződtünk, és elkezdtünk gyakorolni. Egy bő ötven perc intenzív korizás után levánszorogtunk a jégről. Sikeresen átöltöztünk, és busszal visszautaztunk az iskolába.

Lehet, hogy nehéz volt utána figyelni az órákra a fáradtságtól, de nagyon élveztem a reggeli edzést az osztállyal.

Pezzetta Lujza (8.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg