Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Felújítják (Videó)

• Publikálva: 2017.09.08. 12:43

Felújítják a Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Gondozó Házát. A korszerűsítés - pályázati és önkormányzati forrásból - közel 230 millió forintból valósul meg. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be az újságíróknak.

Felújítják

A létesítmény 1963-ban épült, akkor még bölcsődeként működött. 1992-ben gondozóházzá alakították, ahol közel 40-en kaptak helyet. Halász Erzsébet intézményvezető úgy véli, mára már szükségessé vált a teljes rekonstrukció.

Többek között lecserélik majd a régi lámpákat, nyílászárókat, járólapokat és szigetelik az épületet. Emellett új kondenzációs kazánokat helyeznek el és további 9 ágyat biztosítanak az ellátottaknak - tájékoztatott Balaicz Zoltán polgármester.

A körzetben az elmúlt időszakban több felújítás is történt. Makovecz Tamás, a térség önkormányzati képviselője szerint ez lesz az elmúlt évtizedek egyik leglátványosabb fejlesztése.

Mint elhangzott: a munkálatok miatt 24-en ideiglenesen más otthonokban kaptak helyet. A beruházás várhatóan november 10-re készül el.

N.D./I.G.

Fotó: Seres Péter