Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Az élre ugrott a ZTE FC

• Publikálva: 2018.10.10. 00:49

A labdarúgó NB II 12. fordulójának a rangadóját vívta Zalaegerszegen a ZTE FC és a Gyirmót. 

A vendégek kezdtek jobban, míg a kék-fehérek alig jutottak el ellenfelük kapujáig. Az első negyed óra végére kiegyenlítődött a játék és a ZTE is bátrabban kezdeményezett. A félidő hajrájában egy gyirmóti kapufa jelezte győzni akarnak a vendégek. A gólnélküli első félidő után fokozatosan került fölénybe a ZTE és ez a helyzeteket is hozta magával. A jól védekező vendégek ellen nem sikerült gólt szereznie a hazaiaknak. A hosszabbítás első percében aztán jött a csattanó. Egy nagyszerű indítással Babati lépett ki a védők mögül és pontosan lőtt a kapu bal sarkába. A Gyirmót már nem tudott újítani így a ZTE újabb győzelemnek örülhetett a lefújás után, Mivel a másik rangadón a Békéscsaba-Kaposvár összecsapáson 1-1-es döntetlen született a ZTE a tabella élére ugrott. A kék-fehérek 12 év után állhatnak egy bajnokságban az élen. A válogatott szereplése miatt, most két hét szünet következik, majd október 21-én Kazincbarcikára látogat Dobos Barna együttese.

foci

Időközben a Magyar Kupa mérkőzés kezdési időpontja is kiderült. A ZTE FC a 7. fordulóban az NB I-es DVTK csapatát fogadja. A Sport televízió közvetítésre jelölte a találkozót, amelyet így október 30-án, kedden 20:00 órai kezdettel rendeznek meg. Ennek folyományaként változik a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki mérkőzés kezdési időpontja is, méghozzá nem vasárnap, hanem október 27-én, szombaton 17:00 órai kezdettel fogadja a ZTE a Mosonmagyaróvár együttesét.

 

-P-