Erdő-mező útszélein állnak keresztek. Kőből a kőkereszt, fából a fakereszt, és a fáradt ember, ha elmegy előtte, keresztet vet. Ha két út áthalad egymáson, keresztezi egymást. Ha valamim végleg elveszett, azt mondjuk, keresztet vethetek rá. Amikor sanyargat az élet, azt mondjuk, nehéz keresztet rakott ránk az Isten. Ha felöntöttél a garatra (sokat ittál), keresztbe áll a szemed. Ha először oldottál meg egy nehéz feladatot, átestél a tűzkeresztségen. Amikor kenyeret szegünk, a késsel keresztet rajzolunk rá. Ha megkezdjük a búzavetést, vagy elvégezzük, keresztet vetünk a föld végében búzából. A kézi aratáshoz a kenyérgabonából keresztet rakott a földműves. Sok-sok kicsi kereszt jelöli a katonai temetőket. Kereszt, kereszt áll mindenütt a keresztutunk mentén.

Olvastam valahol egy kedves kis mesét, mely arról szólt, hogy egy keresztje miatt zúgolódó embert kézen fogott egy angyal, és vezette a keresztek kertjébe. „Válassz magadnak megfelelőt!” – mondta neki az angyal. Volt ott tömérdek kereszt, kicsi, nagy, óriás, nehéz, könnyű, sokféle. A mi emberünk válogatott. Túl kicsit, túl könnyűt szégyellte választani, hiszen erős, egészséges ember volt. A nagyoktól megrettent, mondván, nem bírná cipelni. Egyszer csak rátalált a megfelelőre, amit éppen jónak látott. „Ezt választom” – szólt. „Nézd meg a másik oldalát!” – mondta az angyal. Az ember megfordította, és pirulva olvasta rajta a saját nevét. „Tudd meg – szólt az angyal -, Isten mindenki vállára csak akkora keresztet tesz, amekkorát elbír.”

Mindnyájan visszük saját keresztünket, ki könnyűt, ki nehezet. Mi keresztények a keresztvízzel kapjuk a keresztet, és visszük-visszük, míg az út végén egy kis sírhalomra fölénk tűzik az utolsót is. Igaz hittel hisszük, valljuk, hogy a kereszthordozásunk jutalma nem marad el. Ahogy a kedves ének mondja: „Ott fönn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel. A Golgotán a kereszt, Isten szívén megpihenhetsz.

Egyed Zsófia (11.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium