Alig tettünk meg pár km-t, de már elég jó lett a kedv, és szinte egy varázsütésre el is múlt a fáradtságunk. Itt még nem volt teljes a légyszám, ugyanis a kísérőket és az osztályfőnököt majd csak később vettük fel. Nemsokára átléptük a határt, Lendván csatlakozott hozzánk egy helybéli idegenvezető.

A legelső fő állomás Trojane volt. Itt első sorban azért álltunk meg, hogy megkóstolhassuk a több ízben is kapható nagyon finom fánkot. Fél óra pihenő után visszaszálltunk a buszba, hogy hadd mehessünk tovább Triesztbe. Kis idő elteltével megpillantottuk az Adriai-tenger szép fénylő víztükrét. Itt rengeteg egyéni és közös kép készült, és még néhányan a sziklákra is lemásztak. Sajnos negyed óránál tovább nem is maradtunk, mert tovább kellett menni a következő megállóhoz, a Skocjani-barlanghoz. Ebben a barlangban elég sok időt töltöttünk el, de nagyon élvezetes volt. Egy első világháborús katonatemetőhöz mentünk tovább a busszal. Rengeteg elesett magyar katonának a sírja volt ott. Miután végignéztük a kősírokat, és megkoszorúztuk az emlékhelyet, a Doberdói-fennsíkhoz indultunk, ahol láthattuk a lövészárkokat. Itt is megemlékeztünk a hősi halottjainkról. Nem messze innen volt a Magyar Kápolna, ott elmondtunk egy imát. Már elég későre járt az idő, máshova már nem mehettünk, csak a szállásunkra, ami egy kollégium volt Nova Goricában. Mindenki eldönthette, hogy kikkel szeretne aludni, három ágyas szobák voltak. Az osztályfőnök odaadta a szobákhoz a kulcsokat, hogy mindenki be tudjon pakolni és elrendezkedni. Mindenki nagyon jól érezte magát, itt is elég sok jó kép készült.

A következő nap reggelén megint korán kellett kelni, de szerencsére nem annyira, mint előtte nap. Fél nyolckor indultunk el már összepakolva a szállásról tovább Tolminba. Onnan a hegyre két kisbusszal mentünk föl, de a buszok sem vittek fel teljesen végső úti célunkhoz, hanem még kellett sétálni legalább negyed órát a kápolnához. Ott azt mondták, hogy azt a pici kis kápolnát az egykor ott harcoló katonák építették. Amikor vissza lementünk a kisbuszokhoz, nem messze volt egy katonai lövészbunker. Sok időbe telt, mire megérkeztünk a következő megállónkhoz, a Vintgar-szurdokhoz. A vízesés felett fahidakon és a sziklák oldalaihoz hozzá biztosított fahidakon kellett végig gyalogolni. Az út végén található büfénél megpihentünk, és elindultunk vissza a buszunkhoz, hogy tovább mehessünk a Bledi-tóhoz. Hegyekkel, erdőkkel és turistacsalogató helyekkel van körbe véve a nevezetes tó, melynek a közepén egy templom található. Innen indultunk vissza Magyarországra.

Nagyon jó kirándulás volt, remekül éreztük magunkat, szép helyeken jártunk. Igazán mehettünk volna több napra is.

Parragi Dániel (9.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg