A néptánc után családi példára és elhivatottságra affinitást éreztem egy másik táncforma kipróbálására, és ez volt eddig a legjobb döntésem. 11 évesen beiratkoztam a Helikon Táncklubba, ami Zalaegerszeg egyik legpatinánsabb, mély gyökerekkel rendelkező kiváló táncklubja. Az innen kikerült diákok, mint sikeres versenytáncosok újabb táncklubok alapítói lettek (például a mai, számos díjjal elismert táncklub, a Gála alapítója Kuzma Péter is a Helikon táncos növendéke volt egykor). Emellett számos társamnak a klubban a felmenői is ott táncoltak, sőt néhányan táncolnak még ma is.

Egykori mindszentys tanuló, Baján János is a Klub táncosa volt, aki partnerével nagy csodálatot jelentett nekünk „piciknek”, mert ők, mint rangidős pár sokat segítettek nekünk a fejlődésünkben, ha kellett, még próba után is megmutatták a lépést, ha nem ment. És tettünk mi is így a nálunk kisebbekkel. Amikor odamentem, egy jól összeszokott csapatot láttam, de a barátságos, közvetlen fogadtatásuk után könnyen megtaláltam a helyem köztük, és barátságot kötöttem mindanyiukkal. Pár hónap után partnerem is akadt, így hát teljes jogú táncos lehettem.

Nekem a személyes példám az unokabátyám volt, aki több mint tíz éven át ott táncolt, sőt számos dobogós helyezést is elért a versenyeken, ezért is vagyok rá olyan büszke. Nekem sajnos nem volt részem a versenytáncban, de panaszra nincs okom, hiszen Zalaegerszeg minden rendezvényen képviseltettük magunkat, és számos falunapon is részt vettünk csoporttársaimmal. A Helikon is, mint minden táncklub, korosztály szerint rendezi a csoportokat. A mi csoportunkban hat pár volt, amiben én és a partnerem voltunk a rangidősek.

A társastáncban a legfontosabb a partner megléte, hiszen azért társastánc a neve is, mivel egyedül hiába is szeretnénk, de nem működik. Manapság sajnos általános probléma a fiúpartnerek hiánya, mivel sok fiú szívesebben focizik, mint táncol. Elfogadható ellenpélda, ha valaki a tanulmányai miatt hagyja abba a táncot, mint ahogy az én párom is tette, amikor felvették a pécsi orvosi egyetemre. A mi csoportunkban is sok lány maradt egyedül a fiú távozása miatt, de szerencsére sokaknak sikerült új partnert találni, vagy egyedül folytatni alkalmi beugró partnerrel a felsőbb csapatokból. Persze egyedül egy idő után elfogy az akarat, a kitartás és a hit, hogy majd jönni fog egy új táncpartner. Mivel az esetek többségében (minél idősebb valaki) egyre nehezebb párt találni. Egy 9 éves kisfiút könnyebb „táncba hívni”, mint egy 17 éves gimnazista fiút, akinek a napi átlag 8 órája után és a sok tanulnivalója mellett nincs kedve heti kétszer vagy többször este hattól nyolcig táncpróbára és hétvégenként fellépésekre járni. Az én esetemben is így történt 2 éve, amikor abbahagytam a táncot, Fél év partner nélküli táncolás után rá kellett jönnöm, hogy így sok értelme nincs, és a tanulnivalók szaporodása miatt már időm sincs. Az ott töltött 5 év során szinte az összes latin tánccal és egy kevés standard tánccal is megismerkedtem.
Szerencsém volt még a társaimmal együtt megünnepelni Klubunk 40. születésnapját egy fantasztikus 3 órás gálaműsor keretében, ahol régi és jelenlegi táncosok is megmutatták, mit is tanultak.

Fájó szívvel, sok emlékkel hagytam magam mögött életem egyik szép korszakát jelentő klubot, ahol sok barátra tettem szert, akikkel ma is próbálom tartani a kapcsolatot, és igyekszem immár a színpad elől figyelni egykori csapattársaimat és szurkolni nekik teljes szívből sikerek eléréséért.

Ma is sokszor eszembe jut kedd és csütörtök délután, hogy régen ilyenkor mindig a próbára igyekeztem az Apáczai iskolába, és vártam, hogy valami újat tanulhassak, és ottani barátaimmal találkozhassak.

Mi, táncosok is tudjuk, mit jelent valamiért kitartóan dolgozni (egy lépést akár ezerszer is lelépni), egy koreográfiát addig csinálni, ameddig az jó nem lesz, és a színpadon egy csapatként egyszerre mozogni, és ha hibát ejtünk is (mert ugye emberek vagyunk), emelt fővel mosolyogva folytatni a koreográfiát.

Mély tiszteletem a tánctanároknak az ő elhivatott munkájukért, akik mindig ugyanolyan alázattal és szeretettel dolgoznak az ifjúság nevelésén.

„Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz.”
/Wayne Dyer/

Balazsicz Sára (12.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg