Pontosan tudták ezt azok a tanárok, akik megszervezték nekünk azt a francia utat, amelyről a legtöbb korunkbeli csak álmodhat.

Utazásunk május 10-én hajnalban vette kezdetét. Amikor álmosan felmásztunk a buszra, még fogalmunk sem volt róla, hogy milyen fantasztikus napok állnak előttünk.

Késő este volt már, amikor elfoglaltuk szállásainkat Antibes városában. Másnap pedig kezdetét vette az élmények sokaságát nyújtó programok sorozata: Monaco, Nice, Cannes, Antibes, Éze, Grasse, Verdon-kanyon, Milánó, Sirmione. Minden tiszteletem azoké, akik képesek voltak megszervezni, hogy öt nap alatt meglátogathassuk mindezeket a csodálatos helyeket és a bennük lévő világhírű látványosságokat.

Különleges út volt. Volt, aki először látott tengert, volt, aki először készített „selfie”-t, volt, aki motorcsónakot vezetett, és olyan is volt, aki ott lépte át a nagykorúság küszöbét. Az estéket együtt töltöttük a teraszon üldögélve, beszélgetve és könnycsordulásig nevetve.

A kirándulásunk helyszínei valósággal magukhoz láncoltak. Amikor első este a tengerbe léptem, amikor Monaco kikötőjében sétálgattam, amikor Nice-ban a távoli reptérről felszálló repülőket bámultam, amikor Cannes-ban a hírességek lábnyomait nézegettem, amikor Éze-ben egy szép kis teraszon narancslevet szürcsölgettem, amikor a Grasse-i parfümgyárban találkoztam a legjobb illatokkal, amiket valaha is éreztem, amikor a Verdon-kanyonban a kilátóról lenézve láttam, ahogy a sasok alattunk köröznek, amikor a Garda-tavon csónakáztunk, és amikor eldöntöttem, hogy a Milánói Dómban lesz az esküvőm; ugyanazt éreztem: otthon vagyok.

Mindannyian hálával tartozunk a két tanárnőnek, akiknek az egész utazást köszönhetjük. Gondoskodtak róla, hogy életre szóló élményekben legyen részünk. Mi pedig gondoskodtunk róla, hogy ők is kellőképpen élvezzék az utat.

Bizonyára nem én voltam az egyetlen, akinek fájt a hazajövetel. Csak egy napja vagyok itthon, és máris hiányzik… Az ágyamon ülök, a fényképeket nézegetem, és ki tudja miért, a „Most már virágos a rét” kezdetű dal jár szüntelenül a fejemben. Mégis boldog vagyok, mert most már tudom, hogy van egy napsütéses hely, ahol a hegyek találkoznak a tengerrel, és pálmafák nőnek az út szélén. Ez a hely vár rám. És én visszamegyek, mert hiszek benne, hogy egy napsütéses napon ez a hely lesz az otthonom.

Kiss Virág (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg