Szakony Dorina: Szamárfülek
Ha például valaki mondjuk egy történetet ecsetelt, gyakran a mögötte álló (furcsa, hogy mindig állt az Illető mögött valaki), tehát ez az Egyén mutató és középső ujját szétnyitotta, a többit ökölbe szorította, és így közelítette meg az Illető fejét vigyázva nehogy észrevegye ezt az Illető. az Egyén arcán idétlen vigyor. a hatás először elfojtott kacagás a hallgatóság részéről. Majd hatalmas vihogás, és állandó jelleggel a kérdés:
– Nőtt, vagy növesztetted?
Vihogás.
Elmaradhatatlan, még a százhuszadik hasonló alkalomnál is. Személy szerint nagyon utáltam ezt a tréfát, és valahol primitívnek tartottam; csak ezt akkor még nem tudtam megfogalmazni. tehát ugyanúgy vihogtam, mint mindenki más. mert az is egy komoly hovatartozás volt. a vihogók.
De mindez csak a népszerű emberek kiváltsága volt, meg a megtűrt Egyének szánni való bosszúja; bár ha jól emlékszem, akiket nem szerettünk, azok nem is szoktak mondjuk történeteket mesélni.
Megjelent az IFJÚJSÁG Zalaegerszegi Diákújság 1. számában
Tartalom megosztása: