Keresés a hírekben
2008 február 21 - csütörtök
Újabb visszatérő
Vlaszák Géza és Waltner Róbert után újabb volt ZTE-játékos tért vissza a zalai megyeszékhelyre. A múlt nyáron a szlovén első osztályba távozó Kocsárdi Gergellyel – akinek az Újpesthez távozó Ivan Dudicsot kell pótolnia – másfél éves szerződést kötött az egerszegi klub vezetése.
bővebben
2008 február 21 - csütörtök
Művészpódium
Farkas Tamás fuvolaművész volt a vendége a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény legutóbbi hangversenyének. Akárcsak a „Művészpódium” korábbi fellépői, a 32 éves fiatalember is a zalaegerszegi zeneiskolában kezdte zenei pályáját. Hogy milyen alapot biztosított számára a kezdés, azt örömmel tapasztalhatták mindazok, akik részt vettek a zsinagógabeli koncerten. Az est folyamán a barokktól egészen a XX. századig csendültek fel művek. A művésztanárral próba közben beszélgettünk.
bővebben2008 február 21 - csütörtök
Szponzorokat várnak
n Négy évvel ezelőtt fogadta el a közgyűlés a város kulturális koncepcióját, mely 2010-ig szabja meg az ágazat irányelveit és fejlesztési elképzeléseit. A koncepció az elmúlt év végén került a 2004-es határozat értelmében felülvizsgálatra. Ennek eredményéről, s az elmúlt évek munkájának értékeléséről a legutóbbi közgyűlésen hangzott el tájékoztató.
bővebben
2008 február 21 - csütörtök
Szállodaépítés csak jövőre
n Minden terv a rendelkezésre áll, a termálfürdő további létesítményeinek munkálatai viszont előreláthatólag 2009-re esnek – válaszolt kérdésünkre Mateisz Roland, a Thermalplus Kft. kommunikációs vezetője, akitől az eddig elmaradt termálsétány-beruházás körülményeiről és a leendő szálloda paramétereiről érdeklődtünk.
bővebben2008 február 21 - csütörtök
"Hazavárunk" ösztöndíjpályázat
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata 13/2007. (III. 09.) számú önkormányzati rendeletével megújította a „Hazavárunk” ösztöndíjról szóló pályázati kiírását.
bővebben2008 február 21 - csütörtök
A bizalom vonala
06-80-204372 hétfőtől-péntekig 17.00-19.00 óráig vezetékes telefonról és 30-as mobilról ingyenesen hívható.
bővebben2008 február 21 - csütörtök
Meghívó megemlékezésre
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából rendezendő városi megemlékezésre.
bővebben2008 február 20 - szerda
Döntetlen a tartalékok összecsapásán
ZTE – Győr 1-1 (0-1) Zalaegerszeg, 300 néző. Liga Kupa labdarúgó-mérkőzés, 5. forduló. Játékvezető: Pánczél . Asszisztensek Takács, Lémon.
bővebben
2008 február 19 - kedd
Árnyaltabb építési szabályok
Január 1-jén lépett életbe az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium új rendelete, amely újra szabályozta az építéshatósági eljárásokat.
bővebben
2008 február 18 - hétfő
Megnyílt a Flextronics tanműhelye
Ünnepélyes keretek között felavatták a Flextronics International Kft. közel egyéves munka eredményeként létrejött tanműhelyét. Az ország első vállalati elektronikai tanműhelyében a Ganz-Munkácsy szakközépiskola mechatronikai műszerész, és a Deák-Széchenyi szakközépiskola műszaki informatikus szakos ta-nulói szerezhetnek magas fokú gyakorlati ismereteket. Az oktató-bázis legnagyobb értéke, hogy benne a tananyag, a gépek, a beren-dezések és a szoftverek együtt fejlődnek az iparral. Ennek köszön-hetően, a Flextronicsnál végzett szakemberek már a képzés során elsajátítják a csúcstechnológiai ismereteket, és piacképes tudással kerülnek a munka világába.
bővebben
2008 február 17 - vasárnap
Rajtra készen
Javában zajlanak az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek (OKTV), mely izgalmas megmérettetést jelent a tanulóknak. Két vagy háromfordulósak a 22 tantárgyban és a külön a művészeti iskolák számára kiírt versenyek, melyre az érettségiző, illetve az annál eggyel fiatalabb korosztály jelentkezhet. Az első fordulókat az adott középiskola bonyolítja, írásbeli feladványok megoldatásával.
bővebben2008 február 16 - szombat
Sikerült a visszavágás és a döntőbe jutás
ZTE ZÁÉV – Leszno (lengyel) 6-2 (3187-3045)Zalaegerszeg, Bajnokok Ligája női tekemérkőzés, visszavágó a legjobb 4 közé jutásért.
bővebben2008 február 16 - szombat
Továbbjutást érő vereség
Bamberg (német) – ZTK FMVas 7-1 (3671-3612)Bamberg, Bajnokok Ligája férfi tekemérkőzés, visszavágó a legjobb négy közé jutásért.
bővebben2008 február 16 - szombat
Minden kezdet nehéz
Tatabánya – ZTE 1-2 (1-0)Tatabánya, 300 néző. Liga Kupa labdarúgó-mérkőzés. Jv.: Bognár.ZTE: Vlaszák – Máté, Miljatovics, Botis (Polgár), Vulin – Zatara (Tóth Z.), Molnár, Davidov, Koplárovics – Meyé, BalázsG: Vulin (öngól), ill. Koplárovics, Meyé.
bővebben2008 február 16 - szombat
Semmi esélyünk nem volt
Planet Leasing Dombóvár – Zalakerámia ZTE 86-68(26-13, 17-13, 24-16, 19-26)Dombóvár, 1.000 néző. NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Jv.: dr. Vígh, Kóthay, Szilas. Zalakerámia ZTE: Miskovics (12/6), Hoffmann (4), Kámán (15/9), Walters (2), Bassette (22). Csere: Simon (11/9), Kováts, Keresztes (2), Baki. Vezetőedző: Nikola Lazics.
bővebben
2008 február 16 - szombat
Farsangi ráadás
Bár húshagyókedden hivatalosan véget ért a farsang időszak, néhány iskolában még utolsó fordulókat járják a jelmezes nebulók. Az Eötvösben évek óta hagyomány ilyentájt egy nagyszabású rendezvény, ahol az egész alsó tagozat, időnként a tanítók és néhány szülő is maskarát ölt.
bővebben2008 február 16 - szombat
Biztosan a négyes döntőbe
Zala Volán ZTE – Vasas-Csata 80-53(19-17, 18-13, 22-16, 21-7)Zalaegerszeg, 150 néző. Magyar Kupa női kosárlabda-mérkőzés a legjobb 4 közé jutásért. Jv: Forrai, Tóth K.Zala Volán ZTE: Pungor (15/6), Creamer (14), Szélesy (2), Túróczi (25/3), Milkova (6). Csere: Hersics (9/3), Ambrus (2), Horváth Zs. (7/3), Böjti, Gerencsér, Bencze. Vezetőedző: Bencze Tamás.
bővebben
2008 február 15 - péntek
Mesés vetélkedő
„Tündérjárta mesetájon” címmel háromfordulós levelezős játékot hirdetett a József Attila Városi Könyvtár elsősorban a városi általános iskolák 3-4. osztályos tanulóinak. A nevező 26 csapat közül egy kivételével mindegyik végigküzdötte magát a feladatokon, ezzel számos mai magyar meseíró műveinek elolvasásával és feldolgozásával lett gazdagabb. Az írásbeli fordulók után a legtöbb pontszámot összegyűjtő nyolc csapat vett részt a döntőben, a Pais (három csapat), a Landorhegyi (kettő csapat) az Izsák, az Eötvös és a gellénházi dr. Papp Simon Általános Iskolákat képviselve.
bővebben2008 február 13 - szerda
Parkolók a liget szélén
A kórház környékének tervezett rekonstrukciójáról zajlott az eszmecsere a Városesztétikai Társaság (VÁRTÁR) legutóbbi ülésén. Boda László elnök a 2007-es év értékelése után, az aktuális napirenddel kapcsolatban elmondta: azért fontos beszélni a kórház környékének átalakításáról, mert egy sokat vitatott ügyről van szó. A Dózsa liget jövője a tét.
bővebben2008 február 11 - hétfő
Nagy különbségű győzelem
Kanizsai Vadmacskák – Zala Volán ZTE 48-89(9-30, 16-22, 16-12, 7-25)Nagykanizsa, 200 néző. NB-I. női kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Gelencsér, Márton.Zalakerámia ZTE: Creamer (19/6), Szélesy (3), Túróczi (11), Pungor (18/12), Milkova (17). Csere: Ambrus (10/6), Horváth Zs. (6), Hersics (2), Gerencsér (3/3), Böjti. Vezetőedző: Bencze Tamás.
bővebben
2008 február 11 - hétfő
Felújítják a szökőkutat
A napokban eltávolították a Dísz tér városi jelképpé vált Göcseji tulipán szökőkútját, miután lázas bontási munkálatoknak lehettünk szemtanúi. Nos, nem az egész tér, csupán a szökőkút felújításának jelei ezek.
bővebben2008 február 11 - hétfő
Interneten a várólista
Múlt hét pénteken felkerült az internetre a zalaegerszegi megyei kórház fekvőbeteg várólistája. A műtétre váró betegek sorrendjét a www.zmkorhaz.hu honlapon a várólista menüpont alatt találhatják meg az érdeklődők.
bővebben2008 február 11 - hétfő
Piplovicsot elküldték
Kéthetes próbajátékot követően a Zalakerámia ZTE kosárlabdacsapatának vezetése elküldte a horvát-szerb Marko Piplovicsot, akit eredetileg az erőcsatár posztjára szemeltek ki.
bővebben2008 február 10 - vasárnap
Reális, óvatos, stabil
Mintegy három órás vita után fogadta el az egerszegi közgyűlés (18 igen, 8 nem, 1 tartózkodás mellett) a 2008. évi költségvetést, melynek főösszegét közel 18 milliárd forintban határozták meg.
bővebben2008 február 09 - szombat
Közepes teljesítménnyel
Zalakerámia ZTE – Bodrogi Bau-Vásárhely 100-89 (29-19, 27-22, 17-21, 27-27)Zalaegerszeg, 700 néző. NB-I. férfi kosárlabda-mérkőzés. Jv.: dr. Valovics, Szakáll, Balogh.Zalakerámia ZTE: Miskovics (8), Walters (24/9), Kámán (19/9), Piplovics (10/3), Keresztes (10). Cs: Tóth Á. (10), Kováts V. (2), Simon (5), Baki (12/9). Edző: Nikola Lazics.
bővebben
2008 február 08 - péntek
Nemzetközi táncverseny Zalaegerszegen
Nagy szabású Latin Formációs Táncfesztivál és Nemzetközi Verseny színhelye lesz március 30-án a zalaegerszegi sportcsarnok. A programot, amelyre eddig 20 csapat, több mint félezer táncosa jelezte részvételi szándékát a Gála Társastáncklub Egyesület kezdeményezte és szervezi. Kuzma Péter, táncpedagógus, az egyesület elnöke elmondta, a korábban (2004-ben és 2006-ban) a megyeszékhelyen rendezett Standard, Latin Formációs Magyar Bajnokság jó visszhangja adta a bátorítást a nemzetközi verseny meghirdetésének, hagyományteremtő szándékkal.
bővebben
2008 február 08 - péntek
Rajztagozatosok kiállítása
Az Ady iskola művészeti alapképzésén résztvevő diákok rajzaiból nyílt kiállítás a József Attila Városi Könyvtárban. Az alsós gyerekek órai munkáiból válogatott tárlatot a korosztályra jellemző fantáziadússág és a mesés elemek uralják.
bővebben
2008 február 08 - péntek
Egerszegen a szlovén főkonzul
Zalaegerszegi hivatalos látogatásán Drago Siftar szlovén főkonzult a Városházán fogadta dr. Gyimesi Endre polgármester és Gyutai Csaba alpolgármester. A találkozó után a szlovén politikus érdeklődésünkre elmondta: örül a személyes találkozásnak, hiszen feladata, hogy megismerkedjen a régió politikusaival, bemutassa a főkonzulátus tevékenységét.
bővebben2008 február 08 - péntek
A jövőnek szól
Az Európai Unió 2007-és 2013 közötti időszakban az ágazati és a regionális operatív programokhoz rögzített célokra forrást biztosít a hazai fejlesztésekhez. A Nyugat-Dunántúlon, az elfogadott regionális operatív program többek között belváros-rehabilitációs program végrehajtására biztosít lehetőséget.
bővebben2008 február 07 - csütörtök
Pályázat általános igazgatási szakreferens munkakör betöltésére
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város jegyzője
pályázatot hírdet a polgármesteri hivatalban
általános igazgatási szakreferens munkakör betöltésére.
bővebbenpályázatot hírdet a polgármesteri hivatalban
általános igazgatási szakreferens munkakör betöltésére.