Zalaegerszeg

Igényesség és érzékletesség

Zalaegerszeg címer
Hírek

Igényesség és érzékletesség

2005 február 27 - vasárnap
Frimmel&Frimmel. Márkanév divatos holmin, vagy csak egyszerű, magát hirdető családi vállalkozás – gondolhatná a városba tévedő idegen. Mi azonban tudjuk, hogy a képzőművészetet, közelebbről a grafikát jelenti, s a gyerekeknek és szülőknek a hétköznapokon Frimmel Gyula tanár urat, az Ady Gimnáziumból, már 1990 óta.

De kuszáljuk össze kicsit az eddigieket, s mondjuk azt, hogy Frimmel Gyula rajztanár a Reálgimnáziumban, szabadidejében csendéleteket, tájképeket fest, portrét készít feleségéről. A tapolcai evangélikus templomban pedig „Jó Pásztor” – oltárkép őrzi nevét. Majd az elkészült művek sarkába odakanyarítja szignóját, és a dátumot 1947, vagy éppen 1964.

Science fiction. És még sem, mert ha nekünk lehet Frimmelünk, miért ne lehetett volna nagyszüleinknek is. „Képzőművészet egy családban” – hirdeti a Göcseji Múzeum időszaki kiállítóterme, a 30-as években Zalaegerszegre költözött rajztanár „nagyapa” Frimmel Gyula (1894-1979), és az 1955-ben született „unoka” Frimmel Gyula grafikusművész közös kiállítását.
„A két Frimmel művészete genetikusan egy tőről fakad, de mindkét alkotói habitus kibontakozása saját korának jellemző megnyilvánulásai közé tartozik.” – értelmezte a helyzetet dr. Kostyál László művészettörténész a kiállításmegnyitó alkalmából. A két művész tudta honnan jött, hová tart, minek mi az értelme, s mi az eredete, őse. Igényesség, érzékletesség, és „érzékeny kéz” jellemzi alkotói pályájukat. A nagyapa azonban ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt „nyugodt” aquarelljeivel, mégis apostol volt a városban, sokak ismerkedtek meg a művészettel tanári pályája alatt. A 30-as években ő volt a művészet Zalaegerszegen. Az unoka Frimmel Gyula merészebb és meghökkentőbb témában és technikában egyaránt. Ő a „sokszorosított grfafikus” – ahogy ez tévesen megjelent egyszer egy lapban, s az elírás még a híres „Tücsök és bogár” című tévéműsorba is bekerült. Sokáig fa- és linóleummetszeteket készített, majd a 90-es évektől fordulat következett művészetében a mezzotinto technika alkalmazásával. A klasszikus arányrendszer és formaadás megmaradt, de mindig került valami torzítás, kivágás, csavar a műbe (Hasadt kép, Turbános önarckép). Filozofikus, rejtett tartalom, asszociációk a jellemzők, – s ahogy Kostyál mondja – a művésznek nem célja, hogy a befogadót előrevigye a dekódolásban. A nagyapai gének azonban előjönnek, ha meséről van szó. Az unoka Frimmel Gyula is tud könnyed és humoros, sőt „színes” lenni, ha mesealakokat kell rajzolni, illusztrálni.
A nagyapára ma is szívesen emlékeznek vissza egykori tanítványai, szakkörösei, s valószínű, hogy így lesz ez az unokával is, hiszen az elmúlt 15 évben sok tanítvány került ki a keze alól. Egyszer pedig eljön az az idő is, mikor Frimmel Gyulának unokája lesz…

Tartalom megosztása: