Regionális teniszközpont épülhet (Videó)
Nyugat-dunántúli regionális tenisz központtá válhat Zalaegerszeg. Erről Lázár János a Magyar Tenisz Szövetség elnöke beszélt a megyeszékhelyen tett látogatásakor. Az ország egyik legsikeresebb utánpótlásnevelő bázisa a ZTE Tenisz Klub. A 2016-ban megalakult elnökség évek óta azon dolgozik, hogy minél több fiatalt bevonjanak a sportág vérkeringésébe.
Közösségi- és rendezvénytér lett (Videó)
Közösségi- és rendezvénytérré alakították át az Art mozit. A Településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló fejlesztésre csaknem 160 millió forintot fordítottak. A komplex, többfunkciós kulturális intézményt csütörtökön mutatták be a sajtó munkatársainak.
Elkészült a zalaegerszegi bevezető (Videó)
2×2 sávosra bővült a 76-os út zalaegerszegi bevezetője. Ezáltal gyorsan és biztonságosan kapcsolódik majd a város az M76-os autóúthoz. A gyorsforgalmi megépítése több ütemben zajlik.
Megújult a Perlaki utca (Videó)
Megújult a Perlaki utca. A környék lakói régóta várták, hogy elkészüljön a beruházás. Most a komplex közműrekonstrukciót követően aszfaltozták a burkolatot, ami összesen 30 millió forintba került. A sajtónyilvános átadáson részt vett Vigh László országgyűlési képviselő.
Sportpályát avattak (Videó)
Sportpályát avattak a csácsi Szivárvány téri tagóvodában. Ez A város 11. multifunkciós, szabadtéri eszköze. A beruházás a Zala megyei önkormányzat és az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány közreműködésével jött létre.
Átadták a Hotel Willis-t (Videó)
Négycsillagos szállodává alakították az egykori Hotel Balatont Zalaegerszegen. Az egymilliárd forintos beruházás Willis Hotel néven nyílt meg. A belváros ikonikus épületén teljes belső és külső korszerűsítést végeztek. A szolgáltatási szektor megújítására az épülő járműipari tesztpálya és más egyéb befektetések miatt is szükség volt.
Megújul a Petőfi iskola (Videó)
Újabb oktatási intézmény energetikai rendszerét korszerűsítik a Területi és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával Zalaegerszegen. A Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Általános Iskolában el is kezdődtek a munkálatok. A projekt részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be.
A klíma- és környezetvédelem jegyében (Videó)
A fenntarthatóság és a zöld energia jegyében tartanak konferenciát és kiállítást Zalaegerszegen. A GreenTech nevű programon szó lesz az iparról, a megújuló energiáról, az elektro-mobilitásról, valamint a hulladékkezelés és víztisztítás szakterületeiről. A Keresztury Városi Művelődési Központban rendezett program mindenki számára díjmentes és nyitott.
Konferenciát tartottak (Videó)
Tudományos konferenciát és könyvbemutatót tartottak az önkormányzat dísztermében. A 47. honvédzászlóalj emlékezete című rendezvényt a Településfejlesztési Operatív Program segítségével valósították meg. A projekttel a helyi közösség összetartozás tudatát kívánják erősíteni Zalaegerszegen.
Avatás (Videó)
Kresz parkot adtak át a Zalaegerszegi Landorhegyi Óvoda Űrhajós utcai tagóvodájában. A 4,5 millió forintos beruházás a Zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub és a Zrinszki Alapítvány támogatásával valósult meg.

