Én iskolám, köszönöm!
Van egy mondás, ami – akár tetszik, akár nem – igaz. Egyszer minden véget ér.
Nyár!
Hihetetlen, de itt van! Azaz, ha őszinte akarok lenni, most éppen nem kényeztet minket igazi napsütéses idővel. De az időjósok szerint nem kell már sokat várni az igazi nyári melegre. Úgy legyen.
Médiaműhely
A Médiaműhely keretében a Landorhegyi Iskolában média alapismereti foglalkozást tartott Zala Orsolya a diákok számára.
Tájfutás
Az idei tanévben új sportágat választottam, a tájfutást. Erről mesélek néhány érdekességet.
MUS-E program – ahogy Magdi néni látta
Diákönkormányzati napunkon osztálytársammal érdekes előadáson vettünk részt. Persze nemcsak mi, hanem érdeklődő társaink és tanáraink – meg is töltöttünk egy tantermet. A fényképes élménybeszámolót iskolánk igazgatóhelyettese, Vörös Ferencné, Magdi néni tartotta. Az a megtiszteltetés és öröm érte, hogy kora tavasszal három hetet tölthetett Strasbourgban, mint iskolánk MUS-E koordinátora.
DÖK-napon
DÖK, azaz diákönkormányzat! Idén is, mint minden tanévben egy napunkat sokszínű programok, jókedvű versengések, neves vendégek körében töltöttük.
A Nagy Háború nyomában
Osztályfőnökünk és Zalaegerszeg városa jóvoltából május 9-e és 10-e között egy igazán élménydús osztálykiránduláson vehettünk részt Szlovéniában és Olaszországban.
A Biblia jelentősége számomra
A Biblia fontos nekünk, keresztényeknek, mert a történetei Jézus Krisztus születése előtti és halála után történt dolgokról, tényekről is szólnak, amellett, hogy a Megváltó életét és tanítását bemutatják. A kiválasztott nép és az Istenben hívő emberek sorsát tárja elénk, ami számunkra tanulság és kultúra is egyben.
Nemzeti Összetartozás Napja
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a trianoni békediktátum 95. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésre,a Hősök kertjébe.
Időpont: 2015. június 4. csütörtök, 16.00 óra.
Emlékező Beszédet mond: Dr. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Időpont: 2015. június 4. csütörtök, 16.00 óra.
Emlékező Beszédet mond: Dr. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár
Útlezárás
2015. június 4-én (csütörtök) a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezendő városi megemlékezés miatt 16.00 órától – 16.30-óráig lezárásra kerül az Október 6. tér.

