Gyutai Csaba Csíksomlyón ünnepli a Pünkösdöt (Videó)
Zalaegerszeg polgármestere Csíksomlyón ünnepli a Pünkösdöt. Gyutai Csaba szerencsés nemzetnek tartja a lengyelt, hiszen míg az ő legfontosabb kegyhelyük országhatáraikon belül van, addig nekünk, magyaroknak át kell lépni a határt, ha kegyhelyünkre, Csíksomlyóra zarándokolunk.
Olai Fesztivál és Botfai Városrészi Napok (Videó)
Idén is megrendezik az Olai Fesztivált és a Botfai Városrészi Napokat. A szervezők sok vendéget várnak, hiszen a pünkösdi hosszú hétvégén igazi nyári idő lesz. Szombaton, az Olai Fesztiválon fellép többek között Delhusa Gjon, illetve főzőversenyen és borkóstoláson is részt vehetnek a fesztiválozók. Balaicz Zoltán alpolgármester invitálta a városlakókat a hétvégi programokra.
Márványtáblát állítottak Hűvös József emlékére (Videó)
A Holokauszt 70. évfordulója alkalmából felavatták a Hűvös József emlékére állított márványtáblát, amelyet Botfán, az Erdődy-Hűvös Kastély falán helyeztek el.
Tárkonyos vadragulevest ebédeltek a Petőfi-iskolások (Videó)
Tárkonyos vadragulevest ebédeltek ma egy zalaegerszegi általános iskolában. A gyerekek egyelőre csak tesztelői voltak az új ízeknek. Ha elfogadják a vadételeket, akkor ezek a későbbiekben állandó fogásai lesznek a menzának.
Indul a búslakpusztai projekt
Zalaegerszeg a Környezet és Energia Operatív Program keretében megszünteti a búslakpusztai bezárt hulladéklerakó által okozott környezetszennyezést. Az önkormányzat erre 750 millió forint támogatást kapott, ami 100 százalékban fedezi a költségeket.
94 éve írták alá a trianoni békediktátumot (Videó)
Ma van a Nemzeti Összetartozás Napja. 1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, amelynek következtében Magyarország elveszítette területének több mint kétharmadát. Erre emlékeztek szerte a Kárpát-medencében, így Zalaegerszegen is.
A százezredik zalai kormányablak-ügyfelet köszöntötték (Videó)
A százezredik zalai kormányablak-ügyfelet köszöntötték a megyeszékhelyen. A márciusban átadott irodában több mint 260 ügyet intézhetnek a polgárok.
Világszínvonalú műszerekkel bővült a Zala Megyei Kórház újszülött intenzív osztálya (Videó)
Új, világszínvonalú műszerekkel és informatikai rendszerrel bővült a Zala Megyei Kórház újszülött intenzív osztálya. A fejlesztés, amely európai uniós forrásból valósult meg, 200 millió forintba került. Ennek része az az elektronikus lázlap, amely még Nyugat-Európában is újdonságnak számít.
Szakmai fórum kis- és középvállalkozásoknak (Videó)
A kereskedelmi bankoknál is igénybe vehetők azok az export hitelek, amelyekkel az Eximbank segíti a gazdaság szereplőit. Ez is elhangzott azon a szakmai fórumon, amelyet kis- és középvállalkozások vezetőinek rendeztek Zalaegerszegen.
Májusfa kitáncolás Csácsbozsokon (Videó)
Ismét összegyűltek az Évgyűrűk Nyugdíjas Klub tagjai, hogy kitáncolják a májusfát. Az Izsák-iskola előtt, a Nefelejcs Nyugdíjas Klubbal közösen, színes programokkal elevenítették fel a néphagyományt.

