Felújították a Belvárosi Gyógyszertárat (Videó)
Felújították és szerdán délelőtt átadták a Belvárosi Gyógyszertárat a Széchenyi téren. A patika ezentúl a BENU cégcsoport fenntartásában működik, amelynek tulajdonosa a hazai gyógyszerpiacon meghatározó Pharmanova Zrt.
Finn-magyar nyelvi tábor Zalaegerszegen (Videó)
Most először tartanak finn-magyar kétnyelvű tábort Zalaegerszegen. A kezdeményezés még 1991-ben indult, és a fővárosi Kalevala Baráti Körtől ered. Azóta felváltva rendeznek intenzív nyelvtanulással egybekötött táborokat Finnországban és Magyarországon. Zalaegerszegre 24 – felnőtt „diák” és nyelvtanár érkezett.
Átszervezték a közművelődési intézményeket (Videó)
A június 20-i közgyűlésen határozták el a képviselők, hogy összevonják az Izsák Imre, az Öveges József és az Apáczai ÁMK kulturális feladatait – a három intézmény Zalaegerszeg Városrészi VMK néven működik tovább, az Apáczai VMK irányításával. A Keresztury VMK feladata ugyanakkor a nagy városi rendezvények szervezése lesz.
Nem juthatnak magyar termőföldhöz sem hazai, sem külföldi spekulánsok (Videó)
2014 májusától nem tudnak megszerezni egyetlen magyar termőföldet sem hazai, illetve külföldi spekulánsok – hangzott el a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság zalaegerszegi kihelyezett ülésén. Szó esett arról is: július elsejétől a termőföld jogellenes megszerzése is bűncselekmény.
A Notre Dame Rend találkozója Zalaegerszegen (Videó)
Nemzetközi találkozóra érkeztek Zalaegerszegre a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend tagjai, mintegy félszázan. A vendégeket ma köszöntötte Gyutai Csaba polgármester a Mindszenty Iskola tornatermében.
Nógrád megyei delegáció
Tizenöt fős Nógrád megyei delegáció érkezett Zalaegerszegre. A városházán Gyutai Csaba köszöntötte őket.
90 éves néni köszöntése
Irigylésre méltó frissességgel ünnepelte 90. születésnapját a zalaegerszegi Dél Éva – és ugyanígy fogadta a köszöntésére érkező városházi vendégeket, köztük Kovács Gábor jegyzőt.
Diplomaosztó a BGF-en (Videó)
Negyvenhat végzős hallgató diplomaosztó ünnepségét tartották a BGF Zalaegerszegi Intézetében. Az oklevelek mellett zalaegerszegi vállalatok ösztöndíját is megkapták a legeredményesebb hallgatók.
Konferencia a duális mérnökképzésről
A duális mérnökképzés tapasztalatairól tartottak ma szakmai konferenciát a Nyugat-magyarországi Egyetem zalaegerszegi mechatronikai képzési központjában, ahol egy éve kezdték meg a gyakorlat-orientált oktatást. Ennek lényege, hogy a hallgatók az átlagosnál több időt töltenek különböző vállalatoknál, hogy az elmélet mellé gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek.
Kárpát-medencei fiatalok tábora (Videó)
Baróti, marosvásárhelyi és nyárádszeredai középiskolások érkeztek Zalaegerszegre, az I. Kárpát-medencei ifjúsági táborba. Vendéglátásukban részt vesz az önkormányzat is azzal a szándékkal, hogy valamennyi határon túli magyar közösség diákjai ellátogathassanak a zalai megyeszékhelyre. Az I. Kárpát-medencei tábor 27 résztvevőjét szerdán a városházán fogadta Gyutai Csaba polgármester, Balaicz Zoltán alpolgármester és Gecse Péter önkormányzati képviselő.

