Az iskola legfiatalabb labdarúgói
Ősszel szabadtéren fociztunk a város iskolái ellen és minden meccsünket megnyertük.
Az uszodában
Az osztálytársaimat, a 6. b-s fiúkat és lányokat faggattam az uszodai élményeikről. Mivel mi testnevelés tagozatosok vagyunk, ez a sportolási forma évek óta a mindennapjainkhoz tartozik.
A sítábor
Az egész történetem egy szombat reggel kezdődött, amikor az első sítábori élményem kezdetét vette!
Körkérdés
Eltelt az első félév. Az elsős kisdiákok is megszokták már az iskolát. Annak jártunk utána, hogy hogyan érzik magukat. Három kérdést tettünk fel, íme a válaszok.
Brummogó versmondó verseny
Január 19-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából a József Attila Városi Könyvtárban versmondó versenyt szerveztek.
Mikulásbuli az osztályban
Az osztályunk minden évben megrendezi a Mikulásbulit. Már két héttel előtte felírta mindenki a nevét egy cetlire, amit beleraktunk egy sapkába, majd mindenki húzott belőle egyet. Akinek a nevét húztuk, azt kellett megajándékozni. Titokban kellett volna tartani, a neveket, de ez nem mindenkinek sikerült.
Mézeskalács nap
December 17-én ismét megrendezésre került iskolánkban a „Mézeskalács-nap”, amelynek idén is a 19-es terem és Zimborás Bea néni adott otthont.
Táncos fellépés a Dísz téren
Az adventi készülődés jegyében decemberben az iskola 6.a és 2.a osztályos tanulói táncos előadást tartottak a Dísz téren. Négy tánc és egy vers szerepelt a műsorban.
Skanzeni kirándulás
December 6-án egy különleges lehetőség kapcsán elmentünk a Falumúzeumba. Nyert az iskolánk egy pályázaton, és ez adott arra módot, hogy részt vegyünk ezen a programon. Először bementünk egy épületbe, ahol Darázsi Zsolt előadást tartott nekünk a madárgyűrűzésről.
A németesek sütése
Mi, a 7. és 8. osztályos németesek már sokadszorra tartottuk meg a karácsonyi sütést a boszorkánykonyhában.

