Jégkorcsolyázás
Az osztályunkkal rendszeresen járunk a Jégcsarnokba korcsolyázni. Mikor a jégre lépek, eleinte félek, és bizonytalan vagyok, de idővel megszokom. Az óra közepe felé már nagyon jól megy és élvezem a mozgást.
Angol verseny Budapesten
Novemberben az angol tanárunktól, Lilla nénitől kaptunk egy angol verset (Wind ont he hill), amelyet mindenkinek meg kellett tanulnia. Az angol tanárok együtt kiválasztották a legszebben szavaló gyerekeket. Figyelembe vették a hangsúlyozást és a kiejtést is. A legjobbak közül én kerültem ki győztesként.
Színházban voltunk
Az idei tanévben első alkalommal váltottunk diákbérletet a Hevesi Sándor Színház darabjaira. November 12-én került sor az első előadásra, ahova osztályfőnökünk, Bea néni kísért el bennünket. A színdarab címe Fafeye, a tengerész volt.
Rendhagyó környezet óra
Egyik nap a Flextronicstól jöttek hozzánk előadók, akik érdekes dolgokkal készültek. Beszéltek a gyár munkájáról, a környezetvédelemről, majd képeket vetítettek a környezetszennyezésről, az újrahasznosításról és a spórolásról.
Mesemondó verseny
Alig, hogy elkezdődött az iskola, Márti néni, a tanító nénim, megkérdezett engem és néhány osztálytársamat, hogy lenne-e kedvünk mesemondó versenyre jelentkezni.
Egészségdélután a suliban
A hagyományokhoz híven, ismét egészségdélutánt rendezett az iskolánk. Izgatottan gyülekeztünk a tornateremben, ahol sok meghívott vendég is figyelte, hogy most mi fog történni.
Látogatás a Számviteli Főiskolán
November 10-én reggel 8 órakor indultunk el Bori néni kíséretével a Számviteli Főiskolára. A program szervezői már nagyon vártak bennünket. Kicsit várakoznunk kellett, amíg minden résztvevő megérkezett, de utána azonnal indulhattunk a Zöld Kampusz nevű játékos vetélkedőre.
Karate VB-n jártam
2012. október 10-14-ig részt vettem a Gyerek- Kadett- és Junior Világbajnokságon Szerbiában. Négy éve karatézom az XXL fitness wellness központban. Edzőm Csókási Tibor 6. danos karate mester.
A termálfürdőben jártunk
Az osztályunk, 3.a, az egyik szombati tanítási napon a termálfürdőbe látogatott. Busszal mentünk el oda.
Pályaválasztási tanácsadás
Október 27-én, szombaton két hölgy látogatott el hozzánk, a 8. b osztályba, akik a pályaválasztásról beszéltek.

