Nyerhető mérkőzést vesztettek
ZTE ZÁÉV – Ferencváros 3 : 5 (3198:3198) Szuperligás női tekemérkőzés. Zalaegerszeg.
Kiütéses siker
Köszolg – ZTK FMVas 0 : 8 (3440 : 3637). Szuperligás férfi tekemérkőzés. Kunfehértó.
Új utakon a helyi műszaki felsőoktatás
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság döntése értelmében 2010. szeptemberétől a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) indítja el Zalaegerszegen a nappali mechatronika mérnöki BSc szakot, folyamatosan átvéve ezzel a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) kihelyezett képzését.
Az igazak győznek
„Az igazságért és a szabadságért vívott harcokban ugyanis nem lehet elbukni. Mert ha harminc, negyven év múlva is, de végső soron az igazak győznek. S lám, húsz évvel ezelőtt, 1989. október 23-án kikiáltották a harmadik Magyar Köztársaságot és a diktatúra összeomlott. Így gondoskodik rólunk a történelem. Ilyen rend van a világban” – fogalmazott többek között Balaicz Zoltán önkormányzati képviselő, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke az 56-os forradalom és szabadságharc zalaegerszegi megemlékezésén.
Születésnap az andráshidai iskolában
Fennállásának 125. évfordulóját ünnepli az andráshidai iskola. 1884-ben a Zala partján a római katolikus egyházközösség által építtetett egy tantermes épületben (mai óvoda) egy tanerővel sajátította el a betűvetést 60-80 diák. Innen indult az a történet, mely a mai óvodával és közművelődési intézménnyel kibővült iskola kialakulásához vezetett. Az elmúlt 125 évben folyamatos volt a bővülés, újítás, melyről az ez alkalomból kiadott évkönyvből is tájékozódni lehet. A beruházások sorát az idei nyáron 1823 négyzetméternyi területen történt tető cseréje zárta. Ennek ünnepélyes avatására is sor került a jubileumi ünnepségen, október 22-én.
Csak egy gól – de azt mi lőttük
Honvéd – ZTE 0-1 (0-0) NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Bozsik-stadion, 800 néző. Játékvezető: Berger. Asszisztensek: Forgács, Kis Z. Gólszerző: Magasföldi (73.). Sárga lap: Bajner (37.), Kamber (50.), Benjamin (63.).Honvéd: Németh G. (Tóth I. 66.) – Takács Á. Botis, Benjamin , Diego – Vukmir, Macko, Hajdú (Moreira 80.), Bajner (Vólent 87.) – Abraham, Hrepka. Vezetőedző: Sisa Tibor.
Tisztelgés Vajda József előtt
A Liszt napok keretében nemcsak a névadó előtt tisztelegtek a diákok és a pedagógusok, hanem az iskola egykori zenetanára, a megye szerte közismert népdalgyűjtő, Vajda József előtt is. A Liszt iskola ének-zene tagozatának alapítója nevét az intézmény egyik tanterme is viseli, és az idén került kiadásra az általa gyűjtött népdalokból egy válogatás, Kövécs Edit karnagy szerkesztésében, mely a szülőföld szeretetéről szóló dalokból kínál egy csokorra valót, Józsi bácsi kézírásával készült kottákkal.
Pedagógusokat köszöntöttek
A Díszokleveles és a Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel kitüntetett nyugdíjas pedagógusokat köszöntöttek a zalaegerszegi városi hangversenyteremben. A kitüntetéseket dr. Gadányi Károly, a NYME Savária Egyetemi Központ elnök rektorhelyettese, dr. Cseh Sándor, a NYME Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar dékánja és dr. Gyimesi Endre polgármester adták át ünnepi műsor keretében.
Születésnap a Csillagközi óvodában
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte háromnapos rendezvénysorozattal a Csillagközi óvoda, melynek zárásaként ünnepi műsorral kedveskedtek a gyerekek. Kemendi Györgyné óvodavezető idézte fel a kezdetektől napjainkig az intézmény történetét, mely több fordulópontot élt meg 1979-es nyitása óta.
Teleki Napok
A hagyományokat követve, az őszi szünetet megelőzve két napos programmal ünnepeltek diákok és a nevelőtestület tagjai a Teleki kollégiumban. A rendezvény a névadó, a magyar nőnevelés úttörője domborművének megkoszorúzásával vette kezdetét, rövid műsorral körítve. Majd Vollein Ferenc rajz- és festmény kiállítását nyitotta meg Gyutai Csaba alpolgármester.

