Ismét Oliver
A napokban elkezdődtek a Hevesi Sándor Színházban Lionel Bart: Oliver című musicaljének próbái. A harminc gyerekszereplőt felvonultató zenés darab megosztott főszerepében Tóth Dánielt és Csernák Norbertet (Eötvös-iskola) láthatja a közönség. A zenei rendező és vezető Horváth Károly, illetve Máriás Zsolt. A rendezést Krámer György koreográfus, a Miskolci Nemzeti Színház tánctagozatának vezetője vállalta el nagy örömmel, hiszen ezzel 15 év után visszatért a zalaegerszegi társulat életébe.
Játszóudvar az Izsák ÁMK-ban
Régi álma volt a csácsi Izsák ÁMK óvodásainak, hogy egy jól felszerelt játszóudvarban töltsenek sok-sok időt. Valóra vált a régóta tervezgetett terv és a mai napon ünnepélyes keretek között átadták a játszóberendezéseket a kicsiknek.
Megújult a legfiatalabb oktatási intézmény
Az Apáczai ÁMK a város legfiatalabb oktatási intézménye, de a maga 23 évével helyenként kopottas lett, újjá kellett varázsolni – mondta dr. Gyimesi Endre polgármester az évnyitóval egybekötött avatóünnepségen, ahol közel 26 milliós fejlesztésről számolhattak be.
Gyermekkórusok fesztiválja
Idén immár ötödik alkalommal ad otthont a városi hangverseny- és kiállító terem október 3-án a Gyermekkórus Fesztiválnak és Versenynek. A székesfehérvári nemzetközi fesztivált leszámítva, a nevezett zalaegerszegi rendezvény az egyetlen a Dunántúlon, mely igyekszik a gyerekkórusok munkájáról összképet adni.
Újabb két buszt adtak át a Zala Volánnál
Újabb két Mercedes-Benz Conecto „LF” típusú, alacsony padlós városi autóbuszt állított forgalomba a Zala Volán Zrt., teljesítve ezzel a közszolgálati szerződésben foglaltakat. A mostani beruházás mértéke megközelíti a 100 millió forintot.
Fogadóóra változása
Gyutai Csaba alpolgármester 2009. szeptember 7-e helyett 2009. szeptember 14-én (hétfő) 10.00-12.00 és 16.00-18.00 között a tartja alpolgármesteri fogadóóráját a Polgármesteri Hivatal I. emeleti irodájában.
Kimaradtak a helyzetek
ZTE II. – Kozármisleny 1-1 (1-0 ) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 300 néző. Jv.: Pintér. Gólszerzők: Hadar (18.p.), illetve Laki (83. p.)
Megnyílt az új tanév
A városban elsők között nyitották meg ünnepélyes keretek között a 2009/2010-es tanévet az Ady Endre Művészeti Általános Iskola és Gimnáziumban, augusztus 30-án.
Megnyílt a bevásárló park
Az elmúlt héten ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit a Zala Park kereskedelmi központ. Baksa Soós Attila, a fejlesztő ConvergenCE ügyvezető igazgatója megnyitó beszédében utalt arra, hogy sokan talán már nem is emlékeznek arra, hogy a 74-es és 76-os út találkozásánál lévő egykori gyárterület egy évvel ezelőtt még milyen elhanyagolt volt.
Sokat érő három pont
Videoton – ZTE 1-2 (1-1)
NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Székesfehérvár, 2.500 néző. Játékvezető: Bognár. Asszisztensek: Huszár, Kis Z. Gólszerzők: Sitku (29.), ill. Bogunovic (34.), Balázs (81.)
Sárga lap: Radovics (40.), Todorovics (69.).
NB-I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Székesfehérvár, 2.500 néző. Játékvezető: Bognár. Asszisztensek: Huszár, Kis Z. Gólszerzők: Sitku (29.), ill. Bogunovic (34.), Balázs (81.)
Sárga lap: Radovics (40.), Todorovics (69.).

