Hírek

Zalaegerszeg címer

Mi újság a lakáspiacon?

Míg 2004-ben Zalaegerszegen akár a 300 ezer forintot is elérte az új építésű lakások négyzetméterára, ma a belvárosi ingatlanok négyzetméterét az építtetők átlagosan csak 200-230 ezer forintért tudják értékesíteni, a város peremrészein lévők pedig 180-200 ezer forintért kelnek el. A kereslet visszaesésének ellenére az ingatlanfejlesztések gyakorlatilag töretlenek voltak a városban – az elmúlt három évben 550 lakást építettek -, nem csoda hát, hogy megnőtt az eladhatatlan ingatlanok száma. Egy 2007-es adat szerint az újonnan épült lakások 75 százalékát tudták csak eladni. S bár az elmúlt évek ingatlanpiaci mélypontját tavaly nyárra teszik az elemzők, Zalaegerszegen 2007-ben így is 1800 ingatlan cserélt gazdát. Mint mondják: a bankok egyre kedvezőbb hitelkonstrukciói ehhez nagyban hozzájárultak.

(tovább…)

Pályázati felhívás

A Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. évi költségvetéséről szóló 4/2008 (II.15.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi iparűzési adó címzett adórészéből való támogatás felhasználására.

(tovább…)

Pályázati felhívás

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsága pályázatot hirdet kulturális tevékenység támogatására.

(tovább…)

Közkifolyó megszüntetése

Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a Gébárti út 120. szám előtt lévő közkifolyót meg kívánja szüntetni.

(tovább…)

Tájékoztató egyéni vállalkozóknak

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város jegyzője tájékoztatja az illetékességi területén székhellyel rendelkező egyéni vállalkozókat az alábbiakról.

(tovább…)

Kevesebb bűncselekmény, rosszabb közlekedésbiztonság

Kevesebb bűncselekményt, ugyanakkor több személyi sérüléssel járó közúti balesetet jegyeztek az elmúlt évhez képest 2007-ben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság illetékességi területén, hangzott el a városi kapitányság évértékelő állománygyűlésén.

(tovább…)

Izsák Imrére emlékeztek

Izsák Imre Gyula születésének 79. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést az Izsák Imre ÁMK, a TIT Öveges József Szakképző Egyesület és a VEGA Egyesület, a csillagász, matematikus és fizikus Kosztolányi úti egykori otthonánál. Bényi Zoltán, a csácsi Izsák iskola igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy ez az épület nem a csillagász szülőháza, hiszen az a Berzsenyi út elején, a mai Csipkeház oldalánál volt.

(tovább…)

Végzős deákos diákok

Szalagavató ünnepségek könnyeztetik meg ezekben a hetekben a pedagógusokat, szülőket és időnként még a nagykorúság küszöbét büszkén átlépő diákokat is. A végzős létet hirdető kis szalagokat emelkedett légkörben, ceremóniásan tűzik fel a tanulók újonnan varratott elegáns ruháira a tőlük búcsúzó osztályfőnökök, akik tanúi, segítői voltak a felnőtté válás első lépcsőfokainak könnyebb – nehezebb megtételénél.

(tovább…)

Születésnapi kísérletek

Minden évben tanítás nélküli iskola nappal, tudományos – és sportvetélkedőkkel ünneplik az Izsák ÁMK diákjai névadójuk születési évfordulóját. A zalaegerszegi származású, nemzetközileg elismert csillagász, fizikus és matematikus 1929. február 21-én született és hullócsillaghoz hasonlítható rövid élete során a tudományos világot megdöbbentő felfedezéseket tett.

(tovább…)

Zrínyi Ilona matematika verseny

A Zrínyi Ilona Országos Matematika Verseny Megyei Fordulója, közel 1500 általános iskoláskorú, egyéni versenyző részvételével zajlott a közelmúltban. A verseny zalai szervezést immár 10 éve a Dózsa iskola tantestülete vállalja magára. Összeszokott csapat végzi tehát a szervező és lebonyolító munkát.

(tovább…)