Szervezett emlőszűrés
FELHÍVÁS a szervezett emlőszűrésre behívót kapott asszonyok részére! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Népegészségügyi Program keretében a ZALAEGERSZEG városban élő asszonyok szervezett emlőszűrése folytatódik.A szűrővizsgálatra mindazon 45-65 év közötti asszonyokat várják, akik a szűrőállomástól meghívó levelet kaptak.
Győztek a cégvezetők
A Munkácsy utca 2. számú ingatlan (Zóna épülete) értékesítéséről döntött zárt ülésén a városi közgyűlés. Mivel az első pályázati kiírás eredménytelen volt, az épület eladását másodszor pályáztatják, bruttó közel 80 millió forint induló árért. Még az idén kiderül, sikerül-e az épület értékesítése – tájékoztatott a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján dr. Kovács Gábor jegyző.
Csökkenő támogatottsággal
Kilencedik alkalommal gyűltek össze a megye turisztikai szakemberei és messzi földről érkezett vendégek, hogy értekezzenek a fejlesztési lehetőségekről. Mint azt bevezetőjében Tombi Lajos alpolgármester elmondta, hiába a jó szándék, ha nincs mögötte támogatottság. Néhány éve a Széchenyi-terv adta lehetőségekkel élve Zalaegerszegen termálfürdő épült, mely az idén fedett résszel bővült. Ezzel párhuzamosan megnőtt a szálláshelyek száma, többszörösére emelkedett a Falumúzeum látogatottsága.
Alakulhatott volna másképpen is
Falco KC Szombathely-Zalakerámia ZTE 93-83(16-23, 23-28, 27-18, 27-14)Szombathely, 3.000 néző. NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Jv.: Földházi, Hegedűs, Szilas.
Zalakerámia ZTE: – Miskovics (21/6), Simon (2), Hoffmann, Kámán (14/3), Garma (31/9). Csere: Walters (11/9), Baki, Gáspár (2), Tóth Á. (2). Vezetőedző: Nikola Lazics.
Zalakerámia ZTE: – Miskovics (21/6), Simon (2), Hoffmann, Kámán (14/3), Garma (31/9). Csere: Walters (11/9), Baki, Gáspár (2), Tóth Á. (2). Vezetőedző: Nikola Lazics.
Dideregtünk, győztünk
ZTE-Tatabánya 4-1 (3-1)Zalaegerszeg, 2.000 néző. NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés.Játékvezető.: Szabó Zs.. Asszisztensek: Kispál, Vámos.Góllövők: Pekics (18.), Meye (20., 11-es), Koplárovics (26.), Miljatovics (52.), ill. Hajdú (15.).Sárga lap: Miljatovics (88.), Tóth N. (90.).ZTE: Babalj – Dudics, Miljatovics, Kádár, Máté – Tóth Z., Molnár B., Davidov (Tóth N. 69.), Koplárovics (Balázs 63.) – Pekics (Lukács 75.), Meye.Vezetőedző: Szlavko Petrovics.Tatabánya: Herbert – Pastava, Balogh B.,Farkas V. (Ferenczi 34.), Megyesi – Kriston (Perez 77.), Hunter, Weisz, Sándor I. – Hajdú, Takács M. (Horváth P. 80.).Vezetőedző: Borbély László.
Győzelem a szezonnyitón
Vasas Csata-Zala Volán ZTE 53-76(12-15, 12-13, 21-31, 8-17)Budapest, 400 néző. NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Jv: Szakáll, Csősz.
Zala Volán ZTE: Creamer (11/6), Szélesy (3/3), Kubatova (12), Túróczy (15/6), Milkova (10). Csere: Horváth Zs. (11), Ambrus (2), Hersits (6), Czukor (6/6).Vezetőedző: Bencze Tamás.
Zala Volán ZTE: Creamer (11/6), Szélesy (3/3), Kubatova (12), Túróczy (15/6), Milkova (10). Csere: Horváth Zs. (11), Ambrus (2), Hersits (6), Czukor (6/6).Vezetőedző: Bencze Tamás.
Tapasztalatcsere határon innen és túl
Nagy sürgés-forgás volt a minap a Páterdombi Szakképzőiskola vendéglátó oktatási kabinetjében. Olaszországban, a fővárosban és a helyi szakképzőben tanuló leendő vendéglátósok sütöttek-főztek, tálaltak, felszolgáltak, ezzel is ízelítőt adva egymásnak a tudományukból és a hagyományokból.
Új lehetőségek a főiskolán
A korábbi éveknek megfelelő számban jelentkeztek az idei évben is a pénzügyi és számviteli főiskolára: az összes jelentkező 1203 fő volt, ebből az első helyen háromszázan jelölték meg a zalaegerszegi intézetet.
Folytatódik a csatornázás
A huszonhárom munkarész mintegy felén befejeződött mára a csatornaépítés a belvárosi rekonstrukció keretében. A Hock János úton napokon belül végeznek a munkálatokkal a Belvárosi Csatornaépítő Konzorciumot vezető Hydrocomp Kft. szakemberei. A jól végzett munkát ez esetben azonban nem követi pihenés, új helyszínen ugyanis folytatódik az összértéken több mint 4 millió eurós beruházás.
Előny a visszavágóra
REAC-ZTE FC 0-2 (0-1)Budapest, 200 néző. Jv.: Veizer. Lig Kupa labdarúgó-mérkőzés.ZTE: Babalj-Dudics, Polgár, Botis, Vulin – Máté, Davidov (Lukács T.) – Tóth Z., Tóth N., Koplárovics (Simonfalvi) – Pekics (Balázs Zs.). Vezetőedző: Szlavko Petrovics.

