Beruházások Zalán túl is
A K+K Bau-Profil Kft. 2007. október elsejével – tevékenységét és versenyképességét megerősítő stratégiája részeként – felvette a zártkörű részvénytársasági cégformát. Az említett stratégiai cél az építőipari vállalkozás egyik központi törekvése, amellyel a beruházásokban való részvételüket kívánják fokozni. A zártkörű részvénytársasággá alakulással párhuzamosan a nevük is megváltozott; a társaság új neve: „K+K Bau-Profil” Ingatlanforgalmazó, Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. – tájékoztatta lapunkat Kecskés Richárd vezérigazgató.
Szégyenletes felejtés
1882. december 16-án, azaz éppen 125 éve született, és 1967. március 6-án, 40 évvel ezelőtt halt meg Kodály Zoltán. A Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, zenetudós, akadémikus kettős évfordulójáról szerte az országban megemlékeztek. Zalaegerszegen Balassa Euniké gordonkaművész, a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára vállalta a szervező szerepét. Az általa elképzelt nagyszabású hangversenyre meghívta Mátyás Istvánt, a zeneiskola mára nagy karriert befutott volt növendékét, D. Hegyesi Gabriellát, ugyancsak volt tanítványt, valamint kolléganőjét, Décsy-Paál Enikőt. Így négyesben várták Kodály Zoltán-emlékestre az érdeklődőket.
Nőuralom
Előrehozott választásokkal, október elején megalakult az új Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat. Balogh Attila két évig töltötte be a polgármesteri posztot, melyre két utódjelölt, Peszleg Anett és Cseh Ákos pályáztak. A titkos, urnás egyszerű többségen alapuló szavazás az ifjú hölgy győzelmét hozta. Anett 17 éves, tornyiszentmiklósi lakos, a Csány Szakközépiskola végzőse.
Offenzívában a könyvtárak
Október 2-án kezdődik a Nagy OlvaShow, a Magyar Informatikai és Könyvtár Szövetség országos akciója, melynek célja az olvasás kultúrájának népszerűsítése.
Elismerték a hibát
A szenterzsébethegyiek kedélyét szeptember elején alaposan felborzolta egy – mint utólag kiderült – rossz kivitelezésű aszfaltozás, melynek következtében a beágyazásra váró kavicsok – hatalmas porfelhő kíséretében – a kelleténél jobban verődtek fel. A hibát – a lakossági felháborodást követően – észlelte a kivitelezést végző Magyar Közút Kht. is, s a további kellemetlenséget elkerülendő, letakarította a meg nem tapadó kavicsszőnyeget. A munkálatok megismétlési igényét a Közút Kht. elismeri, de tavaszig vár. Mint mondják: nem szeretnének még egyszer ugyanabba a hibába esni.
Kezdődik a helyreállítás
Az unió társfinanszírozásában megvalósuló szennyvízberuházás Zalaegerszeg több pontján a végéhez közeledik. A múlt héten már a helyreállítási munkálatok ütemezéséről tárgyaltak a beruházó, a kivitelező, a Közútkezelő Kht. és az önkormányzat képviselői. Az eredményről Kuti József, a projektmegvalósítási egység vezetője tájékoztatta lapunkat.
Megoldott a hulladékkezelés
Ünnepélyes keretek között került sor Zalaegerszegen a hulladékkezelő központ és az ahhoz tartozó két hulladékgyűjtő udvar – avatójára. Ezzel egy időben kezdte meg működését a modernizált hulladékátrakó és komposztálómű, az új hulladékgyűjtő udvar Lentiben, a kibővített hulladékgyűjtő udvar Zalalövőn, valamint – az érintett térségben – 217 szelektív hulladékgyűjtő sziget. Az átadott beruházás összértéke meghaladta az ötmillió eurót, vagyis az 1,2 milliárd forintot.
Nem érdemeltünk győzelmet
ZTE-Vasas 3-3 (1-1)Zalaegerszeg, 2.500 néző. NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés.Játékvezető: Mészáros. Asszisztensek: Viszokai, Kiss.Góllövők: Meyé (15., 75., 11-es), Tóth N. (68., 11-es), ill. Tóth A. (25., 83.), Sowunmi (81.).Sárga lap: Molnár B. (8.), Vulin (44.), B. Tóth (77.), Balog (88.), Lázok (93.).ZTE: Babalj – Máté, Kádár, Miljatovics, Vulin (Polgár 77.) – Tóth Z. (Koplárovics 61.), Molnár B., Davidov , Tóth N. – Meyé, Pekics (Diawara 59.). Vezetőedző: Szlavko Petrovics.Vasas: Németh G. – Balog, Pandur (Tandari 91.), Tóth A., Kiss K. – Kincses, Pavicevics, Somorjai (Tóth B. 74.), Németh N. (Rebryk 74.) – Sowunmi, Lázok. Vezetőedző: Mészöly Géza.
Emlékkoncert
A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a magyarországi forradalmak emlékére2007. október 6-án 19 órai kezdettela németországi MARL város ajándékaként Zalaegerszegen ad koncertetaz ÁGOSTON FORMÁCIÓ – vonósnégyes.
Búcsú a kupától
Integrál DAC – ZTE FC 2-1 (1-0)Győr, 600 néző. Jv.: Solymosi. Labdarúgó Magyar Kupa mérkőzés.ZTE: Pogacsics – Dudics, Máté, Polgár, Kottán K. -Simonfalvi (Fülöp), Horváth A., Lukács (Davidov), Koplárovics – Balázs Zs., Sági(Meye). Vezetőedző: Szlavko Petrovics.

