Hírek

Zalaegerszeg címer

Ellenőrzik a kerékpárosokat

Több akciót is tartottak az elmúlt hetekben, melyek keretében kiemelt figyelmet fordítottak a kerékpárosokra. Külön jogszabály határozza meg, milyen kötelező felszereléssel vehet részt a kerékpár a közúti forgalomban. Ezeknek a kellékeknek a meglétét ellenőrizték döntően a forgalmas utakon, illetve a munkahelyek környékén, tájékoztatott Takács Tivadar rendőr törzszászlós, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság megbízott balesetmegelőzési előadója.

(tovább…)

Parkoló épül

A Hegyalja és a Köztársaság út közötti tömbben, a Nyitott Ház Gyógypedagógiai és Módszertani Intézet mellett, részben az intézmény és a környék lakóinak kérésére parkolót építenek. A földmunkák már hetek óta folynak.

(tovább…)

Magány a válogatottban

Európa-bajnoki pótselejtezőt játszott a magyar felnőtt női kosárlabda-válogatott. A hölgyeknek nem sikerült kiharcolni az
EB-n való szereplés jogát. A magyar csapat szövetségi kapitánya Bencze Tamás, a Zala Volán ZTE női csapatának vezetőedzője volt. A fiatal edzőt már kinevezésekor támadták, a válogatott gyenge szerepléséért egyértelműen őt akarják felelőssé tenni, s ráhúzni a vizes lepedőt. Az illetékesek egy régi mondásról elfeledkeznek; a sikerből és a kudarcból mindenkinek vállalnia kell a ráeső részét. Így van ezzel Bencze Tamás is.

(tovább…)

Modern konzervativizmus

Kuti László és Nyári Zsolt szobrászművészek alkotásaiból nyílt tárlat a Keresztury ÁMK Hangverseny- és Kiállítóteremben. A műveket Ágoston Zoltán, a Jelenkor irodalmi folyóirat főszerkesztője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

(tovább…)

A szépséget hirdették

„A XX. század zalai pásztorremeklői” sorozat keretében nyílt kiállítás a Keresztury Dezső ÁMK MMIK tagintézményében, „Kettős szorításban – Hagyomány és újítás a délnyugat-dunántúli pásztorművészetben” címmel.

(tovább…)

Nevekről nem beszélnek

Az Europa Capital befektetési alap és a Convergence Capital Kft., vásárolta meg a Zalahús zalaegerszegi ingatlanát. A befektető kifejezetten e terület fejlesztésére, a projekt lebonyolítására létrehozta fejlesztési társaságát, a Zala-Park Kft.-t. A mintegy 30 millió eurós beruházás jelenlegi állásáról Baksa-Soós Attila, a beruházó cég képviselője tájékoztatta lapunkat.

(tovább…)

Állatbarátok nyílt napja

A Bogáncs Állatvédő Egyesület az Ausztria-Magyarország Interreg III/A pályázati program keretében támogatást nyert pályázata révén lehetőséget kapott arra, hogy egy komoly szakmai programot valósítson meg. Ennek keretében került sor a Csilla-dűlői állatmenhely korszerűsítésére is – fogalmazott Varsóczi Judit, az egyesület elnöke, az általuk szervezett nyílt napon az Arany Bárány télikertjében. Ismertette az állatmenhely bővítésének körülményeit, szólt a közelmúltban szervezett ausztriai tanulmányútjukról, melynek keretében osztrák állatmenhelyeket ismertek meg. A pályázat részleteiről és a jövőbeni lehetőségekről Tóth Enikő szólt.

(tovább…)

Szakember- és tapasztalatcsere

Együttműködési megállapodást kötött a Göcseji Múzeum és a zenicai Városi Múzeum. A boszniai település már régóta Zalaegerszeg testvérvárosa, szeptember elején pedig egy hivatalos delegáció meghívást kapott Zenica új múzeumának avatási ünnepségére.

(tovább…)

Torlódás csak csúcsidőben

Múlt hétfőn megkezdődtek a térburkolás munkálatai a Kossuth utca postától a Kisfaludy utcáig terjedő szakaszán. A kivitelezés idejére – várhatóan október végéig – kitiltották a területről a gépjárműforgalmat. Hogy merre kerülhetik el az autósok a főutcát, és merre közlekednek a buszok a beruházás ideje alatt, arról korábbi lapszámunkban tájékoztattuk az olvasókat. Ezúttal azt kérdeztük Kámán Istvántól, az önkormányzat közlekedési és útépítési csoportvezetőjétől, hogy jól sikerült-e a forgalom átszervezése, nem okoz-e nagyobb problémákat a közlekedésben a Kossuth utca egy részének lezárása?

(tovább…)

Legyen igazi tér

Lakossági fórum keretében került bemutatásra a komplex városrehabilitációs projekt. Mint ismeretes, az önkormányzat átfogó fejlesztési programot indít a történelmi belváros területén.

(tovább…)