keresés a weboldalon

Bán Istvánra emlékezünk

Zalaegerszeg címer
Hírek

Bán Istvánra emlékezünk

2013 október 06 - vasárnap
Nagyon nehezen kezdek e soroknak, kezem remeg, szívem fáj, és most valahogy nehezen megy az írás. De ahogy előjönnek az emlékek, mosolygok és talán sikerül is elkezdenem.

Szeptember 21-én rendezték meg az iskolánkban a Pista bácsi emlékére rendezett emléktornát. A kiváló pedagógusról nevezték el a műfüves pályát, ennek kapcsán gyűlt össze az udvaron az a sok ember. A megnyitó kint a pályán vette kezdetét. Jelen volt a család, a tanári kar, diákok és volt diákok, szülők, a ZTE képviselete és különböző korosztályú focisták. Az ünnepség a meghívott vendégek beszédével vette kezdetét. 
 
 
Ezután Pista bácsi osztálya, azaz mi a 6.b-sek a Mi vagyunk a bajnokok című zenére felemeltük tábláinkat, melynek felirata ez volt: Bán István Műfüves pálya. Ezután következett az emléktábla avatása, melyet Dr. Bán Vivien, a tanár úr lánya leplezett le.
 
 
Majd kezdetét vette a torna, és a focisták megkezdték a játékot. A rendezvény, késő estig tartott. Kellemes, szép délután volt, de mégis szomorú. Hiszen elgondolkodtatott mit is veszítettünk az ő eltávozásával. Miben állhat az ő tanítása, amit tovább vihetünk? Nagyon sokat tanultunk tőle. Nem csak az iskolapadok közt ülve, hanem a való életben is. Emberséget a sport szeretetét, kitartást. Ő nem ismert fáradtságot, számára a tanári hivatás nem a munkáját jelentette, hanem az életét. Mindenki szerette, törekedett arra mindig, hogy apró dolgokkal is, de örömöt tudjon okozni másoknak. Nagyon fog hiányozni!
 
Ongai Tímea 6.b
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: