keresés a weboldalon

Kiránduláson az 5.a

Zalaegerszeg címer
Hírek

Kiránduláson az 5.a

2013 október 06 - vasárnap
Nagyon örült az osztály, amikor osztályfőnökünk, Robi bácsi bejelentette, hogy elmegyünk első közös kirándulásunkra a Szigligeti Várba.

Már izgatottan vártuk az utazásunk reggelét. Az autóbusz az iskolához közeli buszmegállóból indult. Az út során zenét hallgattunk, beszélgettünk, kártyáztunk, gyorsan telt az idő. 
 
 
Hamarosan megálltunk egy régi temetőnél, ahol a muzeológus mesélt a hely történetéről. Ezután folytattuk utunkat a várhoz, ahol felgyalogoltunk a csodálatos kilátáshoz. A várból láttuk a Balatont, valamint a tavat övező Tanuhegyeket is. Sokan fényképeztek, nézelődtek közülünk, de azért nem maradt el a szokásos nevetgélés és bolondozás sem. 
 
 
Ezután elindultunk Keszthelyre, ahol megtekintettük az Egregyi templomot. Ott a muzeológus bácsi sok érdekes dolgot mondott az épületről. Például azt, hogy mikor épült, miért olyan kicsik az ablakai és miért olyan vastagok a falai. Az idő gyorsan elrepült, már indulnunk is kellett haza. Nem az iskolához vitt bennünket a busz, hanem a Gyuri Csárdához, ahol már várt minket a szépen terített asztal és a finom, gőzölgő húsleves. Mindenki jóízűen falatozott. A fiúknak köszönhetően elég hangosak voltunk, de hát nagyon jól éreztük magunkat. Az ételek elfogytak, csakúgy, mint az időnk és sajnos mennünk kellett vissza az iskolába.
 
Így telt az első közös kirándulásunk Robi bácsival, amely újabb és újabb ismétlésre vár.
 
Besenyei Lili, Golubics Kamilla 5.a osztály
Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Petőfi Sándor Székhelyiskola

Tartalom megosztása: