keresés a weboldalon

Versenyben az évfolyam

Zalaegerszeg címer
Hírek

Versenyben az évfolyam

2013 október 17 - csütörtök
Az iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy szeptember elején a tanulók és tanáraink őszi túrára indulnak.

Így volt ez az idén is, szeptember 6-án verőfényes napsütéses péntek délelőtt a nyolcadik évfolyam az Ifjúsági Sportcentrumba kirándult. Az osztályfőnökeink különböző állomásokon tették próbára tudásunkat. Tanáraink az osztályokat két csapatra osztották. Indulás előtt Csordás Beáta tanárnőtől egy-egy környezetvédelemmel kapcsolatos feladatlapot kaptunk. A sportcentrumban ezt a feladatlapot Bea néni értékelte.

A második állomáson Borsosné Varga Ágnes tanárnő nyelvhelyességi, műveltségi és humoros feladattal várt bennünket. A harmadik állomáson Molnár Andrásné Klári néni fogadta a csapatokat. Tőle hon- és népismerettel kapcsolatos kérdéseket kaptunk. Ezt az útvonalat minden csapatnak végig kellett járnia.

Tanáraink az előző napon elkészített menetleveleinkre ráírták pontjainkat, amelyet a verseny végén összesítettek. Amíg az eredmény megszületett, addig mi fociztunk, játszottunk, beszélgettünk, és élveztük a napsütést. Ezután következett az eredményhirdetés. Ezt mindannyian izgatottan vártuk. Nagyon örültünk, amikor meghallottuk, hogy az első helyezést holtversenyben a 8.b osztály két csapata nyerte: a mi csapatunk a második helyezést érte el. Harmadik a 8.c osztály csapata lett.

Nagyon örültünk, hogy izgalmas, szórakoztató és versenyszerű napot tölthettünk együtt. Gondolom, minden évfolyamtársunk szívesen fog visszaemlékezni erre a túrára.

Kovács Zsófia 8.b
Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI

Tartalom megosztása: