keresés a weboldalon

Nyári élményeim

Zalaegerszeg címer
Hírek

Nyári élményeim

2013 október 28 - hétfő
Az én szünidőm jól kezdődött, júniusban az évzáró után egyből egy pizzázó helyre mentünk megünnepeltük a 6. év zárását.

Az első héten hétfőn és kedden az unokatestvéremnél voltam, a házimunkába is besegítettünk. A szüleim otthon felállították a medencét, ami egyik nyáron sem maradhat el. Majdnem csaphideg volt a víz, de én megmártóztam benne, persze a testvérem, Máté sem hagyta ki.  A következő hétvégén elmentünk kirándulni Vindornyaszőlősre és környékére. Nagyon szép hely, volt lovarda, mindféle háziállat, amit ott láttunk. Utána szinte minden nap fürödtünk a medencében. A kórház szervezett egy családi napot, ahova mi is elmentünk. Máté és én is új barátokat szereztünk.  Vasvár előtt egy kis faluban, Oszkóban laknak a rokonaink, akiket meglátogattunk. Sokat játszottunk, megnézhettük az érdekes nyulaikat, amelyeket hobbiszinten tart a család, nagyon cukik. Július 1-jén, egy hétfői napon elmentünk a zalaegerszegi termálfürdőbe, nagyon jó időt fogtunk ki, szerencsére nem voltak sokan, egészen a zárásáig fürödtünk a medencében.  Győrvárra is ellátogattunk a Birkás fesztiválra, részt vettünk a Hooligans koncerten, ami nagyon jó hangulatúra sikerült. 
 
A legjobb barátnőm és az unokatestvérem eljött hozzánk, és nálunk töltöttek egy hetet. Sokat játszottunk, anya is több csoportjátékban részt vett, minden este sötétedésig tollasoztunk, a szobában lefekvés előtt pedig párnacsatáztunk.  Botfán van a Julcsi unokatestvéreméknek egy hétvégi házuk, oda voltunk hivatalosak egy kerti partira, grilleztünk, futkostunk a szabadban.  Éjszaka az egész család sátorban aludt, hatalmas élmény volt a nomád életmód kipróbálása, reggel madárcsicsergésre ébredni a természetben.  
 
Július 26-án megünnepeltük a névnapomat, apáéktól kaptam egy jó nagy adag fagyi kelyhet és meglepetés-ajándékokat, egy esti eszem-iszom keretein belül. Szerencsémre kedvenc énekesem, a csengő hangú Janicsák Veca koncertjére is sikerült elmenni, kaptam tőle egy dedikált fényképet, és közös képet is csinált anya a koncert végén.  Augusztus közepén voltunk a zalalövői tónál, ez már nálunk hagyomány, ez a vasárnap délután is jó hangulatban telt el. 
 
 
Augusztus végén a szünidő méltó zárásaként a szüleink elvittek bennünket Keszthelyre. A Hableány nevű sétahajóval mentünk a Balatonon egy két órás kirándulásra, nagy volt a hőség, mindenféle jóízű gyümölcsitallal oltottuk a szomjunkat. Az öcsémnek megengedte a hajóskapitány, hogy pár percre ő kormányozhassa a hajót, óriási élmény volt a számára. Pár nap múlva azon kaptam magam, hogy menni kell a 7. osztályos könyvekért, és mindjárt kezdődik az évnyitó és az évkezdés. 
 
Az én nyaram nagyon élménydús, vidám és jó hangulatú volt, köszönhetően a szüleimnek, nagyszüleimnek, unokatestvéreimnek és nem utolsósorban a barátaimnak.
 
 
Virág Panna (7.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: