keresés a weboldalon

Egy délután Sümegen

Zalaegerszeg címer
Hírek

Egy délután Sümegen

2013 október 29 - kedd
Meleg nyári nap volt, ezért késő délután indultunk útnak. Nem nagyon volt kedvem a kiránduláshoz, de nekem is a többiekkel kellett tartanom.

Az úton haladva már messziről látszott a kopár hegycsúcson Sümeg vára, mely szinte uralkodott a tájon. Nagyon szép látvány volt. Mivel többször is jártunk a várban, úgy döntöttünk, hogy a várost nézzük meg. Így jutottunk el több templomhoz is, köztük a jól ismert kegytemplomhoz. Mikor bementünk, több érdekes dolog is szemünkbe tűnt. Az egyik, hogy több szobor és mellékoltár képe hasonlít a búcsúszentlászlói temploméhoz, a másik érdekesség pedig az volt, hogy az oltár felé haladva mintha felfelé mentünk volna.
 
 
Nagyon tetszettek a hálából állított márványtáblácskák az oltár mögött, ahol mécsest lehetett gyújtani és meghitten imádkozni. Miután leróttuk tiszteletünket a Szűzanyánál, a templom udvarára mentünk. Itt végigjártuk a keresztutat, mely csodálatos helyen van: a várdomb tövében a templom és a vár között. A vaskereszthez felsétálva (felmászva) pedig a város nagy részére és a környező erdőkre, hegyekre nyílt gyönyörű kilátás.
 
Sümeg azonban még egy felülmúlhatatlan élményt nyújtott számomra, ez pedig nem volt más, mint a nagyon- nagyon finom fagyi. Az volt a szerencse, hogy a szüleimnek is ízlett, és így kétszer is kaphattam.
 
Nem bántam meg, hogy elmentem, mert ilyen élményekben – pl.: kétszer ettem fagyit – még soha nem volt részem. 
 
Bottló Péter (7.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: