keresés a weboldalon

Beszélgetés Sabján Edit tanárnővel

Zalaegerszeg címer
Hírek

Beszélgetés Sabján Edit tanárnővel

2014 május 31 - szombat
Sabján Edit tanárnő iskolánkban ének-zenét tanít, de Jákon is magas szintű zenei szolgálatot végez már évtizedek óta.

 
– Mikor kezdett el a zenével foglalkozni?

– A zenével… hát, mint ti, általános iskolás koromban. Második osztályos lehettem, amikor a szüleim beírattak a zeneiskolába, mert nagyon szerettem volna megtanulni zongorázni. És természetesen zenei általános iskolába jártam, ez adta az alapokat a továbbiakhoz.

– Mióta vezetője a Jákon működő énekkarnak?

– A jáki Szent Cecília Énekkarnak 20 éve vagyok a vezetője, akkor kerültem ide a helybéli általános iskolába, és az akkori tanítványaimból alakult ki az énekkar, csak közben felnőttek.

– Mi köti Jákhoz az énekkaron kívül?

– Az énekkaron kívül a zenei szolgálat elsősorban, hiszen ennek a templomnak én vagyok a hivatalos orgonistája és karnagya 20 éve, tehát amióta itt vagyok. Egy szép tábla található, amikor felújították ezelőtt 15 évvel az orgonát, az én tiszteletemre egy táblát is elhelyeztek.

Nagyon köszönjük a beszélgetést. Kívánjuk, hogy még sokáig adja át a zene szépségeit a tanítványainak.

 
Az interjút készítették: 

Dávid Andrea, Regényi Dorka, Tóth Bianka, Szigeti Brigitta, Paucsa Loretta
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: