keresés a weboldalon

Dunaszerdahely

Zalaegerszeg címer
Baráti városok

Dunaszerdahely

Felvidék, Szlovákia

Dunaszerdahely magyar többségű város Szlovákiában, a Nagyszombati kerület Dunaszerdahelyi járásának székhelye. Pozsonytól 48 km-re délkeletre, a Csallóköz szívében fekszik. Nevét szerdai napokon tartott hetivásárairól kapta. Dunaszerdahely környékéről már a bronzkorból és a római korból is kerültek elő régészeti leletek. 1256-ból maradt fenn első írásos említése Svridahel alakban a pozsonyi káptalan IV. Béla királynak írt jelentésében. Az 1848–49-es szabadságharc alatt már Duna-Szerdahely néven említik.

A 2010-es évek elején alakult ki kulturális együttműködés a zalaegerszegi művészek és a dunaszerdahelyi kulturális szakemberek között. Ez idő alatt a dunaszerdahelyi önkormányzat képviselőivel is megbeszélések folytak, amelynek során a két város közötti hivatalos kapcsolatfelvétel lehetősége is felmerült, és Szabó László alpolgármester révén elindult az együttműködés a városok között. 2013 januárjában Nemes László zalaegerszegi festőművész kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a dunaszerdahelyi Vermes Galériában. 2015 júniusában dunaszerdahelyi delegáció érkezett Zalaegerszegre az Egerszeg Fesztivál eseményeire, dr. Hájos Zoltán polgármester vezetésével.

2016-ban a sportkapcsolatok is elindultak, amelynek eredményeként 2017. március 28-án a dunaszerdahelyi DAC 2 futballcsapat is részt vett a ZTE Aréna ünnepélyes avatóján. Év elején Dunaszerdahely Önkormányzata Európai Uniós pályázatot nyert, amelynek keretében, a Szent György Napok alkalmából zalaegerszegi küldöttséget is meghívtak a rendezvényekre. A meghívásnak Tolvaj Márta akkori alpolgármester asszony tett eleget. Az ott tartózkodás során ismét szóba került a két önkormányzat közötti együttműködés szorosabbá tételének lehetősége, és Dunaszerdahely polgármestere örömmel üdvözölte a baráti együttműködési szándéknyilatkozat aláírására vonatkozó kezdeményezésünket. Így végül 2017. június 9-én a két város baráti együttműködési szándéknyilatkozat aláírásával erősítette meg kapcsolatait Zalaegerszegen. Ezen a napon az Egerszeg Fesztivál programjainak részeként Dunaszerdahely címerpajzsát is elhelyeztük a Dísz téren.

Tartalom megosztása: