Ülésezett a közgyűlés (Videó)
Ülésezett Zalaegerszeg közgyűlése. A napirendi pontok között szerepelt a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendelet, valamint a fizetési parkolók működését és igénybevételét érintő határozatok. A képviselők az önkormányzati cégek beszámolóit és üzleti terveit is tárgyalták. Emellett szó esett a 2015. évi költségvetésről is.
Kicsinyek városköszöntő hangversenye (Videó)
Kicsinyek adtak hangversenyt kedden a zsinagógában, ahol a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola legfiatalabb növendékei mutatkoztak be. A tehetséges gyerekek – a hagyományokhoz híven – elsőként köszöntötték Zalaegerszeget a város napja alkalmából.
Útlezárás
2015. május 15-én (péntek) 9.55 – 10.30 óra között szoboravató ünnepség miatt lezárják a Kossuth utca Budapest Bank – Kisfaludy utca szakaszát. Az útlezárás idején a Volán járatai terelő útvonalon közlekednek.
Kuseli cserediákok a zalai megyeszékhelyen (Videó)
12 cserediák diák érkezett Zalaegerszegre Kuselből. A tanulókat a Báthory Szakközép Iskola látja vendégül, ahol egy meghatározott témában tudományos munkát is végeznek. A fiatalok magyar társaik segítségével ismerhetik meg a várost és a helyi szokásokat.
TeTedd! a még tisztább Vizslaparkért
A Környezetvédelmi Világnap keretében megrendezzük a TeTedd! a még tisztább Vizslaparkért városszépítő akciót. Ennek keretében a környék lakói, iskolái, közintézményei, civil szervezetei és vállalkozásai segítségével megszépítjük a kis Vizslaparkot. A rendezvény keretében összeszedjük a kis Vizslapark környezetében a hulladékokat, növényeket ültetünk, illetve lefestjük a köztéri bútorokat.
Találkozás helye: a kis Vizslapark, időpontja: 2015. június 5. (péntek) 13-óra.
Találkozás helye: a kis Vizslapark, időpontja: 2015. június 5. (péntek) 13-óra.
Szivárvány vetélkedő – 30 évvel ezelőtti sikerre emlékeztek Zalaegerszegen (Videó)
Országos szellemi vetélkedő győztese volt 30 évvel ezelőtt Zalaegerszeg. Az azóta legendássá vált Szivárvány nevű városok közötti versenyen a megyeszékhelyiek szoros küzdelemben győzték le ellenfeleiket. Teljesítményükért fődíjként Medgyessy Ferenc Táncoló lány című bronzszobrát vehették át.
Helyére került a zenélő óra (Videó)
Felújítás után ismét régi helyén a zenélő óra, ami közel 30 éve díszíti a Polgármesteri Hivatal előtti teret. Az időmérőt egy pécsi órásmester, Gulácsi János állította helyre.
Megújult a Mindszenty iskola épülete (Videó)
Felújították a Mindszenty iskola épületét. Korszerűsítették egyebek mellett a tetőt és a fűtést. Az energetikai fejlesztést az Európai Unió támogatásával közel 400 millió forintból valósították meg. A beruházást pénteken szentmisével és múltidéző műsorral ünnepelték, melyen részt vettek a megye és a város vezetői.
60 év a pálya széléről (Videó)
60 év futballtörténetéről nyílt kiállítás a Hevesi Sándor Színházban. Horváth Jenő fényképész mester rendszeresen megörökítette a ZTE FC mérkőzéseit. A közönség a zalaegerszegi labdarúgó klub legendás játékosait, edzőit és a szurkolóit láthatja viszont a képeken.
Kerékpáros KRESZ Verseny (Videó)
Kerékpáros KRESZ Versenyt rendeztek szerdán a Liszt Ferenc Általános Iskolában. A megmérettetésre több mint 100-an neveztek. A 10-12 éves korú gyerekek áprilisban két felkészítő foglalkozáson vettek részt. A rendezvény a megyeszékhely önkormányzatának, a rendőrkapitányságnak, a polgárőrségnek, a bringa klubnak és a KLIKK együttműködésének köszönhetően valósult meg.

