Közmunkával a lakhatásért (Videó)
Ledolgozhatják tartozásukat vagy annak egy részét a szociális önkormányzati bérlakásban élők Zalaegerszegen. A közmunkaprogramot a Belügyminisztérium 66,5 millió forinttal támogatja. A Dunántúlon egyedülálló kezdeményezés 55 embernek teremt munkalehetőséget, akik így nemcsak tartozásukat csökkenthetik, hanem sok esetben megmenekülnek a kilakoltatástól, és jövedelemhez is jutnak.
Az aradi vértanúkra emlékeztek Zalaegerszegen is (Videó)
Az aradi vértanúkra emlékeztek október 6-án, hétfőn országszerte. A magyar szabadságharc tragikus végére és a kivégzett katonai vezetőkre Zalaegerszegen, a Csány László téren emlékeztek. A Csány szobornál Balaicz Zoltán alpolgármester idézte fel a 165 évvel ezelőtt történt eseményeket.
Csütörtökön átadják a Dísz teret (Videó)
Csütörtökön adják át a megújult Dísz teret. Az ünnepélyes avató után térzene, operett és musical műsor várja a közönséget, valamint fellépnek a Kutyakölykök és a Hollywood Rose együttes is.
Út és parkoló épült a kertvárosi templomnál (Videó)
Mostantól hat új parkoló és 50 méteres út szolgálja a hívek mindennapjait a kertvárosi templomnál. A beruházás négy millió forintba került, amelyet az önkormányzat biztosított.
Mindszentysek Szent Imre imatábora Kőszegen
A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium az elmúlt évhez hasonlóan idén is lehetőséget teremtett arra, hogy a diákok a mozgalmas, sikerekben gazdag iskolaév végén együtt kapcsolódhassanak ki és élvezhessék a nyarat, a pihenést.
Felújították a Liszt iskola udvarát (Videó)
Átadták a Liszt Ferenc Tagiskola felújított, térkővel burkolt udvarát. A beruházást több mint 5 millió forintból valósították meg, amelynek egy részét Kauzli Józsefné ajánlotta fel. Az önkormányzati képviselőnő két cikluson át igyekezett a térség gondját viselni, de a 12-én esedékes választásra már nem jelöltette magát.
Végéhez ért a Vásárcsarnok felújítása (Videó)
Október 7-én, kedden nyílik meg a felújított Vásárcsarnok. A beruházást mintegy 80 millió forintból valósították meg, amely során az épületet hőszigetelték, a földszintet aszfalttal, az emeletet pedig műgyanta burkolattal borították be. A kivitelezési munkákat az Omega GM Kft. végezte.
Kerek évforduló nyomában
Alig kezdődött meg a tanév – számomra ráadásul az utolsó szeretett iskolámban – máris programok sorát jegyezhetjük fel a naptárunkba.
Újabb munkahelyteremtő beruházás: 4,5 milliárdos gyártóbázis épül (Videó)
Mintegy 4,5 milliárd forintos beruházással új gyártóbázist épít a németországi Edelmann nyomdaipari konszern Zalaegerszegen. Ezzel a meglévő 220 mellé további 100 új munkahelyet is teremt a cég. A közép- és dél-európai gyártó- és fejlesztőbázist az északi ipari parkban alakítják ki.
Sportvetélkedő időseknek (Videó)
Újabb programmal folytatódott az Idősek Hónapja rendezvénysorozata. A szépkorúakat sportvetélkedők várták a Petőfi-iskolában. A nyugdíjas klubok hét csapatba rendeződtek. Így, voltak, akik sorversenyekben méretették meg magukat, mások pedig kosárra dobtak vagy kapura lőttek.

