Hírek

Zalaegerszeg címer

Szent Márton útján

A szombathelyi táborba azok a diákok mehettek el, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az év során, versenyeken vettek részt és aktívan bekapcsolódtak a közösségi életbe. A tábor 5 napig tartott, ahova hatodik osztályosok és gimnazisták jöttek.

(tovább…)

ByeAlex-koncert Zalaegerszegen

Az egyik kedvenc magyar énekesem ByeAlex. Ezért is nagyon megörültem, amikor tudomásomra jutott, hogy Zalaegerszegen lesz fellépése, 2013. szeptember 8-án. Azon a hétvégén volt a szüreti bál is.

(tovább…)

Újra járnak IC-k Zalaegerszeg és a főváros között (Videó)

Öt év után újra járnak InterCity-vonatok Zalaegerszeg és Budapest között. Naponta két pár IC közlekedik, vasárnaponként pedig egy harmadik is az utazók rendelkezésére áll. A zalai megyeszékhely és a főváros között így a vasúti menetidő 3 órára rövidült.

(tovább…)

Omas Küche!

Azaz a nagyi konyhája. A Páterdombi Szakképző Iskola 7-8.osztályosoknak hirdetett idegen nyelvi versenyt. Ezúttal az előzetes feladat egy prezentáció elkészítése volt Granny’s kitchen/ Omas Küche címmel.

(tovább…)

Tartalmas és sikeres évet zárt a Szent György Lovagrend (Videó)

Évértékelő gyűlést tartotta a Szent György Lovagrend Zala megyei priorátusa. A Szent György Lovagrend 1326-ban civil kezdeményezésre jött létre. A világ minden táján, többek között Amerikában, Kanadában és Lengyelországban is vannak tagjaik. Magyarországon ötszázan tartoznak a rendhez és képviselik értékeiket.

(tovább…)

Testvéri szeretet

Először is bemutatom a testvéreimet, ismerkedjetek meg velük: László Ferenc és László Gergely. Ferike 82 cm, Gergő pedig már 146. Nagyon jó velük játszani, főleg Ferikével. A család úgy becézi, hogy Kupócka. Gergővel a bicajozás öröm számomra. Ferike néha rossz, máskor meg jó. Szeretem őket. Lehettek volna más testvéreim, de örülök, hogy ők lettek nekem.

(tovább…)

Molnár C. Pál emlékkiállítás (Videó)

Az adventi készülődésben Molnár C. Pál munkáiból nyílt kiállítás a Göcseji Múzeumban. A festő 47 vallásos témájú alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.

(tovább…)

Jótékonysági est Takács Eszterért (Videó)

Jótékonysági estet rendeznek szombaton Takács Eszter és családja megsegítésére. A 20 éves sárhidai lány daganatos beteg, elvesztette fél lábát, és még újabb műtétek várnak rá.

(tovább…)

Szeretek kosárlabdázni

Iskola után mindig az az első, hogy sietek edzésre, nehogy elkéssek. Az edzések általában bő másfél órások, és heti öt van belőlük.

(tovább…)

Hinni a találkozásban

Már 2 órája vagyok itt a sötétben. Azt mondta, hogy ,,találkozunk a keresztnél a dombon’’, de nincs sehol. Most mit tegyek? Néha belegondolok, hogy ismer-e engem eléggé? Vagy hogy tényleg szeret-e engem? Esetleg képes lenne összekötni velem az életét? Soha nem fogom megtudni, ha itt maradok.

(tovább…)