Hírek

Zalaegerszeg címer

Keresztszentelés a csácsi városrészben

Egy 2012-ben indult programnak köszönhetően ismét egy felújított keresztet avattak a csácsi településrészen. Egy évvel ezelőtt egy útszéli fakeresztet, ezúttal pedig a horhos tetején álló kőkeresztet újították fel.

(tovább…)

45 éves a Honvéd Klub

Idén ünnepelik a Zalaegerszegi Honvéd Klub megalapításának 45. évfordulóját. Ebből az alkalomból érkezett a városba Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke.

(tovább…)

Az én legkedvesebb egri hősöm: Bornemissza Gergely

Az én legkedvesebb egri hősöm Bornemissza Gergő. Hogy miért őt választottam? Erről szól ez a kis fogalmazásom.

(tovább…)

Fent, a keresztemen…

Érzem, közel a vég…Sétálva halálom felé, hátamon keresztemmel, érzem, menten meghalok én… Látva a sok kereszten lógó hullát, inkább futnék, mint hullnék… De nem merek…

(tovább…)

Új diák-polgármestert választottak (Videó)

Péntek reggel összeült a zalaegerszegi diákparlament, melyen megválasztották az új képviselőket és vezetőket. A Városi Díszteremben tartott közgyűlésen a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat közmeghallgatást is tartott, amely után bemutatkozhattak a jelöltek, majd szavazással döntöttek arról, hogy kik töltik majd be az új pozíciókat.

(tovább…)

50 éves a Kosztolányi téri Tagóvoda (Videó)

Sokan még November 7-e téri oviként ismerték. Immár kerek 50 éve várja tárt karokkal a Kosztolányi téri Tagóvoda a kisgyermekeket. A jubileumot a régi időket is felidéző műsorral ünnepelték.

(tovább…)

Az én keresztem

– Édesanyám, édesanyám, mi az a kereszt? – Hogy mi a kereszt, azt kérdezed, kisfiam? – Igen, azt.

(tovább…)

Az Óriásölő – filmajánló

Egyszer régen óriások uralták a Földet, de lejárt az idejük, eltűntek, és elfelejtették őket. Ám a nagy Arthur király korában egy erős és ravasz parasztlegény (Nicolas Hoult) véletlenül megnyitotta a kaput, ami az óriások népét elzárta.

(tovább…)

15 kilométeres kihívás

Szeptember utolsó szombatján korán reggel a vasút- állomáson gyülekeztünk. Gedeon Tamás tanár úr erre a napra szervezett túrát a fotókörös tanulóknak. Azt nem mondom, hogy gyalogtúrát, legfeljebb félig – hiszen az odautat vonattal tettük meg. Nem volt kötelező a részvétel, a szakmai szempontok mellett a kikapcsolódás, közös élmények, szórakozás miatt szántuk rá többen szombatunkat az útra. Gedeon tanár úr mellett kísérőnk volt Lőrincz Veronika tanárnő (aki, Tamás bácsihoz hasonlóan nagy túrázó!) és az ő két kutyája.

(tovább…)

Velence

Nyaralásunk egy napját Velencében töltöttük. Nagyon vártam már, hisz anyukám már sokat mesélt erről a városról.

(tovább…)